fbpx

Hatkerekű sportautó – Covini C6W

Ha valaki esetleg megpillantja ezt az autót a net valamelyik bugyrában, ne kiáltson azonnal photoshopot, ugyanis a Covini C6W létezik, azonban a kezdeti és azóta is időközönként fellángoló lelkesedésnél több egyelőre nem jutott neki, meglepő külsejével viszont pillanatok alatt képes magára hívni a figyelmet.

2009-Covini-C6W-Spider-001

Bármennyire is meghökkentő első ránézésre a hatkerekű, régebben is látott már ilyet a világ, méghozzá a C6W előtt már jóval korábban. 1976-ban mutatkozott be ugyanis a Tyrell P34 , amelyet azóta is a száguldó cirkusz egyik legfurcsább szereplőjeként emlegetnek. Nem titok, hogy a legendás Forma1-es versenyautó ihlette a C6W-t, ahogyan az sem, hogy Ferruccio Covini felelős a Tyrell furcsa konstrukciójáért is.

Előbbi viszont csak 28 évvel később, 2004-ben mutatkozott be, méghozzá egyből a Genfi Autószalonon. A tervező célja nem az évtizedekkel ezelőtt megalkotott versenygép lemásolása volt, inkább újraálmodta a furcsa szerkezetet, és pályaautó helyett egy utcai változatot épített. A hat kerék nem csupán látványos volt, hanem technikailag is érdekes megoldásnak számított. A Covini mindent egybevetve biztonságosabbnak számított, mint négykerekű társai. A C6W esetében jóval kisebb az esély az aquaplaningra (vagyis a vízen való megcsúszásra/megúszásra), de a fékteljesítmény is meggyőzőbb. Ezeken felül az alulkormányzottság sem jellemző, valamint az irányítás is kitűnőre vizsgázott. Ez egy átlagautónál elvárható lenne, de a Covini C6W távolról sem az. A motorháztető alatt egy Audi által fejlesztett. 4200 köbcentis V8-as blokk dorombolt, 440 lóereje pedig 300 kilométer/órás végsebességet garantál. Ezek fényében a jó irányíthatóság bizony elég nagy erénynek számított. Külön érdekesség, hogy a típus első négy kereke 15 colos, a hátsók viszont 20-asak, az autó karosszériája pedig üveg –és karbonszálas anyagokból készült, súlya 1150 kilogramm, 4.18 méteres hosszához pedig mindössze 108 centis magasság párosult.

covini-c6w-03

A Covini C6W azonban jó eséllyel csak érdekességként kerül majd bele az autók történelemkönyvébe, ugyanis hiába fogadták pozitívan 11 évvel ezelőtt, és hiába került már akkor szóba a „sorozatgyártás” (ez évente mindössze néhány darabot jelentett volna), többszöri próbálkozások és módosítások után is javarészt néhány évente egy-egy kósza ígéret jelzi csupán, hogy valamit még szeretnének kihozni ebből a furcsaságból.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb