fbpx

Gender Racing: Berta Benjámin győzelem és dobogó Spa-ban!

Duna Auto

Szombaton és vasárnap folytatódott a program Belgiumban, a Formula-1-ből (is) jól ismert Spa Francorchamps versenypályán. A Gender Racing Team pilótájára két verseny várt, amelyeket Berta Benjámin remek eredménnyel abszolvált.


A fiatal srác már azzal komoly fegyvertényt hajtott végre, hogy a sokadik nagy létszámú nemzetközi mezőnyben végrehajtott rajtját autójának bárminemű sérülése nélkül hozta le. Kiváltképp igaz ez a spái aszfaltcsíkra, ahol hősünk ezelőtt még soha nem járt személyesen. Kategóriájának remek második helyezése ellenére Beni nem volt túl boldog a hétvége első versenye után, hiszen ő győzni szeretett volna:

„A start sajnos nem sikerült jól, az itteni repülő procedúra nagyban eltért attól, amihez korábban hozzászoktam. Igyekeztem minél jobban nyomni, de az a pilóta, akit korábban minden alkalommal legyőztem, most megtáltosodott, és nem tudtam vele tartani a lépést. Az ok minden bizonnyal nem feltétlenül a versenyzői tudásában keresendő, sokkal inkább gondolom azt, hogy nagyon eltalálták a pályaspecifikus beállítást.

Támogass minket! https://retrovasak.hu/wp-content/uploads/RetroVasak-tamogatas-High-Quality.jpg


Ezzel el is dőlt a kategóriagyőzelem sorsa, mely ezúttal most máshoz került. Vasárnap igyekszem javítani, és igyekszünk csökkenteni ezt a számomra érthetetlen különbséget.” – mondta el a pilóta.

A vasárnapi második futamnál aztán visszaadta az élet, amit előző nap elvett. Benjámin egy szenzációs rajttal hamar a kategória élén találta magát, és összetettben is az első tízben végzett:

„A zárófutam rajtját nagyon erősen sikerült elkapnom, így az első kanyarban könnyedén fordultam el elsőként. Innen már csak a gumikat kellett életben tartanom, és élvezni a versenyzést ezen a csodálatos pályán. Úgy érzem, mindkettő maradéktalanul sikerült, így végre a pódium azon fokára állhattam fel, ahol a hétvége előtt elképzeltem magam. Az abszolút értékeléssel is elégedett vagyok, hiszen egy olyan pályán sikerült az enyémnél sokkal erősebb autókat megelőzni, amelyen a motorerő a minden. Most vár ránk egy hosszú hazaút, a jövő héten pedig egy minden eddiginél komolyabb kihívás!” – zárta nyilatkozatát sejtelmesen a spái győztes.

zparts autóalkatrész

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb