fbpx

„Fordosodik” az EcoSport

Nem mintha eddig nem lett volna egyértelmű az EcoSport hovatartozása, ám a ráncfelvarrott változat már jóval közelebb áll a Ford modern formavilágához, mint elődje. A Los Angeles-i autószalonon leleplezett változat ugyan az USA piacára készül, ám már az európai frissítés is a küszöbön van.

A jelenlegi generáció 2012-ben mutatkozott be, az átszabott kivitel pedig 2018-tól lesz elérhető az Egyesült Államokban, vélhetően az öreg kontinensen is ez váltja fel a márka aktuális formanyelvétől kissé elütő szériát. Az EcoSport frontja jelentős átalakuláson ment keresztül, a hűtőrács mellett a lámpatesteken is változtattak, markánsabb kiállást biztosítva ezzel a Ford aprócska SUV-jának. A beltér szintén megújult, a középkonzol jóval átláthatóbb és modernebb lett, nyoma sincs a korábbi gomberdőnek, helyét egy masszív érintőképernyő vette át, a klímapanel kezelőszervei szintén változtak.

eco1

Az Indiában összeszerelt USA-kiviteleket egyliteres turbómotorral, valamint kétliteres szívó erőforrással is szerelik majd, utóbbi összkerekes változatban kerül a piacra. Az európai EcoSporttal várhatóan a következő év elején ismerkedhetünk majd meg.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb