fbpx

FIA Rali-világbajnokság – bemutatkozott a Polo R WRC második nemzedéke

Műszaki szempontból és megjelenés tekintetében is csúcsformában: A Volkswagen a wolfsburgi Autostadtban mutatta be a Polo R WRC második nemzedékét. Új autóval és új megjelenéssel célozza meg az ismételt címvédést a wolfsburgi gyári csapat az FIA Rali-világbajnokságban (World Rally Championship, WRC). A Volkswagen a Polo R WRC 2013-as debütálását követően, majd a 2014-es szezonban is mind a versenyzők, mind a konstruktőrök között bajnoki címet szerzett. A versenyzők esetében a márka továbbra is a folytonosságra épít: a kétszeres világbajnok Sébastien Ogier és Julien Ingrassia (F/F), valamint csapattársaik, a Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (FIN/FIN) páros és az Andreas Mikkelsen/Ola Fløene (N/N) duó január 22-én állnak rajthoz a Volkswagen színeiben az idei versenyévad első megmérettetésén, a legendás Monte-Carlo ralin.

„Az új Polo R WRC versenyautót belül és kívül egyaránt alaposan továbbfejlesztettük” – mondja Dr. Heinz-Jakob Neußer, a Volkswagen márka igazgatótanácsának műszaki fejlesztésekért felelős tagja. „Dinamikusabb és sportosabb megjelenésű, mint korábban bármikor, ráadásul mérnökeink rendkívüli szorgalommal dolgoztak a motorházfedél alatti műszaki újdonságokon, így az elmúlt két évben sikeres receptet számos részletben sikerült tovább javítani. A fejlesztések középpontjában a hatékonyság, a megbízhatóság és a teljesítmény álltak. Már nagyon várjuk, hogy láthassuk az új Polo R WRC versenyautókat a Monte-Carlo rali és négy kontinens tizenkét további versenyének rajtjánál.”

wrccikk3

Címvédés kék-kék-fehér színekben: új dizájn a Polo R WRC következő nemzedékén

A Polo R WRC legfeltűnőbb módosítása a 2015-ös szezonra a külső megjelenése. A fehér alapszín a sötétkéknek adta át a helyét. Fehér és világoskék csíkok lazítják az orr sötétkék felületét, így képeznek átmenetet a jármű fehér hátsó része felé – amely fölött új hátsó légterelő magasodik. Az új dizájnba szervesen integrálták a Volkswagennel a rali-világbajnokságban résztvevő erős partnerek logóit: a Red Bull energiaital-gyártót, a Castrol kenőanyagpartnert, a Volkswagen Financial Services szolgáltatót, a Michelin gumiabroncspartnert, a ZF Sachs futómű- és tengelykapcsoló-specialistát, valamint a kiegészítőket gyártó OMP márkát.

A Volkswagen mérnökei a motorházfedél alatt számos új ötletet valósítottak meg. A legnagyobb újítás a hidraulikus működtetésű sebességváltó, amely a kormánykerék mögötti váltófüllel kezelhető. Emellett a versenyautó vázának, motorjának, futóművének, hajtásláncának és aerodinamikai elemeinek háromnegyedét az „egyszerűbb, könnyebb, megbízhatóbb” mottó jegyében vizsgálták át, és számos részegységet optimalizáltak.

wrccikk2

Vélemények a rali-világbajnokság idei szezonja előtt:

Sébastien Ogier, Volkswagen Polo R WRC #1

„Teljes mértékben bízom abban, hogy az új versenyautó bemutatkozása ugyanolyan jól sikerül, mint elődjének. Sokat teszteltünk, és mi versenyzők szorosan együtt dolgoztunk a mérnökökkel. Sok munkát fektettünk az új váltófülbe, ami igen nagy előrelépést jelent. Nagyon várjuk már az új szezont, és kíváncsiak vagyunk, hogyan teljesítünk a többi csapathoz képest. Az eddigi tesztek jól sikerültek, mérnökeink nagyon jó munkát végeztek. A Polo R WRC még jobb, mint eddig bármikor.”

Jari-Matti Latvala, Volkswagen Polo R WRC #2

„Nagyon jó érzés az új autót vezetni – mi már felkészültünk az új szezonra. Ebben az évben kormány mögötti váltófület használunk, ami nekem nagyon bevált. Összességében az új Polo gyorsabb és még jobb, mint elődje. Ám ezt nemcsak én érzem így, Sébastien és Andreas is ugyanígy látja. Nem kérdés: várjuk a 2015-ös versenyévadot.”

Andreas Mikkelsen, Volkswagen Polo R WRC #9

„Első és legfontosabb: az új dizájn rendkívül menő. Nagyon tetszenek az új színek és az új kialakítás, így egy picit még büszkébb vagyok, hogy egy Polo R WRC versenyautóval állhatok rajthoz. A szezon kezdetén még a 2014-es Polóval indulok, és csak a Portugál ralin ülök majd át az »újba«. Ám ez nem probléma, hiszen a világbajnok autónk igazán meggyőzően bizonyított, és nem kérdéses, hogy minden, csak nem lassú.”

Jost Capito, Volkswagen Motorsport igazgató

„Egy, a maihoz hasonló bemutató egyúttal mindig az új szezon régen várt rajtja is. Az egész csapat hosszan és keményen dolgozott azon, hogy készen álljunk a Monte-Carlo ralira. Ma megkaptuk ehhez az utolsó érzelmi löketet. Egészen nagyszerű, hogy az igazgatótanács és a Volkswagen munkatársai ilyen lelkesen támogatnak minket. Rendkívüli a Volkswagenen belül a motorsport iránti érdeklődés és a támogatottságunk. Így most igazán fontos, hogy az új szezonban visszaadjunk ebből.”

Az FIA Rali-világbajnokság (WRC) 2015-ös szezonja

2015. 01. 22–01. 25.                         Monte-Carlo rali

2015. 02. 12–02. 15.                         Svéd rali

2015. 03. 05–03. 08.                         Mexikó rali

2015. 04. 23–04. 26.                         Argentín rali

2015. 05. 21–05. 24.                         Portugál rali

2015. 06. 11–06. 14.                         Szardínia rali

2015. 07. 02–07. 05.                         Lengyel rali

2015. 07. 30–08. 02.                         Finn rali

2015. 08. 20–08. 23.                         Német rali

2015. 09. 10–09. 13.                         Ausztrál rali

2015. 10. 01–04. 25.                         Francia rali

2015. 10. 22–10. 25.                         Katalán rali

2015. 11. 11–11. 15.                         Wales rali

Forrás: VW Média

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb