fbpx

ENDURO: Liszka Roland Parádon folytatja a szereplését

Hosszú szünet után újra felbőgnek a motorok az enduró szakágban, a mezőnyben természetesen ott lesz a Laller Racing Dakar Team pilótája, Liszka Roland is. A fiatal versenyző most sem szeretne üreskézzel távozni, így a hétvégi célja természetesen nem más, mint a győzelem.

Sok idő telt el a legutóbbi futam óta, és Roland már nagyon ki van éhezve a versenyzésre. Ennek megfelelően maximális attackkal készült a versenyző a kihívásra:

„A felkészülésemben nem jelent meg új elem, a szokásos crosfittel, kerékpározással és motoros edzésekkel gyúrtam a parádi hétvégére. Az intenzitást viszont alaposan megnöveltem, nem nagyon telt el úgy nap, hogy ne dolgoztattam volna meg magam teljes erőbedobással. Ha az embernek céljai vannak, annak ára van, én pedig szeretném erősen folytatni az évet. Parádon is a győzelemre fókuszálok, szeretnék minél több pontot gyűjteni, hogy ott legyek az első helyek valamelyikén – leginkább az elsőn… – az év végi elszámoláskor. Szombaton kezdünk, vasárnap zárunk, minden napon két mért szakasz van egy körben, a hétvége végén ezeket összeadják, és így alakul ki a végeredmény. Egy kör 50 kilométer, a mért szakaszok közül az egyik cross, a másik enduro lesz, és már nagyon várom, hogy a lovak közé csapjunk. Egy pilóta életében a legrosszabb dolog a várakozás, ha tehetném, minden hétvégén versenyeznék.” – nyilatkozta motiváltan lapunknak a versenyző.

A parádi verseny eredményeiről mi is beszámolunk, Liszka Roland pályafutásával kapcsolatos friss hírekért pedig KÖVESSÉTEK a sportoló Facebook oldalát.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb