fbpx

A Lausitzringen kétszer is dobogón ünnepelt Tim Gábor

Az Eset Cup a németországi Lausitzringen folytatódott az elmúlt hétvégén. A GT Sprint bajnokságban Tim Gábor a tabella második helyén várta a versenyeket. A számára ismeretlen pályával hamar összebarátkozott és két harmadik hellyel megőrizte a második helyét a bajnokság GTX kategóriájában.

A 2024-es Eset Cup szezon negyedik versenyére került sor a németországi Lausitzringen, ahol a Tim Gábor hétszeres bajnok versenyző még sosem járt. A szezon feléhez érkezett a sorozat, így nagyon fontos volt, hogy sikeres hétvégét teljesítsen a vanyarci versenyző, lehető legtöbb pontot gyűjtve.

“Hihetetlen, milyen gyorsan megy az idő. Nemrég még arról álmodoztam, hogy talán sikerül beülnöm a GFS Racing által felkészített Lotus Exige V6-ba és most itt vagyok már a negyedik forduló helyszínén. A Lausitzring ismeretlen volt számomra eddig, persze szimulátoron az alapokat megtanultam és rengeteg onboard videót néztem meg, főleg a DTM-es pilótáktól. Fantasztikus ez a helyszín, nemcsak azért mert eredetileg ez egy ovál pálya, a méretei is döbbenetesek. Sokkolt, hogy akkora a boxutca, mint máshol egy teljes paddock. A nyomvonala, a belső technikás rész pedig kedvez nekünk.” – mesélte Tim az első körök után.

A Lausitzring eredetileg úgy épült, hogy az amerikai sorozatok (Indycar, Nascar) itt futhassanak európai versenyeket, ez meg is történt, ám egy baleset beárnyékolta a pálya megítélését. 2001-ben itt szenvedett borzalmas balesetet Alex Zanardi a 2 mérföldes ovál pályán. Azóta a pályát átalakították és csak egy részét használják az ovál résznek.

Első dolgom volt, hogy elsétáltam ahhoz a kanyarhoz ahol a baleset történt. Zanardi egy ikon az autósportban, látni akartam a helyet ahol az a szörnyű baleset történt. Az ovál rész most is megvan, sőt teljesen verseny-kész, ki tudja, lehet néha futnak itt is versenyeket. A mi versenyeink a GP nyomvonalon voltak, ahol a DTM is megy. Két részén használtuk a pálya ovál részét, de az első kanyar után már a kialakított technikás részen mentünk. Ez nekem kedvezett, mert motorerőben még nem fejlődtünk és az 370 lóerős motor a kocsiban a leggyengébb a mezőnyben továbbra is. De a beállítások terén nagyon sokat léptünk előre, a gumikezelési problémánk megszűnt, így nagyon jól épült fel a tempónk.” – nyilatkozta Tim az időmérés után.

Az időmérés egy dupla etap volt. A Q1-ben az első, a Q2-ben a második versenyre határozták meg a rajtsorrendet. Tim az első időmérésen a 13. időt autózta, a GTX kategória harmadikaként. Mivel a második időmérő edzésre már nem volt új gumija, nem tudott tovább gyorsulni, egy hellyel hátrébb kvalifikálta magát, a 14. helyre és a GTX negyedik pozíciójába. Az első versenyen nagy küzdelemben sikerült a 12. helyre előre jönnie és a GTX értékelésben a dobogó harmadik helyére állhatott fel.

“Ez egy 4,3 km-es aszfaltcsík, ekkora pályákon 10 másodperc fölött volt a hátrányon az élmenő GT3-as autókkal szemben. Köszönhetően a csapat fejlesztéseinek, amivel sokkal jobb lett a gumikezelésünk, ez a hátrány 5-6 másodpercre csökkent. A verseny elején végig küzdelemben voltam egy másik Lotus-szal, mely 70 lóerővel volt erősebb a kocsimnál. Nagyszerű küzdelem volt, de végül legyűrtem, igaz egyszer összeütköztünk, de nem lett nagy baj. A kocsi annyira jól ment, hogy az időmérős körömet is jelentősen megjavítottam. A GT4-es autókat is elkaptam, sok jóval erősebb autóval tudtam tartani a lépést.” – mesélte Tim az első futam után.

A második futamon Tim egy hellyel hátrébbról indult, de végül megismételte az eredményt, újra 12. lett és a GTX-ben újra dobogóra állhatott.

“A második versenyen már tartottam attól, hogy a gumik nem bírják tovább. Az időjárás sem kedvezett, 34-35 fok volt, a pálya hőmérséklete pedig 50 fok fölé melegedett. Meglepetésemre, nem befolyásolta jelentősen a tempómat. Igaz, kicsit tovább tartott, de újra előre jöttem a 12. helyre és ismét egy remek csatában tudtam megszerezni a GTX értékelés harmadik helyét.” – mesélte boldogan Tim a második futam után.

A négy hétvége nyolc versenye után Tim a GTX értékelésben a második helyen áll. Hátránya három pont, ami nem tűnik soknak, de mégis nehéz lesz innen előre lépnie.

“Azt tudni kell, hogy a helyezések között kevés a pontkülönbség és ahhoz, hogy könnyen elkapjam a bajnokságot vezető KTM GTX pilótáját. A maradék három hétvégén már előtte kéne végeznem, minél többször. Mivel az autója 150 lóerővel erősebb, ez most lehetetlen. Többször is ekaptam rajtoknál, de utána lényegében kikerült az egyenesekben. Ha megjönnek a fejlesztések, a GFS Racing csapata már rakja is össze az új motort. De ez pénz kérdés. Egyszerre kell költenünk a versenyzésre és fejlesztésre. Ez nagyon nagy teher jelenleg, emiatt folyamatosan keresem az újabb támogatókat. Szerencsére már Németországban is volt két új szponzor a kocsin. Nekik és persze a csapatnak köszönhető, hogy még mindig versenyben vagyok a bajnoki címért. Köszönöm nekik!” – mondta Tim a hétvége lezárásaként.

A bajnokság augusztus elején folytatódik a csehországi Most pályán.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb