Autó Triplex Kft.

Mazda RX-500 – az újrafelfedezett tanulmány

Azt eddig is tudtuk, hogy a japánok sosem szégyellték a kreativitásukat a vázlatpapírról a valóságba ültetni, de az idő kerekét visszaforgatva még világosabban látszódik, hogy milyen szokatlan különlegességekkel is kísérletezgettek az ázsiai szigetországban. Nagy szerencse, hogy ilyen mentalitással rendelkeznek, hiszen enélkül talán az az RX-500 sem létezne, amiből összesen egy darab készült, és csak a véletlennek köszönhető, hogy megmenekült az enyészet karmai közül.

1970-ben járunk, a Tokiói Autószalonon pedig valószínűleg sokan keresték az állukat a Mazda standjának közelében, miután megpillantották az RX-500 koncepciót. A kétajtós, sirályszárnyas furcsaság a Toyota modelljeivel szemben, egy speciális állványon helyezkedett el, és túlzás nélkül egy csapásra a kiállítás sztárjává vált. Mindehhez persze kellett az is, hogy a ’70-es rendezvényen a külföldi márkák közül viszonylag kevés vitte el az új modelljeit, így aztán mindenképp szükség volt valamire, ami kellően feldobja az eseményt.

A lehetetlen megjelenésű tanulmány egyik legfurcsább pontja a hátulja volt, a két szélén körbefutó lámpatestek ugyanis eltérő színekben pompáztak. Erre azért volt szükség, hogy az RX-500 a különböző színekkel jelezze a mögötte érkezőknek, hogy éppen gyorsít, fékez, vagy normál tempóban halad. Akkoriban a Mazda ezt egyfajta biztonsági fejlesztésnek szánta, ám végül nem találkozhattunk ezzel a megoldással a sorozatgyártások során. Mint ahogyan az RX-500-zal sem, mely a kiállítás után évtizedekre elfelejtődött, és csendben várta az újrafelfedezést.

Erre végül több mint harminc évvel később került sor, amikor is kissé megfáradva, de még bőven a menthető kategórián belül bukkantak rá a koncepcióautóra. A felújításban azok is segédkeztek, akik anno a fejlesztésben is részt vettek, így maximálisan korhűre sikerült a restaurálás (a belterét ide kattintva nézhetitek meg). Egyes karosszériaelemeket, illetve alkatrészeket is újragyártottak, ám 39 évvel a debütálása után, 2009-ben végre ismét a Tokiói Autószalonon tündökölhetett az RX-500.

Az egyedülálló Mazdát ezek után már nem engedték a feledés homályába merülni, sőt, azóta is fel-felbukkan bemutatókon (pl. a 2014-es Goodwoodi fesztiválon is), ahol rendszerint megtesznek vele néhány karikát. Már csak azért is kuriózum mozgás közben látni az RX-500-at, mert ez a japán márka egyetlen Wankellel szerelt középmotoros autója. Ha ez nem lenne elég, a 491 köbcentis (!) forgódugattyús motor (maximális fordulatszáma 15.000/min) mintegy 247 lóerős teljesítménnyel bír, végsebessége pedig 200 km/óra.

Amikor épp nem nyilvánosan mutogatják, akkor is meg lehet találni, méghozzá a Hiroshima City Transportation Museum-ban, ahol a számos érdekesség közé tökéletesen beillik az RX-500.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak