Autó Triplex Kft.

Kia Sorento 2.2 CRDi GT Line teszt – szárazföldi fehér bálna

Csatlakozz hozzánk Instán is! 


Óvatos frissítésen esett át a dél-koreaiak óriása, a finomítások mögött ugyanaz a robusztus, minden földi kényelemmel ellátott guruló nappali van, amit már korábban is megismerhettünk. Most azonban jóval több időm volt felfedezni azokat a részleteket, melyek miatt a Sorento a viszonylag boros ára ellenére is vonzó lehet azoknak, akik a villantás helyett a családi komfortot keresik.

Persze attól függetlenül, hogy nem az a tipikus presztízsmodell, még igenis látványosra sikerült a Sorento, és négy év távlatából a ráncfelvarrás is érthető lépésnek bizonyult, még ha első ránézésre túl sok különbséget nem is fedezhetünk fel közte és a korábbi modell között. Azért ha jobban megnézzük, gyorsan feltűnhet, hogy a LED-es első lámpák rajzolatai és kialakításai teljesen megváltoztak, de a hátsót is átrajzolták. A lökhárítókon szintén változtattak, a hátsó jóval keskenyebb részt harap ki magának, amivel hangsúlyosabbá válik a Sorento farrésze, kicsit ráerősítve a masszívabb, szögletesebb formára.

A GT Line külső jegyei még egy lapáttal rátesznek az összképre, a módosított küszöbök, a négyes tagolású LED-ködfényszórók, a piros féknyergek, valamint a krómozott dupla kipufogóvégek is ezen kivitel sajátosságai. Ami ugyan opciós, ám szívesen felejtettem volna, az a fellépő. Hiába mutat jól, semmi nem indokolja a szükségességét, sőt, inkább útban van, kiszállásnál meg főleg. Ha rálépve próbálunk kikászálódni, akkor az egész inkább egy félig guggolós tornagyakorlathoz hasonlít.

A páncélszekrény vastagságú ajtók olyan csillapítással nyílnak, amit bármelyik luxusautó megirigyelhetne, magamra húzva ráadásul a közelben hangoskodó dízelmozdony hangja is távoli duruzsolássá szelídült. Ebben nagyon jó a Kia, szinte kizárod a környezetet, és egy nagy, biztonságos buborék közepén találod magad. A Sorento utastere kerüli a feltűnősködést, anyagminőség szempontjából azonban kettős érzések keringtek bennem. Egyrészről a műanyag elemek, valamint az ezüstkávák is remek tapintásúak és szép kialakításúak, de a középkonzoli tárolót és az oldalléceket kár volt sérülékeny lakkal borítani. Másrészt ott vannak a bőrülések és kormány, melyek 20 ezer kilométer környékén már fényesednek, ezen a fronton még van egy kis csiszolni valója a Kiának.

Ahol viszont már nincs, az a felszereltség, valamint a helykínálat, lévén mindkét mutatóban olyan erős a Sorento, amivel nem egyszerű versenyre kelni. Hatalmas terek jellemzik a hétszemélyes SUV-t, az ezerféle módon állítható, fűthető-szellőztethető ülések (az anyós az oldalsó kapcsolókkal még hátulról is mozgatható – mármint az ülés), a nyitható panorámatető, a 650 literes alap (7 üléssel 142 l), és az 1.7 köbméteres bővített csomagtér, valamint a harmadik sor viszonylagos tágassága mind-mind olyan tulajdonság, ami elismerésre méltó. Apró részlet, de az elektromosan nyitható ajtajú, síkpadlóssá alakítható csomagtér rolója is könnyedén eltávolítható, valamint szövettel borított a két vége, így nem sértjük meg vele a környező műanyagokat. Az utolsó sorban is találhatunk klímavezérlőt, az ülések könnyedén, egy mozdulattal előhúzhatóak. Amire érdemes vigyázni, az a poggyásztér szövetborítása, sajnos elég érzékeny, könnyen felsérthető.

Belül olyan kisebb változtatások jelzik a faceliftet, mint az új, négyküllős multikormány, vagy az átformált váltógomb. A klímapanel kijelzőt kapott, a félig-meddig digitális műszeregység is kifinomultabb lett, több információt közöl. Ami nem látható első ránézésre, mégis lényeges újítás, az a biztonsági arzenál fejlesztése. A DRiVE WISE Advanced Driver Assistance Systems (ADAS) nevet viselő, Sorentóban debütáló rendszer a fáradtságérzékelőtől a sávtartó asszisztensen és a vészfékrendszeren át az automata kanyarfényszóróig igyekszik segíteni a sofőrt. További érdekesség a parkolósegéd, melynél azért jóval hasznosabb extra a keresztirányú forgalomfigyelő, illetve a 360 fokos kamerarendszer, és a magas részletgazdagsággal megjelenő felülnézeti kép.

Bármennyire is azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen batárral nem egyszerű az élet a hétköznapi forgalomban, valójában belülről egy rendkívül lendületes kezes báránynak érezhetjük a Sorentót. Tesztautónkban a már korábbról megismert 2.2 literes CRDi található, a 200 lóerős, 441 Nm csúcsnyomatékú erőforrás pedig kell is a 2 tonnás test dinamikus mozgatásához, de az új, 8 fokozatú automata váltó gördülékeny munkája sem elhanyagolható tényező. Ezen tulajdonságok fényében mind a 9.6 másodperces százas sprint, mind pedig a 205 km/órás végsebesség korrekt, és az általam mért, 9 liter körül mozgolódó átlagfogyasztás is elfogadható. Ha szeretnénk kicsit farigcsálni az étvágyán, próbálkozhatunk az ECO móddal, de én inkább a SMART-ot választottam, ami a Comfort-Normal-Sport arany középútját képviseli helyzettől függően, és szépen ki is értékeli, hogy agresszíven, avagy finoman vezettem-e.

Az állandó összkerékhajtással rendelkező modell egyáltalán nem jön zavarba rosszabb utakon sem, a 18.5 centis hasmagasság szintén rendben van, az elöl MacPherson, hátul Multi-Link futómű magasabb sebesség esetén, irányváltoztatásokkor is jó stabilitást biztosít. Számomra azonban szokatlan volt a kissé túlszervózott kormány, „könnyűségének” hátránya, hogy nem mindig érezni a kormánymozdulatok ideális határait. Az elöl hűtött tárcsás, hátul tömött tárcsás fékek hatásfoka kiváló, könnyen ráérezni az adagolhatóságára.

Nem titok, hogy ezzel a felszereltséggel nagyjából 15 milliós árcédulára számíthatunk, ami az alap alapjára lebutítva 10 köré is szelídíthető. Mégsem érzem úgy, hogy jelen esetben magyarázkodni kellene a magasabb ár miatt, hiszen ez az autó mindent tud, amit csak kell, nagyobb nevű konkurensei pedig jóval drágábban mérik a Sorento-féle kiváltságokat. Ráadásképp a 7 év általános (mely 3 évig korlátozás nélküli, a 4. évtől pedig 150.000 kilométerig érvényesíthető), illetve a 12 év átrozsdásodás elleni garancia sem elhanyagolható tényező.

A tesztlehetőségért köszönet a KIA Motors Magyarországnak!

Teszt | fotók: Bense Róbert


Címkék

Kapcsolódó tartalmak