Autó Triplex Kft.

Dacia Duster 1.5 dCi 4×4 Prestige teszt – minden célnak megfelelő

Kulcs nélküli nyitás, gombnyomásos indítás, Multi-view kamerarendszer, holttérfigyelő, automata klíma, navigáció, kapcsolható összkerékhajtás – csupa-csupa olyan extra, amit már elég régóta ismerünk, talán már fel sem kapjuk rá a fejünket. Egy Dacia mellett állva azonban ezek a tulajdonságok új magasságokba emelkednek, hiszen a Duster egyrészről kategóriájának legolcsóbbika, másrészről pedig egy igazi slágermodell, és pont emiatt a megújulásnál nagyon oda kellett figyelni, hogy milyen szempontokra helyezzék a fő hangsúlyt.

Nem egyszer láttunk már olyat, hogy a generációváltásnál kiveszett valami egy-egy közkedvelt modellből, az árérzékeny vásárlóközönség pedig egy csapásra elpárolgott. Nos, a Dustert ez nem fenyegeti, olyannyira nem, hogy mikor a tesztautó átvételekor megkérdeztem, hogy „Viszik, mint a cukrot, ugye?”, csak egy jelentőségteljes „Viszik!” volt a válasz. Félreértés ne essék, nem akarom isteníteni a megújult SUV-hobbiterepjárót, messze nem tökéletes, de a saját szegmensében viszi a prímet, és vélhetően ismét jó néhány sikeres év áll a Duster előtt.

Beszéltek már sokan (mi is) épp eleget a Duster külső változásairól, így a nagy egész helyett ezúttal igyekeztem a részletekre koncentrálni. Ami egyből feltűnt, hogy az első kerékjárati ív feletti műanyagelemen ott díszeleg a 4WD felirat, kell is a megkülönböztetés, hiszen látszólag méreteiben azonos elsőkerekes verzával. Azért látszólag, mert a hosszát és a 21 centis hasmagasságát kivéve akadnak eltérések a paraméterekben.

A szahara bézs fény élőben is szép, de minden apró karc meglátszik rajta, illetve a hátsó fék dobja már 6000 kilométert követően eléggé meg volt kopva. A Duster becsületére szóljon, hogy azért a tesztautókat eléggé nyúzzák, erre mi is láttunk már példát korábban.

Két dologra nagyon kíváncsi lettem volna, de sajnos sem a kihajtható vonóhorog, sem a gallytörő nem került rá a tesztmodellre, ha valamivel, hát az utóbbival még jobban meg lehet bolondítani az amúgy is korrekt megjelenésű Daciát. Amit viszont ténylegesen hiányoltam (legmagasabb felszereltsége ide, vagy oda), az a hátsó kerékjárati műanyagelem. Egyrészt szigetelési, másrészt védelmi szempontból is fontos lenne, ami jó hír, hogy az opciós listán elérhető, igaz nem olcsón, 60 ezret kell érte fizetni. Visszatérve a tartozéklistához, egy rakás hasznos és vállalható árú kelléket tartalmaz, a gyereküléstől kezdve a tűzoltókészüléken át, egészen a kerékpártartóig, vagy a tetőboxig, aki Dusterben gondolkodik, böngéssze át!

Mivel a korábbi tesztmodellnél a hátsó ajtók hajlamosak voltak nehezen csukódni, ezért erre most kiemelten figyeltem, ezen alanyunknál már szerencsére nem volt gond, az előzőnél is a kárpit/kéder találkozása okozhatta a rakoncátlankodást. A nyitókártya buzgósága viszont néha inkább már idegesítő volt, mintsem hasznos, lévén ha a Duster körül sürögtem-forogtam, konkrétan két másodpercenként felnyitott, lezárt, jelzésképp meg dudálgatott. Próbáltam keresni a kikapcsolás lehetőségét (jó nekem a kártyán lévő nyitó-zárógomb is felkiáltással), de vagy nincs ilyen, vagy nem találtam rá.

A beltér funkcionalitásán – két felhőszakadás között az autóban ücsörögve – volt időm hosszasan elcsodálkozni. Már-már terepjárósan letisztult és egyszerű, de meglepően masszív anyagokkal tarkított a Duster belseje. A helykínálat szintén erőssége, nem csupán elöl szellős, hátul is bőven elfértem magam mögött, ráadásul bunkerérzet sincs, és fejtérben sem szenvedünk hiányt. Tároló is van elég, ezúttal lefotóztam az anyósülés alatti kihúzható fiókot, még normális borítást is kapott belül. A csomagteret is ellátták csúszásgátlós műanyaggal, padlózata alatt a teljes értékű pótkerék rekesze rejtőzik. A poggyásztér méretei a 4×4-es modell esetében némileg elmaradnak a 4×2-esétől, 445 helyett 411 literes alapot, 1478 helyett pedig 1444 literes bővítettet kapunk, de ezekkel a számokkal is vidáman együtt lehet élni.

A Prestige felszereltségi szint a csúcs, alap benne a Navigáció csomag a 7 colos érintővel és tolatókamerával, a holttérfigyelő, az első-hátsó elektromos ablak, a hátsó parkolóradar, a lejtmeneti fékező rendszer, és az elindulást segítő automatika. Biztonsági oldaláról pedig kiemelendő a vezető- és utasoldali mellett a függöny/oldallégzsákok, a biztonsági első fejtámlák, továbbá a vészfékrásegítő. Ezek mellett egy halom „fizetős” extrával is ellátták a tesztautót. Ilyen többek között a már említett Dacia kártya, ezért 75 ezret kérnek, az automata klíma, ami 50 ezer forintért igényelhető, és a 90 fokonként kapcsolható Multi-view kamerarendszer 75 ezerért. Ezek mind-mind hasznos tételek, elfogadható árszinten!

A kapcsolható összkerekes kivitel az 1.5-ös, 109 lóerős dCi-vel párosítva valódi SUV-terepjáróvá teszi a Dustert, ami komfortos aszfalton is, és ha kell, simán le lehet vele menni az utakról. Mint ahogy azt a képek bizonyítják, hegyen-völgyön, szilárd és kevésbé szilárd burkolatokon is próbára tettük a Daciát. Utóbbi az igazán érdekes, a dombos, felázott, füves-földes-murvás terepen nagyon otthonosan mozog a Duster, de gyaníthatóan a 30 fokos első, a 33 fokos hátsó, és a 21 fokos áthaladási terepszögnek, valamint a 35 centis gázlómélységnek köszönhetően ennél jóval mostohább környezetben sem esik kétségbe. Érdekesség a központi kijelzőn elérhető 4×4 monitor, ami már csak azért is jó, mert valós időben követhetjük nyomon az aktuális terep tulajdonságait.

A 260 Nm csúcsnyomatékú dízelmotor nem ismeretlen számunkra, sem a karakterisztikájával, sem a dinamikájával nincs gond, a százas tempót 12.4 másodperc alatt érhetjük el vele, a végsebesség 169 km/óra, a maximális teljesítményt 4000-es fordulaton adja le. A zajszigetelés fejlesztésének köszönhetően (vastagabb üvegek, több szigetelőanyag felhasználása) mind a motorzaj, mind a gördülési zaj kevésbé van jelen az utaskabinban. A hatsebességes manuális meglehetősen rövid fokozatokkal rendelkezik, jól kapcsolható, viszont a kuplung nem a legkulturáltabb, szokni kell. A fogyasztás szintén becsapós, a gyári adat 4.7 liter, a fedélzeti 5.5-ös átlagot mutatott, a valóságban azonban inkább 6.5 liter körül számolhatunk.

A számítógép 100 kilométeres hatótávig jelez, azonban 40 kilométerrel később már teljesen nullán volt az üzemanyagszint sávja, persze ez nem azt jelenti, hogy le is áll alattunk az autó, de ez a fajta pontatlanság már erős bizonytalanságérzetet kelthet. Az elöl háromszög alakú alsó lengőkarral és kanyarstabilizátorral ellátott, hátul többlengőkaros MacPherson felfüggesztés viszont remek pontja a Dusternek, jó stabilitással bír, nem jellemző rá a billegés, de természetesen azért nem egy kanyarmágus autóról beszélünk. A változó rásegítésű szervokormány pontossága megfelelő, ellenben némileg könnyűnek érződik.

A Dusterrel kell ugyan kompromisszumokat kötni, de egyik sem olyan mértékű, ami megdöntené a verhetetlen ár-érték arányát. Aki pedig új családi telekjárót keres emberi áron, az átlagnál jobb felszereltséggel, annak túl sok választása amúgy sincs, de ha lenne, vélhetően akkor is a Dacia mellett tennék le legtöbben a voksukat. A konfigurátor szerint 5.7 millióért rakhatjuk össze magunknak a tesztben is szereplő modellt, mely ár szempontjából az elfogadható határon belül van. Akinek nem lételeme a magas extrázottság, de az összkereket kipipálná, az Essential-szinttel 4.6 millióért hazaviheti a Dustert. Bárhogy is nézzük, a Dacia megint egy jó lépést hozott kategóriájának sakktábláján, és újabb évekre meghosszabbították vele a Duster sikerességét.

A tesztlehetőségért köszönet az Autó Triplex Kft.-nek!

Teszt | fotók: Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Ez is érdekelhet

Close