Újabb világmárka filmjében a magyar műsorvezető

Tordai István, a SportVerda című tévéműsor műsorvezetője és csapata korábban már felkerült a nemzetközi térképre azzal, hogy először a Ferrarinak, majd egy ruházati világmárkának készítettek filmeket, most pedig ismét rangos megbízást teljesítettek.

Tordai Istvan_1

– Minden műsorvezetőnek jólesik, ha megkérik arra, hogy képviseljen egy márkát pláne, ha világmárkáról van szó. Természetesen én is örömmel fogadtam a felkérést, de az igazi elismerést nem feltétlenül ez jelentette számomra – kezdte a műsorvezető.

– A világmárka hazai képviselete azt is kérte, hogy mi készítsük el a filmet. A kereteket ugyan megszabták, de azokon belül szabad utat engedtek a gondolatainknak. A legnehezebb a sportkocsik beszerzése volt, ugyanis egy luxusmárka filmjében nem szerepelhetnek átlagos autók. A 15 másodperces filmben feltűnő sportautók összértéke meghaladja a százmillió forintot. Az egyik például olyan ritkaság, melyből már alig van néhány darab a világon és mivel a márka már régóta megszűnt, ezért nem is lesz belőle több.

– Több napon keresztül készültek a felvételek. Azt nem merem állítani, hogy minden percét imádtuk, mert volt olyan, hogy 34 fokban forgattunk, de amikor elfogadásra került a végleges verzió, az mindenért kárpótolt bennünket. Büszkék vagyunk. Nagyon – mondta dr. Tordai István.

zparts autóalkatrész
Cimkék
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Javasolt cikkek

Back to top button
Close