fbpx

Összetett második hely 2024 szezonnyitó versenyhétvégéjén – Berta Benjamin

Új technikával, új dizájnnal és szinte a megszokott csapattal vette kezdetét a Drexler Formel Cup és Zinox FX2000 Italian Trophy 2024-es versenyszezonja.

SOLUTION Racing pilótája, Berta Benjamin idén is az F3-as kategóriákban indul, ahol célja a tavalyi bajnoki címek megvédése, illetve az Olasz Bajnokság abszolút kategóriájának meghódítása. A fent említett két versenyszéria többek között olyan neves pályákra látogat el, mint Imola, Monza, Hockenheimring, Red Bull Ring vagy éppen Mugello. Az előreláthatóan 10 fordulós szezon első állomása Vallelunga volt. A hétvége a korábbiakhoz hasonlóan a szokott időbeosztással zajlott, pénteken két szabadedzés, szombaton egy időmérő és vasárnap két verseny várt a népes, közel 30 fős mezőnyre.

Ahogy arra számítani lehetett, szinte minden etapban adódott valami bonyodalom a pályán. Mivel egy rövid, brno-i tesztnapot leszámítva Benjaminnak nem volt alkalma ismerkedni az új F320-as technikával, így pénteken még keresték az optimális beállításokat. A szombati időmérő edzésre többé-kevésbé már komfortosan érezte magát az autóban, és a második leggyorsabb időt futotta, ezzel bebiztosítva a második rajtkockát mindkét futamra. Az első verseny rajtjánál nem tudott megfelelően elrugaszkodni, ezért nem tudott az élre állni. Mire le tudta dolgozni a hátrányt és az élen álló Galli után tudott volna eredni, addigra pályára küldték a biztonsági autót egy tömegbaleset miatt… Végül másodikként intette le a kockás zászló. A hétvége záróversenyén egy nem túl erős rajt után pozíciót vesztett, de hamar behozta lemaradását. A biztonsági autó ezúttal is pályára hajtott, az újraindítás remekül sikerült végül Berta Benjamin ismét másodikként ért célba.

„Izgatottan vártam már, hogy éles körülmények között is pályára gurulhassak az F320-as Dallarával. Sajnos nem volt lehetőségem sokat tesztelni a szezon előtt, így mondhatni, még az ismerkedés fázisában vagyunk… Vallelungában az első szabadedzéshez képest folyamatosan gyorsultam és igyekeztem megismerni az autót, mivel ez nagyon más mint a korábbi F317-es. A felmenetelek alatt kitisztult, hogy az autó mely pontjait kell még jobban rám szabni. A futamokra már egész jó volt a tempóm, azonban a helytelen guminyomás, a nem túl jó rajtok és a biztonsági autós fázisok ellenére is mindkétszer az abszolút második helyen végeztem. Van még min csiszolni, de szerencsére van még időnk a következő, Red Bull Ring-i fordulóig. Szeretném megköszönni a hétvégi fáradozást a csapatnak és a családomnak, mivel nélkülük nem állhattam volna fel a dobogóra” – összegezte a hétvégét Berta Benjamin.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb