Elektromos autó

Opel Mokka – kávé habbal

A városi terepjárók hasznos szegmensébe tartozik az Opel Mokka, amely nem akar többnek látszani, mint amennyi valójában. Biztonságos, nagy terek jellemzik, nagysága ellenére mégis könnyen elfér bárhol, és amellett, hogy szép, még okos is.

Az Opelekről valamiért nem a terepjárók jutnak eszünkbe, pedig volt és van is bőven a palettán belőlük, elég csak megemlíteni a legendás Fronterát, de ott van az Antara is, ami már inkább hasonlít a Mokkára. Maradjunk is a „dizájn” terepeseknél, bár sokan legyintenek, hogy ez csak küllem, és az első nagyobb sárban elakadna, de az igazság az, hogy nagyon is értékes járgány a Mokka.

image_slshow_einzel_0_0

Kívülről gömbölyű formák jellemzik, külön kiemelendő, hogy az autó kinézete elsősorban aerodinamikai szempontból fontos, a 0,360-as légellenállási együtthatónak köszönhetően a Mokka stabilabb és gazdaságosabb, mint a konkurens márkák típusainak többsége. A széles kialakításról, a nem túl agresszív, de magabiztos formákról egy tömegnövelő szereken élő újgenerációs Corsa juthat az eszünkbe, persze semmi csúfolódás, hiszen a Mokka teljesen beleillik a városi forgatagba, vagyis inkább kitűnik onnan egyedi külsejének köszönhetően. Hozzátartozik a modell történetéhez, hogy a magas és nagy ívben nyitható ajtók családbaráttá teszik az autót, és ahhoz képest, hogy mennyire szélesnek tűnik, kényelmes vele a parkolás is. A három bringával is megbirkózó FlexFix kerékpárszállító rendszer pedig már csak hab a tortán.

A Mokka belül igazán lenyűgöző. Az autó hatalmas, az ülések kényelmi szintje magasan veri a kategóriatársakat. A műszerfal ergonomikus, legkevésbé sem tolakodó, a kezelőszervek logikusan vannak elrendezve. A kényelmet és a biztonságot a kétzónás automata klíma, a fűthető kormánykerék, az elektromos napfénytető, valamint a SAFETEC biztonsági rendszer garantálja.  Az egész család keresztben, hosszában, mindenhogyan elfér, a tárolók pedig az apróbb holmikat is villámgyorsan elnyelik. A csomagtér akár 1371 literesre is növelhető, a kalaptartó pedig akár 40 kilogrammnyi súlyt is elbír.

06_opel_mokka-1350390559

Benzines (1.4 turbó, vagy 1.6 ecotec) és dízel (1.7 CDTI) kivitelben is megvásárolható, utóbbihoz hatsebességes automataváltó is rendelhető. A start/stop rendszernek köszönhetően pedig gazdaságosabban üzemeltethető a Mokka. Akármelyik oldalról is nézzük az Opel városi terepjáróját, nem lehet rá azt mondani, hogy rossz beruházás lenne. Újonnan 4.2 millió forintért már hozzá lehet jutni, ami nagyon jó ár, sőt, ha lehet mondani kategóriájában talán a legjobb. Persze ezért az alaptudást kapjuk, aki szeretné fokozni az élményt, az akár 8 milliót is a szalonban hagyhat.

Bense Róbert

zparts autóalkatrész
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb