Elektromos autó

Monte Carlo felszereltséggel is elérhető lesz a Škoda Scala

Új felszereltségi szinttel bővíti a Scala palettáját a Škoda. A márka sportos lifestyle-változatai immár hagyományosan a Monte Carlo elnevezést viselik.

Ennek köszönhetően számos fekete eleme kölcsönöz még markánsabb megjelenést a Scala számára. A teljes-LED fényszórók által közrefogott hűtőrács szegély fényes fekete bevonatot kap és az átdolgozott első lökhárító egyes részei is feketék, a “Škoda” felirat pedig ugyancsak fekete. Oldalnézetét fekete, 17 col peremátmérőjű – extrafelszerelésként pedig 18 colos – speciális Monte Carlo dizájn szerinti könnyűfém keréktárcsák, illetve a külső visszapillantó tükrök fekete házai és az oldalküszöbök szintén fekete borításai határozzák meg.

A modellsorozathoz rendelkezésre álló mindegyik motorváltozattal kapható felszereltségi változatában a Scala már alapkivitelben sötétített oldalablakokkal (Sunset), panorámatetővel és fekete tetőlégterelővel kiegészített, meghosszabbított hátsó szélvédővel készül. A különleges plakettel is megjelölt, új csúcsmodelljének erőteljesebb megjelenését hátsó diffúzorelem, fekete típusfeliratok, illetve teljes-LED hátsó lámpák teszik teljessé.

Az integrált fejtámlával kiformált sportülések állítható magasságúak és speciális Monte Carlo kárpit borítja őket, de a dekorbetétek és a műszeregység is sajátos dizájnnal jelennek meg. A multifunkciós sportkormányt perforált bőrrel vonják be, s akárcsak a sebességváltókar és a kézifékmarkolat, vörös varrások díszítik. A LED-technikájú hangulatvilágítás szintén vörös színben világítja meg a középkonzolt, a lábteret, valamint az ajtók rakodórekeszeit és belső kilincseit. A műszerfal légbefúvó nyílásai krómhatásúak, LED-technikájú olvasólámpák is rendelkezésre állnak, s alumínium-dizájn pedálborítások, különleges szőnyegek, a küszöbléceken “Scala” felirat és fekete tetőkárpit teszi teljessé a belső hangulatot.

A Škoda a Frankfurti Autószalonon (IAA), a 3.0 pavilon A11-es standján mutatja be első ízben a szakmai látogatók és a nagyközönség előtt új Scala Monte Carlo modelljét, a piaci bevezetés 2019 negyedik negyedévére várható.

Kapcsolódó anyagaink:
[fb_pe url=”https://www.facebook.com/tesztelok.hu/posts/1696161613849271″ bottom=”30″]
zparts autóalkatrész
Cimkék
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Javasolt cikkek

Back to top button
Close