Elektromos autó

Megújul a Lexus IS

Nem mondhatni, hogy mindössze három évvel a harmadik generáció debütálását követően már elavultnak számítana/tűnne az IS, azonban a Lexusnál úgy gondolták, hogy eljött az ideje a frissítésnek.

Az 1999-ben bevezetett modell sikerét nem érdemes megkérdőjelezni, az elmúlt közel két évtized alatt – az összes variánst beleszámolva – egymilliónál is többet adtak el a típusból, amely most ismét szike alá feküdt, hogy a Párizsi Autószalonon megmutathassa legújabb önmagát.

is1

A 2013-ban bemutatott harmadik széria futurisztikus megjelenése sokak érdeklődését felkeltette, a még most is modernnek ható külső átszabása – teljesen érthető módon – nem volt jelentős, elöl a lökhárítókon, a hűtőrácson, valamint a lámpák vonalán és a légbeömlőkön vehető észre a változás, hátul a kipufogókon variáltak, mindenesetre az óvatos igazítás egyáltalán nem rontott az összképen.

A beltér is ismerős maradt, ám a központi kijelző 10.25 colosra hízott, továbbá a Remote Touch-ot is igyekeztek egyszerűsíteni, továbbá a klímapanelt is átszabták, utóbbira mondjuk rá is fért némi modernizálás. A szellőzőrostélyok között elhelyezkedő órát is meghagyták, ám a biztonság kedvéért az óralapot megváltoztatták, illetve az apró módosítások áldozatául esett a pohártartó is, mely szintén új kialakítást kapott. A biztonsági felszereltségeket is bővítették, többek között gyalogosvédelmi rendszerrel és automata távolsági világítással, ezekkel külön „csomag” formájában lehet majd találkozni az opciós listán.

is2

A motorpaletta maradt a megszokott, a 245 lovas kétliteres turbómotor mellett a 233 lóerős hibrid közül lehet továbbra is választani. A futómű és a kormánymű finomításának köszönhetően az IS kezessége tovább javul.

Azt még nem lehet tudni, hogy milyen árakkal érkezik majd az új Lexus IS, ám mivel 2017 első felében már számíthatunk a modell megjelenésére, így vélhetően hamarosan erről az igen fontos részletről is több információnk lehet.

Bense Róbert

zparts autóalkatrész
Cimkék
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Javasolt cikkek

Back to top button
Close