Lehullt a lepel az új Toyota RAV4-ről

Lehullt a lepel az autópiac egyik legfontosabb idei újdonságáról: ma reggel, a New York-i Nemzetközi Autókiállításon leleplezték a világ egyik legnépszerűbb SUV modelljének, a Toyota RAV4-nek a legújabb, ötödik generációját, amely 2019 első negyedévében jelenik meg Európában.

A vadonatúj modellre jellemző egyszerre a robusztus, futurisztikus dizájn és a még tökéletesebb érzékelhető minőség (és nem utolsó sorban az új generációs környezetbarát hibrid elektromos hajtás, a továbbfejlesztett menetdinamika és összkerékhajtási rendszerek) révén a Toyotának minden esélye meg van arra, hogy az új RAV4-el az eddigi generációk sikereit is felülmúlja.

Ez az első RAV4, amely a Toyota Új Globális Platformjára (TNGA) épül, ami jelentős előnyöket kínál a rugózás, az irányíthatóság, a biztonság és a vezetési élmény terén. Mindehhez vadonatúj fejlesztésű TNGA-hajtások társulnak: a modell elérhető lesz egy 2,5 literes környezetbarát hibrid elektromos hajtással (idehaza és Európában valószínűleg a mostani generációhoz hasonlóan ez lesz a sláger) és 2,0 literes benzinmotorral.

Az új RAV4 dizájnerei arra törekedtek, hogy az autó formavilága hatásosan tükrözze a világ legnagyobb darabszámban értékesített SUV-modelljének erejét és sokoldalúságát. Ennek leglátványosabb formai megoldása az új RAV4 nagyobb hasmagassága és szélesebb kiállása. Az ötödik modellgeneráció 4600 mm-es hosszúsága alig különbözik a most kifutó változatétól. Ugyanakkor csökkent az első és a hátsó túlnyúlás, a tengelytávolság pedig 30 mm-rel nőtt, így az utastér még tágasabbá és kényelmesebbé vált. A csomagtér is nagyobb lett, sőt a ledönthető hátsó üléseknek, a két szinten rögzíthető padlónak és az oldalt elhelyezett hálóknak köszönhetően még praktikusabban kihasználható. A jármű szélessége 10 mm-rel, 1855 mm-re gyarapodott, így az utasok még kényelmesebben elférnek a kabinban.

Az ötödik generációs RAV4 vásárlói két új TNGA-hajtáslánc közül választhatnak, amelyek takarékosabbak és erősebbek a jelenlegi modell hajtásainál. Az új, 2,5 literes környezetbarát hibrid elektromos rendszer nemcsak csekély üzemanyag-fogyasztást, emissziót és zajszintet kínál, hanem magasabb teljesítményt és élénkebb gázreakciókat is. A hibrid elektromos hajtás továbbra is fontos értékesítési előnyt jelent a RAV4 saját szegmensében, s ez a megoldás egyre több vásárló érdeklődését kelti fel: ma Európában és Magyarországon a modell 85%-ban hibrid változatban talál gazdára, és nem kis mértékben járul hozzá ahhoz, hogy a RAV4 hazánkban is magasan vezeti szegmense értékesítéseit. A kínálatban emellett egy új, 2,0 literes benzinmotor is szerepel, amihez egyaránt párosítható manuális és automata sebességváltó.

Az autó menetdinamikája érezhetően javult, ami részint a teljesítmény növekedésének, részint pedig az új RAV4-hez rendelhető összkerékhajtási rendszereknek köszönhető. A hibrid változathoz a Toyota egy teljesen új elektromotoros hajtást tervezett, ami hatékonyan hasznosítja a hibrid rendszer által termelt elektromos áramot, második elektromotorként hajtva meg a hátsó kerekeket, mérsékelve ezzel az energiaveszteséget és természetesen az autó üzemanyag-fogyasztását, miközben kiváló AWD teljesítménnyel ruházza fel az új modellt. A Toyota a 2,0 literes benzinmotorhoz csatlakozó mechanikus AWD-rendszert is továbbfejlesztette, az automata sebességváltós modellváltozatban dupla tengelykapcsolóval és a hátsó tengely leválasztásával egészítve ki a szerkezet működését.

A cikk megjelenését a Linartech Autó Kft. támogatta!

zparts autóalkatrész
Lotus Cleaning tesztelok.hu

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb