fbpx

Laller Racing – Hétvégén indul a magyar bajnokság

Egy borzalmas év után idén idejében elrajtol a hazai tereprali szezon, amelyre a mezőny az előző szombaton egy nagyszabású kollektív teszttel készült. A gyakorláson természetesen Horváth Lajos „Laller” és csapata is jelen volt.

A Tabajdon megrendezett bemelegítésen hatalmas létszámú off roados versenyző jött össze, a majdnem hetven jármű már egy CEZ fordulóban is igencsak jól festene. Az esemény lényegében tereprali iskolaként zajlott, így sok új arccal is lehetett találkozni – Horváth Lajos a saját felkészülése mellett az ő útjukat egyengette:


„Remek tesztet futhattunk Tabajdon Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán jóvoltából. Egy rövid, ám annál élvezetesebb pályán húzhattuk a gázt a jövőheti szezonnyitó Riverside Baja előtt. A 3.2 kilométeres távra rengetegen voltunk, sokszor meg is akadt a sor, annyi terepralizni vágyó ember gyűlt össze ezen a napon. Szuper érzés volt látni a rengeteg új embert, minden kategóriában érkeztek eddig még ismeretlen sporttársak: motor, XXL enduro, quad, side by side… Személy szerint nekem kiszáradt a szám, annyit beszéltem, de nagyon szívesen segítettem. Büszkének érzem magam, mert ebben a létszámban a mi munkánk, és a motoros szakosztály töretlen összetartása is benne van. Többek között ennek is köszönhető, hogy a hazai szezont megnyitó Riverside Baja-ra rekordszámú nevező adta le a jelentkezését.


Ami a motorosokat illeti, 18 motor, 18 quad felállással, az elmúlt évek legnagyobb létszámával indulunk csatába, de ez bizony nagy felelősséggel is jár! Sokan régóta nem versenyeztek már, ráadásul vadveszélyes heteket élünk, ezért arra kérek minden kedves sporttársat, hogy figyeljünk oda erre, valamint egymásra is. Ami a saját versenyzésem illeti, már iszonyúan hiányzott a szervizparkok feelingje, és nagy öröm, hogy a lengyelországi szezonkezdet után végre hazai pályákon is gurulhatunk. Az idei évre azt tűztem ki célul, hogy rutinos rókaként segítsem a terepraliba még csak most becsatlakozó fiatalokat, mellette pedig sikeresen menedzseljem a saját csapatom. Szeretném egyben tartani a mostani csapatot, és elérni azt, hogy mindenhol ilyen népes mezőnnyel álljunk fel. Számomra már nem élet-halál kérdése az eredményesség, ezt a privilégiumot meghagyom az ifjú titánoknak. De azt azért megígérhetem, hogy ahol oda kell tenni magam, ott kőkeményen előbújik majd belőlem a versenyző!” – nyilatkozott céljairól Horváth Lajos, Magyarország legnagyobb TR motoros csapatának pilóta/csapatvezetője.

A Riverside Baja május 5-én rajtol el Pápócról, az eseményekről természetesen mi is beszámolunk majd.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb