fbpx

Kiegyensúlyozott mobilitás – Audi TCNG

Az Audi már lassan 5 éve kezdte Balanced Mobility, azaz kiegyensúlyozott mobilitás elnevezésű programját, melynek elsődleges célja a CO2-semleges közlekedés megvalósítása. Az akkor elkezdődött fejlesztések beérni látszanak, hiszen 2012. december 13-án tartották a Werlte-i e-gas üzem bokrétaünnepét (Richtfest), ahol hidrogént és metánt állítanak majd elő mesterséges úton.

Audi A3 Sportback TCNG

Az e-gas projekt

„Technológiánknak megvan a potenciálja ahhoz, hogy új irányt adjon a megújuló energiaforrások kiterjesztéséről szóló tárgyalásoknak. Mi magunk vagyunk a kezdeményezők, s az elektromos mobilitás mellé egy olyan, hasonlóan környezetbarát koncepciót vonultatunk fel, amely megfelelő hosszú távokra is” – mondta 2011-ben Hamburgban Micheal Dick, az Audi igazgatótanácsának műszaki fejlesztésért felelős tagja.

A fenntarthatóság érdekében az elektromos energiát szélerőművek állítják elő, ezért az Audi befektetett az Északi-tengerre telepített szélerőművekbe, és olyan specialista cégekkel lépett kapcsolatba, mint Fraunhofer intézet, EWE Energie, Solar Fuel és a Centre for Solar Energgy and Hydrogen Research. A megújuló forrásból származó villamos energiát elektrolízisre használják, amivel vizet bontanak és hidrogént nyernek ki belőle. A hidrogén jelenlegi alkalmazhatósági szintje sajnos még elég alacsony, ezért a folyamat itt nem zárul le. A hidrogént felhevítik és nagy nyomáson CO2-vel vegyítik, egy a Sabatier-folyamat során metángáz képződik. A metán viszont kiválóan alkalmazható járművek hajtására, ráadásul az előállításához szükséges CO2 ellen küzd az egész világ. A metán gáz formájában, csövekben szállítható és töltőállomásról tankolható. A Werlte városi üzem évente mintegy 1000 tonna e-gas-t állít majd elő, melyhez 2800 tonna CO2-t használnak fel. Ebből a mennyiségből 1500 Audi A3 Sportback TCNG tud átlagosan évi 15000 km-t megtenni.

4
Az A3 Sportback TCNG

Az e-gas-zal is üzemelő modell az 1,4 liter hengerűrtartalmú benzinmotor átalakított verzióját kapja meg, 81 kW teljesítmény és 200 Nm nyomaték értékekkel. Az 50 literes benzintank mellett két, egyenként 8 kg gázt tárolni képes tartály található. Az autó 3,6 kg gázt fogyaszt el 100 km alatt, vagyis gázüzemben 400 km hatótávval rendelkezik. Ha ehhez hozzávesszük a benzinüzemet is, akkor az autó 780 km-t tud megtenni tankolás nélkül. Gázüzemben 99 g/km a CO2-kibocsátása, de a globális környezetterhelés csökkenthető az Audi e-gas törzskártyával, mellyel az Audi saját, szintetikusan készített metán-kvótájából használhatunk, amit az e-gas üzemében készítenek. Mivel ott megújuló energiaforrást használnak és CO2-t kötnek meg, ezért így egy ilyen jármű gyártásától az újrahasznosításig átlagosan 30 g/km CO2-kibocsátást realizál.

A jármű az alap A3-hoz képest 7 cm-rel hosszabb, tengelytávja 4 cm-rel nagyobb, így csomagtere a gáztartályok ellenére 350 liter, ami megfelel az A3 kategóriájának.
Audi A3 Sportback TCNG/Detail

Az Audi 2015-ben szeretné piacra dobni az A4-es TCNG-s verzióját, tehát a fejlesztések nem állnak meg és biztosak lehetünk benne, hogy nem a Wertle-i lesz az egyetlen e-gas üzem. Az Audi úttörő lett az autógyártók között a környezettudatos energiafelhasználásban és a társadalmi szerepvállalásban, túllépte autógyártói szerepkörét. Várhatóan több autógyár fog hasonló lépéseket tenni a fenntartható közlekedés nevében.

Galéria:

(a témához kapcsolódó további szakmai cikkek a megújult Autótechnika folyóiratban, illetve a http://autotechnika.hu oldalon olvashatóak.)

Őri Péter

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb