fbpx

Jön a hatodik generációs Mustang

A Mustang fogalom, életérzés, egy olyan autó, amit névről még az is ismer, aki sosem ült kocsiban. Éppen ezért igen nagy hype övezi az új modell megjelenését, melynek minden eleméből sugárzik az elődök szelleme, és alighanem kedvelt portéka lesz a piacon nem csupán az Egyesült Államokban, hanem a világ többi részén is.

listing_photo_6209_5592867_2_2096130892

A Ford évszázados történelme alatt számos legendás típust gyártott, azonban vitathatatlanul a Mustang lett az a modell, amely még ötven év után is lázban tartja az autókedvelőket. Nos, úgy tűnik, hogy a legújabb generációban sem kell csalódnunk, ugyan jó néhány módosítást már most elkönyvelhetünk, de az biztos, hogy dögös, erős és elfogadható árú gépet hoztak össze a Fordnál.

Nézzük, miben is változott az amerikai vas. Számos merész újítással rukkoltak elő a tervezők, ilyen volt többek között a felfüggesztés modernizálása, melynek köszönhetően a Mustang sokkal jobban és biztonságosabban lesz irányítható. Más kérdés, hogy a típus egyéniségéhez azért hozzátartozott egyfajta kezelhetetlenség, ami azt eredményezte, hogy bárki nem pattanhatott be csak úgy a volán mögé. A Ford a kormányművön is változtatott, valamint az autó futóművén is finomítottak. Méretben egyébiránt nincs sok eltérés az elődhöz képest, bár valamennyit  azért „hízott” a Mustang. Az erővel sem lesz probléma, a már megszokott 3.7 literes V6-os és az ötliteres V8-as (426 lóerő) mellett bemutatkozik a 2.3 literes, 309 lovas EcoBoost turbómotor. A hatodik generáció automata és hatgangos manuális váltóval is elérhető lesz, valljuk be, utóbbi azért mégiscsak jobban passzol a Mustang arculatához.

The All-New Ford Mustang

Hogy némi figyelmet szenteljünk a külsőségekre is, nyugodtan kijelenthető, hogy szép vonásokkal lett megáldva az új generáció. A Fordnál mostanság divatos haragos ábrázatot kapott a Mustang, a szigorú vonalak belül is utolérhetőek, és a sok újítás ellenére bőven érezhető a múlt is, akár a külső, akár a belső kialakítást nézzük, igaz akkora retro-hullám már nem érzékelhető, mint az ötödik Mustang esetében. Az anyaghasználat az eddigi beszámolók szerint viszont jóval minőségibb lett, sőt, még a praktikusságra is figyeltek az autó tervezői, amely egy izomautónál talán nem a legfontosabb szempont, mégis pluszpontot érdemel a Ford igyekezete.

mustang

A már 2014-ben előrendelhető új Mustangra hihetetlenül gyorsan lecsaptak a fanatikusok, ám úgy tűnik, hogy ha az első darabokra nem is volt esély, hamarosan a „második vonal” is bejelentkezhet a masináért, hiszen már konfigurálható a modell a Ford hivatalos honlapján, innen pedig már csak egyetlen lépés a rendelés. Persze azért nem árt előtte gondolkodóba esni egy kicsit, ugyanis hiába a barátinak mondható ár, így is minimum 11 millió forintot kell majd kifizetni az új Mustangért.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb