fbpx

Hat éves lett a Hyundai N sportmárkája

Duna Auto

A versenypályára is felkészített utcai modellek sokoldalú kínálatának közel egy évtizedes fejlesztése után a Hyundai Motor nagyteljesítményű N sportmárkája idén ünnepli hatodik születésnapját.

A Hyundai N márkájának köszönhetően az autógyártó bővíthette modellválasztékát ügyfelei számára és olyan szórakoztató autókat is felvett a palettára, amelyek dinamikus mindennapi vezetési képességeikkel és versenypályára alkalmas teljesítményükkel vezetőik szívverését is gyorsabbá teszik.

„Most ünnepeljük a Hyundai N márka születésnapját, mi pedig a Hyundai Motor Europe-nál büszkék vagyunk arra, amit a nagyteljesítményű divíziónk révén eddig elértünk” – mondta Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketing alelnöke. „A Hyundai N zökkenőmentesen egyesítette a motorsport és a korszerű modellek világát és ezáltal új ügyfelek is beleszerettek a márkánkba.”

A Hyundai Motorsport szolgált a Hyundai N bölcsőjeként. Első évében, 2014-ben a Hyundai Motorsport négy dobogós helyezést ért el az i20 Coupe WRC-vel és a konstruktőrök rangsorában a negyedik helyen zárta az FIA Rali Világbajnokságot. A következő években a Hyundai teljesítménye folyamatosan javult a WRC mezőnyébent, amelynek köszönhetően 2019-ben és 2020-ban is elnyerte a konstruktőri bajnoki címet.

A Hyundai a 2015-ös Frankfurti Autószalon alkalmával az N 2025 Vision Gran Turismo és RM15 koncepcióautóival, valamint az új generációs i20 Coupe WRC-vel mutatta be a Hyundai N sportmárkát a világnak. A középmotoros, turbófeltöltős RM15 tanulmány a Hyundai Motor teljesítmény iránti szenvedélyét képviselte és a 2017-ben debütált i30 N előfutáraként szolgált. 2016-ban a Hyundai megjelent a Puszan Autószalonon és a Párizsi Autókiállításon is, ahol, bemutatta a továbbfejlesztett nagyteljesítményű RM16 és RN30 versenykoncepciókat.

A Hyundai első szériagyártású nagyteljesítményű modellje, az i30 N sportos szellemiségétaz i30 N WTCR túraautó vitte a versenypályára. Az i30 N modellt 2017-ben dobták piacra, az első 100 darab 48 órán belül el is kelt Németországban. Az i30 N-t később az i30 Fastback N modellváltozat követte, amely a 2017-es Párizsi Autószalonon mutatkozott be a világnak.

A Hyundai 2019-ben mutatta be a Veloster 2+1 ajtós kupé N változatát, amelyet elsősorban a dél-koreai, illetve az észak-amerikai autópiac számára fejlesztettek és ez volt az első olyan N modell, amelyet a hyundai hazai, illetve az amerikai piacon is árusítani kezdtek. A 2020-ban piacra dobott vadonatúj i20 N, a Hyundai N eddigi legkisebb hothatch modellje az i20 N WRC raliautójából merített ihletet. Ugyanebben az évben a Hyundai bemutatta az i20 N Rally2 változatát is, amely az utcai modell dinamikus „érzéki sportosságát” tükrözi.

Az N nagy teljesítményszintjéhez és élvezetes vezethetőségéhez életstílust is hozzáadva, a Hyundai N márkája 2021-ben bemutatta modellsorozatának következő tagját: a Kona N változatát. A Hyundai első „forró SUV-ja” számos olyan szolgáltatást kínál, amelyek eddig csupán a nagyteljesítményű járművekben láthattunk.

A Hyundai N díjnyertes modellcsaládot hozott össze. Az i30 N 2017-es bevezetése óta számos díjat kapott a vezető autóipari média és kiadók képviselőitől, köztük a 2018-as és 2020-as Év Sportkocsija díjat a német Auto Bildtől. Az i20 N a „Legjobb Forró Ferdehátú” címet is elnyerte az Auto Express Új Autó Díján 2021-ben.

A Hyundai N modelljei nemcsak a rajongók közösségét inspirálták, de izgalommal töltötték el a nemzetközi autóipari sajtót is. Különböző kiadványok és hírlapok dicsérték a sportos modelleket, amelyek zökkenőmentesen ötvözték a versenypályára is alkalmas teljesítményt a hétköznapi vezetési kényelemmel.

A BBC Top Gear magazinja például így vélekedett a legújabb generációs i30 N-ről: „Ez a legátfogóbb félidős átalakulásról szól, amelyet valaha is egy forró ferdehátú kaphat. A volán mögül az erőátvitel teljesen frissnek tűnik.” A magazin emellett a modell tiszta teljesítményéről is tesz említést: „Az új i30 N teljesítménye kevésbé csúcsos, maximális erőt nyújt alacsonyabb fordulatszámtartományban is és ezt hosszabban is fenntartja… Alapvetően minden sebességszintnél egy kicsit gyorsabb minden fordulaton, ami összességében érezhetően gyorsabbá teszi.”

A német Auto Bild megjegyezte, hogy „nagyon tetszett – észrevétlen a hétköznapi életben, érzékeny a versenypályán”. A német kiadvány kiemeli az i30 N által keltett érzelmeket: „A Hyundai [i30 N] éhes grizzlyként zúg, vadul sziszeg, amikor nyomják a gázt és hangosan szétrobban, amikor kettőt visszaváltunk.”

A brit autós újságíró, Jeremy Clarkson a The Sunday Times-ban megjelent „Hogyan szerettem bele újra a vezetésbe” címmel foglalta össze az i20 N-ről alkotott benyomásait: „Ez az egyik olyan autó, amely bármilyen kanyarba bekanyarodik tetszőleges sebességgel.” Clarkson az i20 N-t az i30 N-hez hasonlítva megjegyzi: „Nagyobb testvéréhez hasonlóan jól összerakott, erős, megbízható és biztonságos, és vannak ledönthető hátsó ülései, de mindez az érzékiség, a mulatság és a játékosság vastag rétege alatt van.” Még arra is reflektál, hogyan fedezte fel újra a vezetés iránti szeretetét: „Kicsit csalódtam a vezetés szeretetében. Ez egyre inkább házi feladattá vált. Ki gondolhatta volna, hogy egy ötajtós, ötüléses koreai ferdehátú fog emlékeztetni rá, milyen szórakoztató is lehet az út? Nagyon szerettem ezt az autót.” – mondta Jeremy Clarkson, brit autós újságíró.

A német Auto Motor und Sport a KonaN-ről is áradozott legutóbb. Véleményük szerint „a Hyundai magasabb szintre emelte az i30 N vezetési élményét.” A német kiadvány kiemeli „döntő tényezőit: a feszes futóműhangolást és a szabályozott differenciálművel felszerelt elsőkerék-hajtást. Mindenesetre a vezetési élmény sokkal jobb, mint az összkerékhajtású versenytársak esetében.”

Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!
zparts autóalkatrész

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb