fbpx

Felújítás, ahogy a nagykönyvben meg van írva: Wartburg 311 Deluxe

A nagykerekű Wartburg 311 deluxe igazi ritkaságnak számít az európai OT járgányok körében. A képeken látható retro szépség teljes felújításon esett át, gazdája egy éven keresztül dolgozott rajta. A finom munkákat maga végezte, a speciális feladatokra szakembereket kért fel.

Wartburg 311 Deluxe

A Wartburg 311 standard és deluxe közti jelentősebb különbségek, hogy a deluxe verzióban:

  • dönthető az ülés
  • hátsó könyöklővel felszerelt
  • az autó oldalán díszléc tündököl
  • az első lámpakarikája csúcsosabb
  • belül fabetét található

Jelenlegi tulajdonosa lelakott állapotban vette át a 311-est, ami teljesen szét volt szedve – még az ablaküvegek is hiányoztak. A gyárilag sárga festésű kocsi kék-fehéren várta a csodát, hogy új életet leheljenek bele, ez pedig nem kevés türelmet és hozzáértést igényelt.

Wartburg 311 Deluxe

Wartburg 311 Deluxe

Mivel gazdájának több Wartburgja is volt előzőleg, gondos szakértelemmel látott neki az egy évig tartó renováláshoz. Számos alkatrészt tudott integrálni a házi készletéből, a többit pedig a netről kellett vadásznia. Utóbbi külön kihívás, hiszen nem könnyű Wartburg tartozékokat találni a weben. Akinek mégis akad megfelelő alkatrésze “raktáron”, foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, így a tulajdonosnak megfelelő tárgyalási képességei is kellettek a száz százalékos végeredményhez.

Akár a házépítésnél, itt is mindent az alapoknál kellett kezdeni: a tulaj előbb leszedte a karosszériát az alvázról, amin mindent felújított az utolsó csavarig: a kuplung, a benzincső, a fékcső, a munkahengerek, és a különböző csavarok is le lettek tűzihorgonyoztatva. A fogantyúkat saját kezűleg polírozta, a csavarokat szintén maga drótkorongozta, és készítette elő a horganyzásra.

Tudtad? Tűzihorganyzásnak hívjuk azt az eljárást, melynek során az acél alkatrészeket forró horganyfürdőbe mártják, ami hatékony védőrétegként marad az acél felületén. Így a tűzihorganyzott elemek sokkal tartósabbak lesznek.

Wartburg 311 Deluxe

A Wartburg gazdáját dicséri, hogy nem bízott semmit a véletlenre: elemeire szétszedte a kocsit, minden egyes alkatrészt  lefestett, hogy úgy nézzen ki, ahogy a nagykerekű 311-es deluxe anno kigurult a gyártósorról.

Tulajdonosa ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa a gyári formát, és a finom munkákat, amik szépérzéket igényeljenek, ő végezze el.

Wartburg 311 Deluxe

A speciális munkafolyamatokra szakértőket kért fel, így lettek újrakárpitozva az ülések, a motor behangolva, valamint és az alkatrészek gyönyörűen krómozva.

Wartburg 311 Deluxe

fotók: Kajári-Hamar Ágnes, Kajári Zoltán
cikk: Imrényi Dániel

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb