fbpx

Félelmetes gépezet – Hummer történelem

Ha meglátunk egy Hummert az úton, biztos nem arra gondolunk, hogy egy kedves nyugdíjas pár ücsörög benne. De még arra sem, hogy mennyire megéri a gazdájának egy ilyen „szörnyeteget” fenntartani. Mégis sokan kedvelik a márkát, hiszen tiszteletet parancsol, és a félig befagyott Balaton kivételével szinte minden terepen elboldogul.

hummer-h1-4

Gyorsan tegyük félre a tényt, hogy néhány tulajdonos arcoskodásra és erőfitogtatásra használja ezt az egyébként békés óriást, mert a márkatörténet sokkal több ennél. A hetvenes évek végén az amerikai AM General igen nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis egy sokoldalú, rettentően strapabíró jármű fejlesztésébe kezdtek bele. Az USA hadseregének kapóra jött a törekvés, hiszen az M151 MUTT kiszolgálta idejét, újításra volt szükség, 1983-ban pedig meg is született a szerződés a két fél között. A nagyüzemi gyártás már a következő évben megindult, és 30 év alatt több mint 250.000 Humvee készült el.

A katonai terepjáró népszerűsége folyamatosan nőtt, az Öbölháború idején a médiaközvetítések még egy lapáttal rátettek ismertségére, Arnold Schwarzenegger konkrétan vásárolni szeretett volna a járműből, ami aztán mégsem jött össze (viszont állítólag az első közúti változat az övé lett).

Operation Enduring Freedom

Aztán 1992-ben megtört a jég és az AM General forgalmazni kezdte a civil változatot, megszületett a Hummer. A hétköznapi ember számára is elérhetővé vált HMC4 egyébként túl sokban nem különbözött a katonai változattól, persze fegyverzettel és páncélzattal nem volt ellátva, viszont kellően puritán volt. A 3.1 tonnás monstrumot 6.2 literes, 150 lovas V8-as szívódízel motorral látták el, és kis túlzással még a betonfal is sírva menekült előle. Ahogy nőtt a vásárlók igénye, új erőforrások és kényelmet szolgáló extrák is elérhetőek lettek.

Hat évvel később a General Motors tulajdonába került a márka, 2002-ben pedig a palettát is bővítették, megjelent ugyanis a H2 (ezzel a lendülettel a HMC4-et is átnevezték, H1 néven futott tovább), amely modernebb arcot kapott és valamivel olcsóbb is volt elődjénél. Sikerét jól példázza, hogy 2005-ben már százezernél tartott az értékesített darabok száma. Ugyanebben az évben megjelent a H3 is, a „legkisebb” Hummer közönségkedvenc lett. 2.3 tonnája mellé akár 300 lovas, 5.3 literes motort is lehetett választani. Eközben a benzinkutak elsivatagosodása (20 liter környékén evett a H1) miatt sokak bánatára 2006-ban befejezték a H1 gyártását, ám ez még csak a közeledő problémahalmaz előfutára volt. A gazdasági válság miatt az anyacég nagy bajba került, és bár megpróbálták eladni a márkát, végül a kínaiakkal tervezett üzletkötés kudarcba fulladt. 2010-ben leállították a Hummerek gyártását, vigasztalásképp az AM General két éve újra elkezdte forgalmazni (motor és váltó nélkül) Humvee néven az „összeszerehető” H1-et, bár jogi okokból több fontos alkatrészt és karosszériaelemet sem árulhatnak, ráadásul még a fényezést is a vásárlónak kell megoldania.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb