fbpx

Ezek a Lada-modellek jönnek Magyarországra

A Lada mindössze két hónappal a magyar piacra történő visszatérés bejelentése után már be is mutatta, hogy mely típusokat lehet majd megtalálni a kínálatban. A belépőmodellek ára kétmillió forint alatt lesz, ezzel a Daciák alá is licitálhat a Lada, melynek magyar képviseleténél már javában zajlanak a munkálatok, hogy minden klappoljon, ha elérkezik a nagy visszatérés ideje.

83608_680

Mint már korábban beszámoltunk róla, a Lada – hat évvel a HungaroLada csődjét követően – ismét megpróbálja meghódítani a hazai piacot, illetve (vélhetően a Dacia sikerein felbuzdulva) visszavezetni az európai piacra a márkát. Mindehhez hatalmas lendülettel fogtak hozzá, hiszen a szalonok mellett a szervizhálózat és a jövőbeli forgalmazói kör is szépen épül. A nagy érdeklődésre való tekintettel egyre többet tudhattunk meg az előkészületekről, ám mivel legkorábban idén novemberben, legkésőbb 2016 elején elvileg már elindul az értékesítés, éppen itt volt az ideje annak is, hogy bejelentsék az érkező modelleket, valamint az árakról is csepegtessenek némi információt.

Lada-4x4-Urban-out

Előbbi teljes mértékben megvalósult, hiszen leleplezték a magyarországi kereskedésekbe érkező típusokat és variánsaikat, az árkategória még nem teljesen tisztázott, de annyit tudunk, hogy a legolcsóbb modell kétmillió alatt lesz, ezzel a Dacia alá mennek, hiszen az 1.2-es Access felszereltségű Loganért 2.020.000 forintot kérnek el.

949484_1_Granta_6

Visszakanyarodva a Ladákhoz, az új modellek közül a Kalina, a Granta, valamint a 4×4 (Niva) érkezik, mindhárom 1.6-os erőforrással. Grantából a sedan-változat, illetve a ráncfelvarrott liftback lesz elérhető, egy korrektül felszerelt darab nagyjából 2.5 millió forintba kerülhet majd. Kalinából a Cross/Combi/Sport/Hatchback négyesből lehet majd választani, a 4×4-ből a Classic mellett a komfortosabb Urban kerül majd a szalonokba. A kínálat tehát teljesen rendben van, a felszereltségi szintek variálhatóak, az árak pedig vélhetően elfogadhatóak lesznek.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb