fbpx

Európában is bemutatkozott a Suzuki Baleno

A Suzuki elárasztja újdonságaival a világot, Európában néhány héttel ezelőtt, a Genfi Autószalonon mutatkozott be a Baleno, mely benzines turbómotorral is kapható lesz.

Az új padlólemezre épülő, Swiftnél valamivel nagyobb, kedves, mégis modern formavilággal rendelkező Baleno a Suzuki többi hasonló modelljéhez képest könnyebb és merevebb lesz, azzal pedig valószínűleg semmi újat nem mondunk, hogy az elődjére (csakúgy, mint a Vitara esetében) mindössze a neve emlékezteti. A kilenc színváltozatban érkező típus azonban nem csupán dizájnban és felépítésben lesz erős, új erőforrásával és méretéhez képest bőséges helykínálatával is büszkélkedhet majd.

baleno2

A Balenot az új fejlesztésű egyliteres, 110 lovas Boosterjet turbómotorral is elérhetővé teszik, de a már jól ismert 1.2-es, 90 lovas, kettős befecskendezésű Dualjet-erőforrással is megvásárolható lesz, utóbbi úgynevezett mikrohibridként is piacra kerül majd, ezzel a változattal az átlagfogyasztása 4 liter körül alakul. Az ötfokozatú manuális sebességváltó mellett hatgangos automatával és fokozatmentes CVT-vel is lehet rendelni.

A mutatós műszerfallal és középkonzollal ellátott Baleno a Vitarától örökölte meg a multimédiás rendszerét, de az opciós listán szerepel a ráfutásgátló, a féksegédlet, illetve az adaptív tempomat is. A belső tér praktikus kialakítású, a hátsó sor sem csak dísznek van, a 355 literes csomagtér pedig kifejezetten korrekt méretű a kategóriájában.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb