fbpx

EnduroCross: Liszka Rolandnak ezúttal nem jött ki a lépés

Liszka Roland az elmúlt hétvégén Tamásiban húzta a gázt, a Laller Racing Dakar Team versenyzője az országos EnduroCross bajnokság nyitányán állt fe a starthoz. 

Nos, ahogy motorsportos berkekben mondani szokás, ez a hétvége most nem adta ki. Pedig nagy reményekkel és jó esélyekkel indult a szakágváltó kaland első fordulója, de a technikai sport már csak ilyen: nem kérdez, nem ismeri a talánt, és nem törődik a jó sansszal sem:

„Péntek este érkeztünk a verseny helyszínére, majd másnap átnéztem a pályát, és elkezdtem fejben a versenyre hangolódni. Ezután következhetett a futam, ahol a rajtom sajnos nagyon rosszul sült el, jócskán visszaestem, és hiába próbáltam magam feljebb verekedni, akkora por volt, hogy semmit nem láttam. Vegyesek voltak a körülmények, a pálya egyik fele be volt locsolva, a másik nem, majd az erdőbe érve még gyorsan össze is szűkült a nyomvonal. És itt történt meg a baj…


Nekimentem egy előttem haladó motoros hátsó kerekének, és elestem. Ez lett volna a kisebbik probléma, de mögöttem is érkezett egy sporttárs, aki ugyan elkapta a kormányt, de a szituáció miatt csak utas volt, és így átment a motoromon, meg félig-meddig rajtam is. Ezzel számomra véget ért a futam, de örülök, hogy személyi sérülés nélkül megúsztuk a kalandot, és más versenyét sem tette tönkre a bukásom. Azóta a motorom már jól van, és elszántan várja a következő kihívást. Ahogy én is!” – foglalta össze érzéseit a tehetséges pilóta.

Ez szintén egy endurocross bajnoki lesz, hiszen a jövőhéten már Béren találkoznak az elsőosztály legjobbjai, ahol Roland céljai változatlanok: a kategóriagyőzelemért, és az év végi dobogóért akar harcba szállni! 

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb