fbpx

Egy gondtalan este margójára, avagy ilyen volt a 2020-as Lóerők Éjszakája

Idén is nagyot szólt a Lóerők Éjszakája a tököli reptéren. 

Évek óta nem jártam driftverseny közelében, ennek részben az az oka, hogy a gyorsasági világába merültem el, így nem igazán jutott idő más szakágra. Most, viszont ebben a csonka autósport szezonban szabályosan ki voltam éhezve egy kis gumifüstre, adrenalinra és az autók már-már veszélyes közelségére. 

2020-ban ez már a második hasonló rendezvény volt, ahova kilátogattam. Ismét nem bántam meg, sőt izgatottan vártam. Szerintem a több ezer kilátogató nevében mondhatom, hogy nagyon jó volt legalább egy fél napra elfeledni ezt a covid19-es felhajtást, a gondokat, kiszakadni a hétköznapokból és átadni magunkat ennek a varázslatos légkörnek.

Ez a rendezvény minden évben különleges eleme a versenynaptárnak, mivel délután az edzések zajlottak, majd sötétedés után versenyzői felvonulással és tűzijátékkal örvendeztették meg a nagyérdeműt. Ezután a pro kategória titánjai csaptak össze tsuisóban (azaz páros driftben, ahol az elől haladó diktálja a tempót, a hátul lévőnek pedig minél pontosabban le kell követnie őt. A második körben pedig szerepet cserélnek, a végén pedig az ügyesebb győz.)  a lámpák által megvilágított aszfaltcsíkon, ez kimondottan látványos módja az erőfitoktatásnak.

Minden évben téma a médiások között (állítólag), hogy: fotózni vagy videózni nehezebb a driftet? Nos, idén ezzel engem is betaláltak, erre én rávágtam, hogy nekem például utóbbi nehezebb lenne, mivel nem vagyok operatőr. Feca, a kameraman persze pont az ellenkezőjét vallja. De, hát kinek a pap, kinek a paplan…

Nem is ez a lényeg, hanem, hogy ismét több ezer embert örvendeztettek meg a pilóták. 

Erről hoztunk neked egy kis ízelítőt fotók és egy rövid videó formájában

https://www.facebook.com/racevloggers/posts/311231110223605


Írta és fotózta: Háfra Zsolt
operatőr: Zsiska Ferenc

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb