Berta Benjámin – Pole pozíció és remek győzelem Grobnikban

Duna Auto

Korai kvalifikációval indult, délelőtti versennyel zárult a Gender Racing Team horvátországi hétvégéje, ahol Berta Benjámin pole pozícióval és futamgyőzelemmel vágott vissza ellenfeleinek.

Beni azzal zárta a szombatot, hogy vasárnap is van nap, és ehhez tartotta is magát az F4-es Tattus Hondát terelgető fiatal. A reggeli hűvösben használt szetteken olyan kört rakott össze, amelyre a kategóriájának már nem volt válasza:

Támogass minket! https://retrovasak.hu/wp-content/uploads/RetroVasak-tamogatas-High-Quality.jpg

„A korai kezdésben és a hűvösben nagyon éltem, könnyedén tudtam üzemi hőfokra hozni és ott tartani a gumikat, ennek köszönhetően két gyorskör is elég volt ahhoz, hogy megszerezzem az F4-es pole-t. Azért is örülök ennek, mert használt abroncsokon képes voltam közel olyan időket futni, mint a tegnapi időmérőre feltett új szetteken. Ezek után a tervem természetesen nem lehet más, mint az első hely megszerzése, úgy gondolom, hogy egy jó rajttal és egy kis ravaszsággal mindez elérhető lehet.” – nyilatkozta vidáman az időmérőt követően Benjámin.

A hétvége záróversenyén aztán nem volt pardon, a magyar srác mindent beleadva óriási időkülönbséggel győzött a Formula-4-es kategóriában, és a jóval erősebb F3-ak dobogójától sem esett messze:

„A mai rajtom nem sikerült igazán, túl hamar leugrottam a kuplungról, miközben a legfőbb ellenfelem valósággal kilőtt. Ugyanakkor tudtam, hogy az erős rajt még nem minden, mert nagyon hosszú a célegyenes, és az egyes kanyar bejáratán egy mély féktáv sok mindent megoldhat. Így is történt, jó helyezkedéssel rögtön bevágtam Patrick Schober mellé, és egy kis egészséges agresszivitással, na meg tereléssel átléptem őt. Ezután igyekeztem minél nagyobb különbséget kiautózni vele szemben, ekkor sikerült megfutnom a hétvégém legerősebb körét is. Biztonságos távolságba érve már csak azzal foglalkoztam, hogy konstans időket teljesítve épségben hazahozzam az autót, és bezsebeljem a győzelmet. Ez maradéktalanul sikerült is, így azt hiszem, mindent kihoztunk a lehetőségeinkből. Köszönöm szépen a csapatnak a munkát, az értem szorítóknak pedig a sok-sok biztató üzenetet, és a szép szavakat!” –  zárta értékelését a friss futamgyőztes.

zparts autóalkatrész

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb