fbpx

Berta Benjámin: „Nincs más opció, csak a GYŐZELEM”

Ezen a hétvégén a csehországi Brno Autodromra látogat a Drexler Formel Cup mezőnye, természetesen Berta Benjáminnal a rajtrácson. Bár ez még csak a második versenyhétvégéje lesz a fiatal tehetségnek az új F3-as technikával, sokan máris favoritként kezelik őt.

Ez abszolút nem meglepő annak fényében, hogy Benjámin a csütörtöki tesztnapon rögtön a nap idejét futotta Brnoban, és ez még bizonyosan tovább fog javulni:

„Sokat készültem a kihívásra, de ez most inkább a fizikális egyensúly megtalálásáról szólt. Az F3-ban sokkal nagyobb erőhatások érnek, leginkább az alkaromon érzem az extrém terhelést, így ezzel mindenképpen foglalkozni kellett. Örömmel mondhatom, hogy sikerült felvenni a ritmust, viszont annyiban most eltértem a bevett ráhangolódástól, hogy nem néztem onboardokat, és nem is szimulátoroztam a hétvége előtt. Tavaly már volt szerencsém versenyezni a Brno Autodromon, így inkább a tapasztalataimra hagyatkozva mentálisan igyekeztem felpörgetni magam, és fejben összerakni „a kört”.

Úgy hiszem, ez elég jól sikerült is, hiszen a csütörtöki tesztnapon egyből egy jó időt tudtam autózni, majd végül a nap legjobbjával zártam. Ma egy időmérő edzés vár rám, a hétvégi feladat pedig vegytiszta: minden felmenetelen – legyen az akár kvalifikáció, vagy a versenyek – az első helyen akarok zárni. Úgy érzem, erre minden esélyem meg is van, hiszen a Hoffmann Racing Team remekül felkészítette az autóm, én pedig mindent el fogok követni azért, hogy örömet szerezzek a csapatomnak és a szurkolóimnak. Ezúton is szeretném megköszönni a sok-sok szép szót és a biztatást!” – nyilatkozott motiváltan Berta #20 Benjámin.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb