fbpx

Az MG Motor Hungary 22 márkakereskedéssel fut neki az autóértékesítésnek

Duna Auto

A Duna Autó telephelyén nagyszabású sajtótájékoztató keretein belül tekinthették meg a rendezvényre érkezők az új Morris Garages szalont, illetve az értékesítői hálózatról is fontos információkkal gazdagodtunk.

Az importőr a Duna Motors Disztribúció Kft. büszkén jelentette be, hogy az országos lefedettséget biztosító kereskedői hálózat szalonjai szeptember 17-én egyszerre nyitják meg kapuikat az érdeklődők előtt. Ezzel egybekötve egy nyílt hétvégét is tartanak, melyen tesztvezetés keretén belül biztosítják számukra az elmúlt években teljesen megújult MG modellekkel való személyes ismerkedés lehetőségét…

A kínai háttérrel újjászületett MG modellek remek ár-érték aránnyal bírnak, éppen ennek köszönhető egyre növekvő népszerűségük a világ 84 országában. Nyugat-Európa 17 országában a tavalyi évben több mint 400 márkakereskedést vonultatott fel a márka. A korábbi adatokhoz képest megháromszorozták az értékesített autók számát 2021-ben. Idén pedig, a budapesti székhelyű regionális központ létrehozásával, a régió 5 országában indul a közép-kelet-európai, és azon belül a magyarországi értékesítés is.

Az értékesítés kezdetekor két modell 6 változatával találkozhatunk a szalonokban. A népszerű B-SUV szegmensbe tartozó, hagyományos belsőégésű MG ZS modell ( A linkre kattintva olvashatod a tesztemet róla.) kétféle takarékos, ugyanakkor dinamikus benzinmotorral, ill. manuális és automataváltós verzióban is elérhető lesz. Az átlagosnál jobban  ̶ többek között LED-es nappali menetfénnyel, Full LED-technológiára épülő automata tompított- és távolsági fényszóróval, 10,1 colos színes érintőképernyővel, könnyűfém keréktárcsákkal, Apple CarPlayTM és Android AutoTM csatlakozási lehetőséggel ̶ felszerelt szívóbenzines alapkivitel már 6 699 000 forintért elérhető.

A C-SUV szegmens praktikus, tágas és biztonságos, fejlett plug-in hybrid hajtáslánccal szerelt MG EHS modellje pedig kétféle – Comfort és Luxury – felszereltségi szinttel kerül a kínálatba. A 15 399 000 forintos áron megvásárolható alapfelszereltség része a MG Pilot vezetéstámogató rendszer, a kulcs nélküli ajtónyitás és nyomógombos motorindítás, az Eco bőr üléskárpit, a LED nappali menetfény, a kétzónás klímaberendezés, a 10,1”-os színes érintőképernyő, a tolatókamerás első és hátsó parkolóradar és az esőérzékelő.

A sajtótájékoztatón Markó Zoltán, az MG magyarországi márkaigazgatója az alábbi mondatokat osztotta meg a résztvevőkkel:

 „A jelenlegi, turbulensen változó gazdasági környezet ellenére is azt gondoljuk, hogy az MG márka sikeres lesz Magyarországon. Ezt a globális értékesítési adatokon és a márka egyre növekvő nyugat-európai népszerűségén túl az is visszaigazolja a számunkra, hogy nagy múltú, jól ismert, tapasztalt márkakereskedések csatlakoztak a hálózatunkhoz. Eredetileg 15 márkakereskedéssel terveztük a hazai indulást, de újabb és újabb kereskedések jelezték belépési szándékukat, így nem kis büszkeségre ad okot, hogy országosan 22 értékesítési és szervizközponttal nyithatunk. Partnereink pozitív hozzáállása még inkább megerősítette, hogy az MG által gyártott autóknak van helyük a magyar autópiacon.”

Majd hozzátette: „Az MG vélhetően a tudatos vásárlók márkája lesz, akik számára a minőség, a korszerű technológia, a kiváló ár-érték arány, vagyis az észszerű vásárlói döntések a mai gazdasági viszonyok között fokozott jelentőséggel bírnak. A márka kis- és közép-kategóriás városi terepjárói a legnépszerűbb hazai szegmensekbe tartoznak. Az átlátható felszereltségi szintek pedig megkönnyítik a vásárlói döntést. Ráadásul a kétféle felszereltségi szintből már az alapszéria is jóval gazdagabb kategóriatársainál, a magasabb felszereltségi szintek pedig szinte minden műszaki, digitális és kényelmi extrát tartalmaznak. Például szinte minden modellnél a magasabb felszereltségi szint része a prémium életérzést biztosító, nyitható panorámatető, ami más márkáknál általában csak extraként rendelhető. A vásárlók így valóban jobban járnak, hiszen többet kapnak a pénzükért. Ezen felül pedig, a vásárlást követően, a minőséget igazoló 7 év vagy 150 000 futásteljesítményig terjedő, teljeskörű gyári garancia hosszútávra nyújt gondtalan biztonságot a számukra. A hazai piaci trendekkel szemben – amelyek mindinkább arra mutatnak, hogy egyre kevesebb autómárka tud árgaranciát biztosítani a vásárlói számára – mi, az MG-nél fontosnak tartjuk a kiszámíthatóságot, ezért a Get More jelmondat jegyében, ügyfélrendelés esetén árgaranciát vállalunk a már beérkezett 100 darab és a további 254 darab szállítás alatt lévő, de még szeptemberben beérkező gépkocsinkra.”

Fotók: Háfra Zsolt

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb