fbpx

A sosemvolt Trabant

Néhány éve bombaként robbant a hír, hogy jöhet az első „modernkori” Trabant, méghozzá egyből elektromos hajtással. Az öröm sajnos korai volt, nem sikerül befektetőket találni a sorozatgyártáshoz, de a téma ettől még nagyon is érdekes, a Frankfurti Autószalonon öt éve bemutatott koncepcióautó pedig még inkább.

elektrotrabi3

Ki az, aki ne vágyna egy vadiúj, minden földi jóval ellátott Trabantra, amely megtartotta a régi jegyeit is? 2009-ben sokak álma valóra vált, amikor bemutatták a Trabant NT-t, ami igazából egy régi köntösbe bújtatott modern kisautó volt, elektromos meghajtással, ami akkoriban még elég nagy durranásnak számított. Az IndiKar elnevezésű cég csaknem hárommillió eurót költött a tervek megvalósítására, azonban hiába a környezetbarát kialakítás és a retro érzés, a befektetők közül senki nem harapott rá a villanytrabira, vélhetően a magas előállítási költségek és a szűk célcsoport miatt fulladt be a terv, pedig igen kellemes bemutatódarabot sikerült elkészíteniük a kivitelezőknek.

Az első gondolat az új Trabanttal kapcsolatosan: elképesztően jól néz ki. Általában ha egy feltámasztott típus első prototípusai nyilvánossá válnak, csalódottan legyintünk, mivel nem kapunk vissza semmit abból a külsőből, amiért annak idején annyira megszerettük azt a bizonyos járgányt. Nos az NT-nél nem így volt, kiköpött mása lett a régi Trabiknak. Amellett, hogy hihetetlenül jól mutatott volna az utakon, még okos is volt, digitális kijelzőt kapott a sebességmérő, sőt a képek alapján fedélzeti számítógép is helyet kapott volna. A keret nélküli ajtók mögött minimalista-dizájn fogadja az utast, valamint – kisautóhoz képes – meglepően nagy tér, a majd 4 méter hosszú és 1.70 széles Trabantban négy ember kényelmesen elférne.

elektrotrabi2

De ne feledkezzünk el az elektromos meghajtásról sem, a 65 lovas villanymotor 130 km/órás végsebességet biztosított, valamint 160 kilométert lehetett vele megtenni egy töltéssel a fejlesztők szerint. Ne feledjük, hogy 2009-ben ezek a számok egyáltalán nem számítottak gyengének. Hogy mégis miért tűnt el a süllyesztőben ez a kezdetben remeknek tűnő lehetőség? Valószínűleg azért, mert 30 millió euróra lett volna szükség a sorozatgyártás beindításához, viszont egyik befektető sem gondolta, hogy nyereséges lehet a húszezer eurós Trabant.

Talán ha most mutatnák be a Trabant NT-t már más fogadtatást kapna, hiszen az elektromos autók egyre nagyobb teret kapnak Európában is, az emberek pedig sokkal nyitottabbak az új technológiával szemben, ám ez a hajó – nagyon úgy néz ki – már elment, kár érte.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb