fbpx

A Peugeot 2008 Európa legnépszerűbb autója

Alapjaiban rengette meg az autóipart a chiphiány, de az egyes gyártók eltérően reagáltak a válságra. A nehéz helyzetben a Peugeot és testvérmárkái átvették a vezetést a kihívásokkal küszködő piacon.

2021 októberében tovább lassult az európai újautó-piac lendülete, ez derül ki a JATO időszakos elemzéséből. A 790 652 eladott autó 30 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban, és 34 százalékkal marad el a 2019-es értéktől. Az év egészét tekintve továbbra is minimális növekedést (+2,6 százalék) mutat a forgalom 2020-hoz képest, ám ennek mértéke folyamatosan csökken: egy hónappal korábban még +7 százalékon, félévkor pedig +27 százalékon (!) állt a piac.

blank

A félvezető-hiány a koronavírus járványnál is súlyosabban érinti az autóipart. Míg a pandémia első fellángolásakor elsősorban a vásárlási kedv hanyatlása, illetve az időszakos gyártásleállások okoztak megtorpanást, most alapvető nyersanyaghiánnyal küzd az iparág, amire egyelőre nem találnak megoldást.

Ilyen helyzetben meghatározó, hogy az egyes autógyártók portfóliója mennyire igazodik a piaci kereslethez. Amennyiben a gyártáskapacitás általános csökkentése helyett megvalósítható a termelés átcsoportosítása, egyes preferált típusokra való szűkítése, a rugalmas termeléssel áthidalható a kiesés. A Peugeot (a társmárkákkal a Stellantis-csoport) pontosan ennek az alkalmazkodóképességnek köszönhetően tört élre: a konszern 21 százalékos piaci részesedést ért el 2021 októberében, és ezzel jelenleg Európa első számú autógyártója.

Annak, hogy az autógyártók a leginkább növekedésben lévő szegmensekre összpontosítanak, két elsődleges nyertese van: a szabadidőjárművek, illetve a hálózatról tölthető, részben vagy teljesen elektromos modellek. Utóbbiak minden eddigi havi rekordot megdöntve az eladások 22,9 százalékát (181 300 darab) tették ki, az előbbiek sikerére pedig jellemző, hogy októberben egy szabadidőjármű: a Peugeot 2008 volt Európa legnépszerűbb típusa.

A szubkompakt crossover 2019-hez és 2020-hoz képest egyaránt növelni tudta eladásait: előbb a modellváltásnak, az újdonság varázsának, utóbb viszont már az új generációs típus bevált kvalitásainak köszönhetően. A 18 836 darabos eredmény az október havi európai összforgalom közel 2,4 százalékát jelenti! Szintén dobogós az európai ranglistán a Peugeot 208 (13 888 db – 1,8 százalék piaci részesedés), amely a félvezetőhiánynak betudható, jelentős visszaesés ellenére maradt a legjobbak között.

A Peugeot 2008-cal közös műszaki alapokon nyugvó, belső égésű motorral és akkumulátoros elektromos hajtáslánccal egyaránt megvásárolható kisautó egyébként biztosan őrzi helyét.

A francia nemzeti piac abszolút legnépszerűbb típusai: a 208 és a 2008 a szeptemberi adatok szerint együtt a franciaországi összeladások 9,5 százalékát tették ki!

A hálózatról tölthető, részben vagy teljesen elektromos járművek piacán is teremtek babérok a Peugeot-nak. A 3008 plug-in hibrid változatai (a 225 lóerős rendszerteljesítményű, elsőkerék-hajtású HYbrid, illetve a 300 lóerős, összkerékhajtású HYbrid4 modellek) tavaly ilyenkor mért forgalmukat több mint megháromszorozva (+218 százalék) 3703 példányban találtak gazdára, és ezzel Európa második legnépszerűbb hálózatról tölthető hibridjei voltak.

Ennél is több, 4117 darab kelt el a Peugeot e-208 tisztán elektromos városi kisautóból, amely ezzel stabilan őrzi a helyét a tíz legnépszerűbb villanyautó között.

Peugeot.hu

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb