fbpx

A New Times Racing pilótái erőn felül teljesítettek a Slovakiaringen

Május 16-án a Slovakiaringen rajtolt el a 2022-es Takarékbank Gyorsasági Bajnokság és Kupa, amelyen az NTR  öt pilótája két kategóriában harcolt a jobbnál jobb helyezésekért. Ádám Róbert, Kecskés Bence, valamint Ernszt Norbert az Open 600 osztályban indult, míg a betétfutamként szereplő SSP300-ban Borsándi Botond és Kun Csaba képviselte a csapatot.

Ádám Róbert a korábbi teszteknek köszönhetően már felkészülten érkezett a Diósförgepatony mellett található pályára. Az első edzésen rögtön sikerült is neki megfutni a gyakorlások alatt produkált legjobb köridejét, ennek ellenére a kvalifikáción csak a 11. rajtkockát szerezte meg. A pilóta a futam rajtját elrontotta és több pozíciót is veszített, de pár kör alatt visszaverekedte magát a kilencedik helyre. Rövidesen piros zászlós fázis szakította meg a versenyt, majd az újraindítást követően Róbert végül a 6 pontot érő 10. helyen ért célba.

Kecskés Bence a tőle megszokott lendülettel vágott neki a napnak. Már az edzéseken gyors és kiegyensúlyozott időket motorozott, majd megnyerte az időmérőt, így az első helyről várhatta a lámpák kialvását. A versenyt megszakító piros zászlóig az élen is tudott maradni, viszont az újraindításnál már nagyon csúszkált alatta a technika. Ennek ellenére szépen kivédekezte az ellene indított támadásokat, és másodikként intette le a kockás zászló.

 

Ernszt Norbert izgatottan várta a slovakiaringi szezonnyitót a 600-as kategóriában, de végül nem teljesen úgy alakult minden, ahogy szerette volna. A szabadedzések és az időmérő alatt próbálta kihozni magából a maximumot, tempója a versenyen a 16. helyre volt elég. Norbert kicsit csalódott emiatt, de bizakodva várja a következő fordulót.

A betétfutamként szereplő SSP300-ban Borsándi Botond először versenyzett ezen a pályán, ezért a szabadedzések alatt még nem igazán érezte magát komfortosan, a kvalifikációra azonban már összekapta magát a korábbi edzéseknek köszönhetően, és ez a köridőkön is meglátszott. A verseny rajtját jól kapta el, viszont egy technikai anomália miatt a motorja 4-es fokozat helyett 2-be kapcsolt, így emiatt sokat visszaesett. A futam alatt így is sikerült a 19. helyről a 17. helyre feltornáznia magát, és folyamatosan javuló tempót mutatni.

Kun Csaba az egész nap során remekül szerepelt, összeszedetten és konstansan motorozott, sokat gyorsult. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen ebben a kategóriában őt intette le elsőként a kockás zászló! A New Times Racing vezetése büszke a versenyzők teljesítményére, mindenki erőn felül odatette magát, Kun Csaba győzelme és Kecskés Bence második helye pedig komoly bizakodásra ad okot.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb