fbpx

A Formula-E, és ami mögötte van

Két hete történelmi pillanatokat élhettek át az autóverseny szerelmesei, ugyanis hosszú előkészületek után végre elindult az első, elektromos autókat felvonultató Formula-széria. A debütálás tökéletesen sült el, ám kevesen tudják a sorozat háttértörténetét, amiben legalább annyi izgalom volt, mint az első versenyen. Mögé nézünk a Formula-E-nek, tartsatok velünk!

formulaepeking2

Sokan beszámoltak már a két hete debütáló sorozat első, pekingi futamáról, amely rendkívül izgalmasra sikerült. Őszintén szólva a Forma-1 betétfutamaihoz hasonló színvonalat vártam, ám szerencsére nem lett igazam, kiesések, előzések és egy ijesztő baleset borzolta az idegeimet, kifejezetten élvezetes 25 kör volt. De most nem azért vagyunk itt, hogy egy két hete leintett futam részleteit leírjuk, hiszen akit ez érdekelt, az már rég utánajárt a dolgoknak. A Formula-E történetéről azonban már kevesebb helyen szóltak, ezért most megragadjuk az alkalmat, hogy néhány érdekességet is megosszunk az olvasókkal.

Kezdjük ott, hogy korántsem új az ötlet. Már 2012-ben megkezdődtek az előkészületek, a következő évben pedig bemutatták az első versenygépet, idén nyáron pedig elérkezett az első hivatalos (Doningtoni) teszt ideje is, amiről a nagyérdemű tűéles youtube-videókat kapott. Ekkor szembesülhettünk először a ténnyel: a Formula-E már biztosan megvalósul, ráadásul egyre több korábbi F1-es pilóta csatlakozott a tesztelők mezőnyéhez, ami jól mutatta, mennyire komolyan is veszik a szériát. Tovább körvonalazódtak a részletek, a versenynaptár tíz helyszínt tartalmazott, kontinensenként elosztva. 2014. szeptemberétől egészen 2015. júniusáig tart majd a szezon, a három ázsiai futam mellett kettőt Dél-Amerikában, kettőt az Egyesült Államokban, hármat pedig Európában rendeznek meg, az utcai pályák hossza 2,5-3 kilométer között van.

formulaepeking

A csapatok szépen-lassan szponzorokat gyűjtöttek maguk köré – bár volt, aki az utolsó pillanatban visszatáncolt – összesen 10 istálló 20 versenyzője kezdte meg a szezont, nem kevesebb, mint 40 versenygéppel, hiszen futam közben muszáj autót cserélniük a pilótáknak a lemerülő akkumulátorok miatt. Ez különösen lényeges pontja a versenynek, hiszen mindössze 60 másodpercük van a pilótáknak a művelet elvégzésére, ha ezt túllépik, büntetést kapnak, viszont akik gyorsan „átugranak” a másik autóba, értékes másodperceket nyerhetnek. Nem meglepő módon néhányan – csakúgy, mint a Forma-1 esetében – kifogásolták a visszafogott hanghatást. Való igaz, a Formula-E járgányainak hangja leginkább egy távirányítós autóéhoz hasonlítható, de nézzük a pozitív oldalát, a nézőknek legalább nem kell füldugót használniuk. A pekingi verseny közvetítése alatt amúgy zenei bejátszásokkal variáltak, ami talán egy-egy esetben vállalható is, de túl nagy szükség nincs rá.

Igazából azért vártam kevésbé eseménydús kezdetet, mivel idén még az összes csapat egyforma autókkal és gumikkal áll rajthoz (természetesen bizonyos beállítások csapatonként változhatnak), szerencsére 2015-től már az egyéni fejlesztésekre is lehetőség nyílik. A Spark-Renault SRT 01E tervezésében részt vett a Dallara, a motort pedig a McLaren szállítja a csapatoknak. Ha már itt tartunk, érdemes pár szót ejteni a teljesítményről is, a 270 lóerős vasak nagyjából 3 másodperc alatt érik el a 100 km/órás tempót, végsebességük pedig 240 km/óra környékén van, ami a bonyolult városi pályák esetében tökéletesen elegendő. Érdemes hozzátenni, hogy csak az időmérőkön működnek teljes kakaóval az autók, futamokon 202,5 lóerőre korlátozzák a teljesítményt, erre az akkumulátorok miatt volt szükség.

Egyetlen gumiszállító van, a Michelin futamonként 5 szettet biztosít egy pilótának, a 18 colos felnik viszont igen impozánsak, mint ahogy a gumik élettartama is. Cserélni viszont csak speciális esetekben lehet. Külön érdekesség, hogy igyekeznek a nézőket is rávenni a „versenyzésre”, hiszen a FanBoost használatával mindenki kedvére szavazhat a kedvenc versenyzőjére, a szavazás első három helyezettje pedig negyven lóerőnyi extra teljesítményt kap, amit 5 másodpercig használhat, ami előzésnél nagyon jól jöhet. Ötletes megoldás, mint ahogyan az is, hogy nem csak a futamokért, hanem a pole pozícióért, valamint a leggyorsabb körért is lehet pontokat szerezni. Egyetlen dolgot viszont sajnálhatunk: Magyarországon még nem közvetítik a sorozatot. Remélhetőleg ez megváltozik, első blikkre érdekes szezonra számíthatunk.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb