Autó Triplex Kft.

Apró rakéta – Peugeot 205

Alighanem nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy közületek (leginkább a harmincas korosztályból) jó néhányan hajtottátok ezt az apró, de pont a méretének köszönhetően igen lendületes francia masinát. Vélhetően változatos emlékek maradtak meg bennetek a 205-ről, de kár tagadni, sokan szerették a kis rakétát, hogy miért is?

peug2

A takarékosabb motorokkal szerelt 205-ösök sem voltak éppen lomhának mondhatóak, főleg városban hamar kilőttek a zöldnél, ami leginkább pillekönnyű súlyának volt köszönhető. Azonban az igazi élmény az 1.4-estől felfelé volt érezhető, a nagyobb teljesítményű erőforrások igazi vadóccá változtatták a kisautót. Az összesen nyolcféle motorral elérhető 205 esetében mindenki megtalálhatta a hozzá illő konstrukciót, a gyengébb, spártai felszereltségűtől, a bikább, extrákkal ellátott változatokon át egészen az 1.9-es, 130 lovas GTi-ig, ami a csúcsok csúcsa volt, legalábbis ami a modellskálát illeti.

Nem nagy meglepetés, hogy a túlélők leginkább az első kategóriából kerültek ki, ugyanis a nagyszülőknél, hétvégi autóként használatos Peugeot-ok maximum csak az idő kezdte ki, az erősebb darabok (mikor már kellően lement az áruk) gyakran némi garázstuningot követően utcai csapatósként végezték és szenderültek végül jobblétre. De miért is lett olyan népszerű a Peugeot 205-ös, melyből 1983-tól 1998-ig 5.3 millió darabot értékesítettek világszerte?

A kisautó első ránézésre egy viszonylag pofás heringes doboznak tűnt, ám a látszat csalt, akadt belül bőven hely, még a háromajtós is vállalható volt, és francia autó lévén a kényelemre sem lehetett panasz. A manőverezhetősége szintén dicsérhető, kanyarban sem jött zavarba, bár a kormányzásához kellett némi rutin. A rugózását szintén sokan az egekig magasztalták, mint ahogyan a dinamikáját is. Fogyasztása a kisebb motorok esetében takarékos volt, nagyobb teljesítményű testvérei esetében már kevésbé. Érdemes még megemlíteni a 290 literes csomagteret is, amelybe ugyan egy szekrény nem fért be, de egész jól pakolható volt. Ami leginkább kifogásoltak rajta, az az autó elektronikája, apró-cseprő problémák gyakran akadtak, de a váltója is gyenge pontnak számított. Persze az idő sok 205-öst megevett, a széthulló műanyagok, a rozsdásodó kasztni, és a nem túl olcsó alkatrészek miatt sajnos kikoptak az utakról.

peug1

A ralipályákon is eredményesen teljesítő 205 igazi kalandor volt, és bizony szépen kikövezte az utat a Peugeot 206-nak, amely még az elődnél is sikeresebb lett. Aki nagyon vágyna egy ilyen méregzsákra, alaposan nézzen körül, patika példányt drágán lehet kapni, ócskábbat meg nem érdemes megvenni, mert elképesztő mennyiségű szentségelést tud okozni.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!


Kapcsolódó tartalmak