Toyota Avensis TS 1.8 Valvematic teszt – szürkebatár

Mostanában ismét megszaporodtak nálunk a Toyota tesztek, az Auris TS Freestyle után egyből jött az Avensis Touring Sports, ám míg előbbivel viszonylag sokszor találkoztunk már (történetesen három Auris kombit is teszteltünk), addig az Avensisek egy kivételével kimaradtak. Ez az egy közel másfél éve járt nálunk, kétliteres D-4D motorral, és nem is én teszteltem, így hát most könyörtelenül lecsaptam a lehetőségre. Már amennyire könyörtelenül le lehet csapni egy 1.4 tonnás, 4.82 méteres családi batárra.

Ha már a méreteinél tartunk, a szedánnál mindössze 7 centivel hosszabb, és bár inkább az nagy, mint ez kicsi, de attól még egyáltalán nem kezelhetetlen bumburnyák. Természetesen érezhető az Aurisnál eggyel (jóval) nagyobb hatás, de ettől még kezelhető, méghozzá egész korrekt módon. Ezt jelzi az 5.4 méteres sugarú fordulókör is, mellétéve mondjuk a jóval kisebb SX4 S-Cross 5.2 méterét, mindjárt nem is tűnik olyan nehéz feladatnak az Avensissel történő manőverezés.

Túllendülve a számokon, van még egy erősen pozitív pontja – már ami a külsőségeket illeti – ez pedig a megjelenése. Emlékszem, hogy valamikor a kétezres évek elején-közepén mennyire odáig voltam a második generáció jámbor ábrázatáért, majd legalább ugyanennyire berzenkedtem a harmadik széria láttán. Aztán jött egy facelift, majd 2015-ben még egy (amit más gyártó már simán új szériának adott volna el), és újra elfogadható, sőt mi több, kívánatos lett az Avensis. Persze ez szubjektív megítélés, de véleményem szerint a jelenlegi formája az eddigieknél jóval időtállóbbra sikerült, nagyon lehet szeretni ezt a külsőt, még úgy is, hogy nem a hipermodern, mindinkább a visszafogottabb ligában játszik. Ami nem feltétlenül az unalmas szinonimája, a nappali menetfény belevezetése a krómdíszítésekbe például igazán látványosra sikerült.

Külön meg kell dicsérni az Avensis TS hátulját, egyrészt a tetőszárnyacska ízléses megoldás, másrészt ott a csomagtérajtó előtti kiszögellés, ami első ránézésre egy nagyra nőtt állkapocsnak tűnhet, de valójában a peremet hivatott eltüntetni. Hasonló módon néz ki az Aurisé is, bár ennyire nem feltűnő, és ott műanyag védőelem sem jár.

A beltérre első ránézésre rávághatnánk, hogy tipikusan Toyotás, és valóban az is, de alaposabban megnézve elég sok részlet üt el az alacsonyabb árfekvésű márkatársakhoz képest. Ott van például az anyaghasználat, sokkal finomabb, sokkal több a minőségibb elem, a díszítés, a varrás, világos betét. Ezzel nem csupán jobb érzetet kelt, de sikeresen ki is lép az egyhangúság függönye mögül az Avensis utastere, persze csak annyira, amennyire szükséges. További pozitívum, hogy nem erőltették a zongoralakk-felületeket, inkább a strapabíróbb, matt borításokat helyezték előtérbe.

Az ülések komfortosak, a terek pedig jól lettek elosztva, mert úgy ölelnek körbe a kezelőszervek, és úgy van különválasztva az első két ülés, hogy mellette még rengeteg hely marad fejnek, lábnak, és minden egyéb másnak. A könyöklő, bár sajnálatos módon nem állítható, azért mégis egész hasznos, hiszen méretes tárolót rejt. Éppen ezért vicces az előtte található, rolós palacktartó, csak nehogy aztán véletlenül az üveggel váltsunk. Másrészről maximum aprótartónak jó, mert sem telefont, sem pénztárcát nem képes elnyelni. A váltó előtti műanyag részt meg végképp nem gondolták át jól, nagyon „rakjunk oda valamit, srácok, mondjuk a légzsákok visszajelzőjét” megoldást takar, valahogy össze kellett volna hozni a középkonzollal, mert ez így nagyon suta.

A kétzónás klímapanel klasszikus, még nem a „zongorabillentyűs”, azonban az érintőképernyő már ránézésre is nagyobb, mint a Toyoták többségében, egészen pontosan 8 colos. Mellette közérthető gombsor, kapunk táblafelismerős navigációt, tolatókamerát, BT-kihangosítót, ami hajlamos volt ledobálni. A multifunkciós kormánykerék ebben a formájában telitalálat, nem spóroltak itt sem. Ránézésre, fogásra tökéletes, a gombok jól kidolgozottak rajta. A klasszikus műszerfalat középen töri meg az információs kijelző, nem is kell ide más.

Hátul már valamivel egyszerűbbek az ülések, de a helykínálat itt is jó, ügyesen csapódik a tetővonal, viszont az ülőlapok lehetnének valamivel hosszabbak, ugyanakkor az már a lábtér rovására menne. A csomagteret csúszásgátló gumiszőnyeggel is elláttak, és már az alap 543 literes űrtartalma is elnyeli a fél házat, a bővített 1609 literes mérete pedig egészen óriási, síkpadlós rakodóteret biztosít, és még alatta is találunk tárolót.

Az Active felszereltség illetve a Trend csomag házasságából születő Active Trend szint fölött már csak az Executive van, ám a Trendet is tudjuk még „pluszosítani”, ebben az esetben intelligens nyitási és indítási rendszer, és csomagtéri sínek is járnának, no meg bőrülés, de őszintén szólva különösebben egyik sem hiányzott. Talán csak a panorámatető az, amiért megkockáztatnám a csúcsmodellt, de alapvetően a középső szint is elegendő, a 290 ezres Trend csomaggal meg pláne – itt amúgy elérhetitek a teljes listát. Érdekesség, hogy az első-hátsó parkolóradarért külön kell fizetni, méghozzá nem is olyan keveset, 165 ezer forintért lehet a miénk.

Ami sarkalatos pont lehet az Avensis TS esetében, az a motor. A dízelt mindössze a 2.0 D-4D képviseli a palettán, a benzines Valvematic erőforrások 1.6, 1.8, valamint 2 literes formában elérhetőek (utóbbi kizárólag Multidrive váltóval). Tesztautónkba az 1.8-as, 147 lóerős szívó benzines került, mely 9.7 másodperc alatt éri el a százas tempót, a vége meg valahol 200-nál van. Nehéz elhinni, hogy ez rendelkezik a legjobb gyorsulási adattal, pedig így van, azonban a fürge kifejezés még így sem használható rá. Pörgetni kell a motort, alacsony fordulaton igen kevésnek érződik a kraft, és nehezen kitapasztalható a gázreakció, előzésnél pedig szorgosan vissza kell váltogatni. Nyilván ezek olyan dolgok, amik egy hónap, vagy egy év használatának távlatából már egyáltalán nem lennének zavaró tényezők, nem is marasztalnám el értük az Avensis TS-t, ez egyszerűen ilyen, viszont néha tényleg az volt az érzésem, mintha kicsit le lenne fojtva ez a motor.

A hatgangos manuális váltó pontos, de a kuplungkezelést szintén ki kell tapasztalni. Az elektromos rögzítőfék helyett pedig szívesebben láttam volna a klasszikus kézifékkart. Ami kétségtelen, hogy országúti, vagy pályás tempó környékén már egy nagyon nyugodt, kulturált utazóautó képe rajzolódott ki, és ez is a rászabott feladata. Mindezt nagyjából 7.5-8 liter körüli fogyasztással teljesíti (ebben volt városi használat is), ami nem rossz, tekintve szívó benzines mivoltát, azonban a gyári 6.2 nem tűnik reálisnak. A futómű szintén jó pont, az elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztés a 17 colos abroncsok ellenére is kellően lágynak, jó rugózásúnak érződik még rosszabb útburkolatokon is. Ennek ellenére a stabilitás is erős jellemzője, nem egy billegős kombiról beszélünk, hanem tűpontosan irányítható, kanyarban is kezes modellről.

Az Avensis TS kellemes társ lehet a mindennapokban, de a 9 milliós listaár nem kevés, még akkor sem, ha tudjuk, hogy mit kapunk cserébe. Ami biztos, hogy nem miatta fogják kivezetni a modellt a piacról. Sajnos ez már régóta köztudott tény, az Avensistől elbúcsúzhatunk, hiszen radikálisan csökkentek az eladások, és az úgynevezett „nagyszedánok” is kiveszőben vannak a piacról. Hogy mi jön helyette, az még nagy kérdés, mint ahogyan az is, hogy örülünk-e majd az újnak, vagy visszasírjuk ezt a kényelmes és konzervatív szürkebatárt?

A tesztlehetőségért köszönet a Linartech Autó Kft.-nek!

Teszt | fotók: Bense Róbert

Videó: Kocsis Gábor, Bense Róbert