Celicával az élet – téli félálom

Az elmúlt két és fél hónapban sem állt meg az élet, ám igyekeztem minél kevesebbet használni a Celicát. Viszont úgy láttam, hogy most már ideje felmelegíteni a blogszekciót, hiszen voltak történések, és új célokat is igyekeztem kitűzni 2016-ra.

Valamivel több, mint egy éve boldogítjuk már egymást a Celicámmal, melyet igen kalandos módon hoztam haza, azt a bizonyos napot valószínűleg nem is fogom soha elfelejteni. Megpróbáltatásokkal és rengeteg szép pillanattal teli év volt a tavalyi, úgy érzem, ahhoz képest, ahonnan indultunk, egész korrekt állapotban gurult át a járgányom ebbe az évbe.

Decemberben még foglalkozni kellett a kopogó kormányművével, elég erőteljesen szét kellett kapni, sajnos fotókkal nem dokumentáltam a folyamatokat, de a lényeg inkább az, hogy a baljós hangot egész jól sikerült elhallgattatni. Persze hibátlan sosem lesz, és ez nem csak a kormányműre igaz, hanem az egész autóra. 25 évet egy ilyen vasnak nem lehet kibekkelni, hacsak nem egy gyűjtőnél csücsül. Azonban arra már rájöttem, hogy számomra sohasem akkor lesz tökéletes egy autó, ha rálocsolok egy vagon pénzt és kizárólag nézegetem, hanem akkor, amikor képes leszek tudomásul venni a rigolyáit, és útközben nem azon feszengek, hogy „jajj, mit kell még megcsinálni”, hanem próbálok kiélvezni minden egyes kilométert.

Eljutottam odáig, hogy elfogadtam a hibáival együtt, és bár tisztában vagyok vele, hogy mivel kell még foglalkozni, nem rugózok rajta feleslegesen. Hogy mi erősített meg álláspontomban? Talán az, hogy ez az 1990-es, ki tudja miket megélt autó az elmúlt egy évben (saját hibájából) soha nem hagyott cserben. Még az akkusaru is csak itthon lazult le, megvárta a Celica, míg hazajövök. Nagyon becsülöm ezt a vasat, mert nyers és őszinte, kimutatja, ha valami gond van, és nem „nyafog” feleslegesen.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom kicsit kényelmesebbé varázsolni nyugdíjas éveit, és idén kap egy normális garázst, utána pedig – lehetőségeimhez mérten – igyekszek beszerezni egy második, „szaladgálós” autót, hogy pudvásabb időben elő se kelljen venni a Toyotát. Mert az viszont szinte fizikai fájdalmat okoz, amikor nyakig sáros lesz, Carlos Sainz Celicájának piszok jól állt, az enyémnek viszont nem, nyilván nem is egy ligában játszunk. Arról nem is beszélve, hogy a korróziót elkerülendő, minél ritkábban vinném ki latyakos, vizes időben, a balos küszöbnek így is van már egy elég érzékeny pontja. Egyszóval nem királykisasszonyként kezelném, viszont szeretném, ha indokolatlanul nem kellene nyúznom.

A következő bejegyzésben pontokba szedem, hogy mi az, amire figyelni kell ebben az évben, hiszen a „nem görcsölök rá” felfogás nem azt jelenti, hogy törődni sem fogok vele. Aztán ahogy megyünk előre 2016-ban úgy dől el, hogy sikerül-e az előttünk álló feladatokat kipipálni. Ha nem, az sem tragédia!