Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI DSG 4×4 – mindenáron sokoldalú

A Kodiaq az egyik, ha nem a legnagyobb fegyvere a Skodának: gyakorlatilag mindenre kínál megoldást, házon belül ez egy tényleg multifunkciós eszköz. Egy ügyesen konfigurált belépő modellel 10 millió alatt szert tehetünk egy méretes családi SUV-ra, ami nem ijed meg egy nagyobb padkától vagy földúttól, 15 millió felett pedig kimaxolhatjuk a nagymedvés életérzést összkerék-meghajtással és végtelen mennyiségű extrával, de sportváltozat is készül belőle. Ha nem száll el a képzelet, akkor alig tudsz olyan élethelyzetet mondani egy családapa és családanya életében, amire nincs egy Kodiaq.

Pont emiatt voltam izgatott, hogy vajon milyen változattal áld meg minket az importőr. Tekintve, hogy csak 2016 óta létezik a modell, nem fűződnek még hozzá különösebb „legendák”. Nem ezzel fülelnek le a zsaruk a jelöletlen rendőrautóból, ahogy az államszférában sem ez a sláger, hanem a Superb. Az átlag magyar kispolgár sem kötődik hozzá, sosem volt a környezetemben senkinek, mégis mit várjak tőle? Naivan egy olyan előítéletektől mentes konfigurációra számítottam, amit még el tudnék képzelni, hogy apám is megvenne, ő pedig sosem kedvelte az irracionális, felesleges dolgokat egy hétköznapi kocsiban.  Egy nagy fehér, Chaplin bajszos krumplira számítottam ballonos kerekekkel, aztán megláttam a parkolóban mindennek a szöges ellentétét. A képeszmém tévesnek bizonyult, ez már komoly!

Egy még tavalyi modelléves, (azaz facelift előtti) Scout 2.0 TDI DSG 4×4 várt rám csinos, kéttónusú felnikkel, szinte színjátszós, némely szögből, bizonyos fényben kékes, de többnyire mégis csak szürke fényezéssel. Az ajtó borításában ott figyelt a szinte már elvárt Skoda esernyő, belül pedig egy konzervatívan modern összkép fogadott, már szemrevételezés alapján is remek oldaltartású és kényelmes ülésekkel, alcantara-bőrbelsővel. Nagymedvét fogtam, ez tényleg komoly. Még a fabetét is megy az autó hangulatához, én pedig nagy kedvelője vagyok az ilyesminek, aztán hozzáértem. Rég fogtam már ennyire olcsó kivitelezésű, sima plasztik felületet, ami még kicsit recseg is, ha elkezded tapogatni. Magamat idézném, csak kissé eltérő hanglejtéssel: ez komoly?

Többnyire meggyőző, néhol egyszerű, máshol túlzó… Olyan, mint egy profi színész, esetleg mint egy mozgalmas színdarab.  Rengeteg arca van, több személyisége, ráadásul a tesztautó tényleg majdnem mindenre megoldást kínál, hisz ez egy olyan terepjárónak látszó tárgy, ami kivételesen tényleg összkerekes.

A nagymenő

Nézz rá: LED lámpák elöl-hátul, fényezett küszöb, jó szín, csinos felnik, felesleges, ám valahogy mégis mutatós ezüst lökhárító betétek és tükrök… Működik, nem? Nagy, mutatós, masszív a kiállása. Skoda létére nem hogy olcsónak, de inkább drágának érződik (és az is valójában), a remek ülésekbe huppanva a magas üléspozícióból pedig ezzel a körítéssel ember legyen a talpán, aki nem érzi politikai befolyással bíró földbirtokosnak magát legalább egy pillanatra.

A luxushoz hozzátesz a 9,2”-os központi képernyő, ami csodálatos módon a műszerfalba van integrálva, így nem bontja meg a beltér egységét. Ez is tud gesztusvezérlést, van benne navigáció, okostelefon tükrözés és sorolhatnám.A felszereltséghez automatikusan járó alcantara ülések tényleg minőségiek és nincsenek kiülve 30.000 km után sem, arra pedig, hogy miben ülünk, a háttámlába varrott Scout felirat emlékeztet. Az állítható felfüggesztésről, a szinte alapvető vezetéstámogató rendszerekről (holltérfigyelő, sávtartó, stb…) pedig nem is beszéltem külön.

A racionális és praktikus

Bármilyen fényűző vagy épp fapados, az alapvető értékek adottak: nagy és praktikus. Milliméterek híján 4,7 méter hosszú, a tengelytávja pedig 2,79 méter. Ebben minden is elfér.  720 literes a csomagtartója az 5 üléses kivitelnek, de van ebből 7 személyes változat is, aminél még mindig marad 231 liter az iskolatáskáknak. Ha pedig költöztetni kéne, csak döntsük le az üléseket, és voilá: 2065 liter. A gigantikus poggyásztér aljában elfér a pótkerék is, a padlót pedig nem kell kivenni ahhoz, hogy pakolni tudjunk mellé, elég csak egy kis kampóval felakasztani, így könnyedén és gyorsan hozzáférünk itt is bármihez.

A beltér nem hogy tágas, de leginkább szellős, és itt is akad egy-két hasznos megoldás, ami megkönnyíti a mindennapokat. Még a gyerkőc is first class-ban érezheti magát, ha lehajtja az első ülések hátára felszerelt tálcát, így pedig annak is adhatunk esélyt, hogy a morzsák kontrollált körülmények között tegyék magukévá a belteret, azaz leginkább az asztalkát, ha szendvicsevésre kerülne sor. Praktikus tárolókból sincs hiány, az első ülés alatt kihúzható fiókba rejthetünk ezt-azt. Miután a légzsák műszerfalban lakik az utas üléssel szemben dupla kesztyűtartó áll a rendelkezésünkre, egy a megszokott helyen, egy pedig a csodálatos „fabetétet” felnyitva.

Az utazó

2.0 TDI 150 lóerővel párosítva a belépő dízelt képviseli a Kodiaq Scout esetében, merészebbek a 190 lovas verzióra is voksolhatnak. Úgy érzem, nem szükséges, körülbelül 10 másodperc alatt futja meg a 7 fokozatú duplakuplungos automatával a 100-at, ami átlagos, de épp elég.  A DSG közben finoman kapcsolgat, egyedül a megindulás lassú és határozott gáztaposást igényel, de ugyanezt tapasztaltam nemrég az Octaviában is. Autópálya tempónál már nem indul meg nagyon, de nem is szenved, egyszerűen korrekt ezzel a hajtáslánccal és kész.  7.9-8 litert evett nálam vegyesen, ami a formát, a meghajtást és a közel 1700 kilós súlyt figyelembe véve normális érték.

A menetmód választó és az ezzel együtt állítható futómű is hasznos, ebben a modellben tényleg látom értelmét. Normál módban ez egy kényelmes utazóautó, s bár korántsem olyan mértékben komfortos, mint az Octavia vagy a Superb, de nem is billeg és „hajókázik” úgy az úton. Pont nem túl feszes, szóval mondjuk úgy, hogy jól állja a sarat (szó szerint, hisz 4×4). És még a Sport üzemmód sem felesleges, ugyanis az érezhetően elnehezülő szervó, a dinamikusabb váltó és a feszesebb futómű autópályára és tempós haladásra ideális, kicsit sem éreztem dülöngélősnek a bódét, ami szerintem nagy szó egy ilyen méretű, magas autónál. Jó az összhang, a gép alkalmazkodik a stílusodhoz, közben mégsem késztet arra, hogy tahó módba kapcsolva utón-útfélen told le az előtted haladókat, csak mert a tied nagyobb.

A fővállalkozó, építésvezető

Épül az ipari park az autópálya mellett, de még nincs leaszfaltozva a terület? Havas a domboldal, de ma van az átadás előtti utolsó nap, ellenőrizni kell a villát, mielőtt még megnézi az ügyfél? Nyugalom, nem fog lerázni a földhordó Kamaz, de egy kis időjárásból adódó kellemetlenség sem állja majd az utadat. Nem ezzel fogjuk kergetni a Nivákat a határban, de az off-road mód és a 4×4 meghajtás így is sok esetben megfelelő megoldást kínál majd, ha pedig csak egy laza, kissé nedves földútra tévedsz, a hasmagasság és a tudat, hogy az összes kerék kapar, már elég ahhoz, hogy ne akard elvenni a gázt, ha épp szórakoznál vagy sietnél.

A konzervatív

Nincs benne semmi kirívó, ami bántaná a klasszikus iskola híveit. Aki kedveli ugyan, hogy az autó megfelelően modern, ugyanakkor feleslegesnek tartja a digitális műszeregységet, szereti a nyomógombokat és az átgondolt, visszafogott formákat, az megtalálja a harmóniát a Kodiaq-ban. Nem fájt az analóg kilométeróra (bár felár ellenében kiváltható egy képernyővel), a fizikai gombokkal ellátott klímapanel pedig egyenesen előnye a modellnek, hiszen helytelenül, de kihaló félben van az új típusokban. Mégsem érződik múlt századinak a technika, számomra ez a megfelelő átmenet a 2000-es évek végén jellemző gomberdők és a minden funkciót vezérlő központi képernyők között. Nem friss, de nem érzem elavultnak sem, szóval érdemes kihasználni, amíg van – ha az Octaviából és a trendekből indulunk ki, valószínűleg az utódban már nem kap dedikált gombot az ülésfűtés vagy a hőfokszabályzó.

Az irracionális (?)

Valószínűleg kevesen szeretnének nagyjából 15 millió forintot kiadni napjaink leggyengébb fabetét imitációjáért. Ez már egyébként is Volkswagen árkategória, és persze sok mindent megkapsz, amiért odaát további súlyos összegeket kérnek, de a Kodiaq Scout a magas ár ellenére se nem tökéletes, se nem prémium, ahhoz nem elég finom az apró részletek kidolgozása és az anyagminőség sem. Ráadásul egy relative új autóban 30.000 kilométer után szerintem nem elfogadható (különösen nem ennyiért), ha a hátsó ülés folyamatosan nyikorog, ahogy rosszabb útra érünk, bár bízom benne, hogy ez csak a sokat nyúzott tesztautó sajátos hibája volt.

Sokoldalú, mint egy svájci bicska, ugyanakkor nem fáj, ha kopik, nyugodtan használod, mert arra való, ráadásul remekül lehet vele vegyülni a tömegben, mert bár jól néz ki, mégsem extravagáns. Csak ezt egy kevésbé mutatós (és cserébe olcsóbb) konfiguráció talán még magabiztosabban tudja, mert ennyi pénzért már félteném, még akkor is, ha céges.

 Mindent összevetve tetszett, az ügyes megoldások mellett van benne egy csipet józanság, még a mérete és a felszereltsége ellenére is.  A filc ezúttal is vastagon fogott, de az ítélkezés előtt ne feledjük, az „outdoor design” mindig feláras. Aki sokallja, de hasonló tudású autóra vágyik, az csapjon le egy alig használt példányra 12 millióért, vagy konfiguráljon listaáron nagyjából ugyanennyi pénzért egy közepes felszereltségű, de szintén összkerekes modellt. Használati értékre mindent tudni fog, amit a Scout, viszont helyre kerül ár-érték arányban is.

A tesztünket a Duna Autó Zrt. támogatta!

A tesztautókat Lotus Cleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!

Cikk/fotók: Bacsa Zoltán