Honda Civic 2.2 i-DTEC teszt – sportosan spóroló
A Honda márkanevet meghallva az embereknek gyakran a sportosság juthat eszébe, joggal, hiszen a japán gyártó legtöbb modellje lendületes, sokszor különc formatervvel rendelkezik. A másik dolog, ami sokaknak jut eszébe a márka nevét hallva: a pörgetést igénylő benzinmotorok. A tesztben szereplő 2012.-es gyártású Civic orrában azonban dízel erőforrás duruzsol.
A kilencedik generációs modell sok részletében emlékeztet az előd UFO-nak becézett (vagy éppen csúfolt) Civic-re, de karosszériájának formája talán kevésbé megosztó. Az autó oldalnézetből ránézésre szinte semmit sem változott, de az orr, és hátsó rész is jócskán átalakult, a korábbinál izgalmasabbá vált. Olyan jellegzetesen japános részletek uralják a külsőt, mint a szamurájkard pengéjére emlékeztető fényszórók, a cápauszony antenna, vagy a régi CRX -re hajazó vízszintesen osztott hátsó szélvédő, amit a pótféklámpa hátsószárnyszerűen vág ketté. A márka sportosságát tükrözi továbbá a sötét színű betét a hűtőmaszk alatt, ami agresszív megjelenést ad a frontnak, és a hátsó lökhárító diffúzorszerű kialakítása. Érdekes kettősség, hogy amíg a front dinamikusabb, de visszafogottabb lett, hátul jobban elengedték a fantáziájukat a tervezők. A hátsó lámpák jócskán kitüremkednek a karosszéria síkjából, és a középső féklámpával összekötve egy spoilert formáznak a hátsó üveg alsó harmadára. Mindent összevetve, egészen jól harmonizálnak egymással a részletek, egyedül a hátsó sárvédő íve van furcsán elvasalva.
Az ajtókat felnyitva elénk tárul a Civic egyik nagy erénye, az utastér, ami egy kategóriával nagyobb autóban sem vallana szégyent mind a helykínálatát, mind a minőségérzet terén sem. Kialakítása jócskán eltér a megszokottól, szinte mindenhol egyedi megoldásokat alkalmaztak. A műszerfal -futurisztikus, de kevésbé űrhajószerű, mint az UFO Civic-é volt- vízszintesen két részre tagolt. Alul három analóg körműszert találunk, középen a fordulatszámmérőt, míg kétoldalt a vízhőfok mérőjét, és az üzemanyagszint jelzőjét figyelhetjük. A szélvédő alatt egy széles, közös ablakban helyezték el a digitális sebességmérőt, és a multifunkciós információs kijelzőt. Ez utóbbi egy színes, folyadékkristályos képernyő, amely a fogyasztást, a külső hőmérsékletet, a pontos időt, a kilométer-számlálót, és a tolatókamera képét mutatja.
A különleges kialakítás ellenére az ergonómiával nincs probléma, minden funkció átlátható, a kezelőszervek kézre esnek. Az utasok férőhelye elöl, és hátul is a kategória átlagát meghaladja, egyedül az első fejtér kíván megszokást. Nem mondhatni alacsonynak, de előrehajolva a tetőkárpit, és a napellenző éle közel kerül a fejhez, bár lehet, hogy ez csak a panorámatetős autók sajátossága. A tesztautó valamivel több, mint 83 ezer km.-t futott, gazdagon felszerelt bőrkárpitos kivitel. Az anyaghasználat mindenhol jó minőségű, a vezetőhely műanyagjai különleges bőrhatású textúrát kaptak. Az elmúlt 7 év használatnak az utastérben alig-alig látszik nyoma, az ülések, a kormány kárpitozása egyaránt újszerű állapotú.
A benzintank a jobb első ülés alatt kapott helyet, emiatt az üléspozíció viszonylag magas, megkönnyítve a ki- és beszállást, de az elhelyezés igazi indoka hátul keresendő. A csomagtér variálhatósága nem merül ki a hátsó ülések szokásosan osztva dönthető támlájában, hanem magasabb tárgyakat közvetlenül az első ülések mögött szállíthatunk, ugyanis a hátsó ülőlap függőlegesen felhajtható a támla mellé. Az alapból is tágas, 477 literes poggyásztér padlója alatt további méretes rakodó rekeszt találhatunk, így nyaraláskor sem kell semmit otthon hagynia a családnak.
A bevezetőben említett dízelmotor, egy 2.2 literes 150 lóerős, 16 szelepes erőforrás, amelynek alkalmazásával a telepi tuningosok kedvencéből egy sportos utazóautóvá avanzsált az autó. Ez nem az a Civic, ami a jó értelemben igénytelen, nyomatéktalan, de jól pörgethető motorjával lett közkedvelt a streetracerek körében. Itt nem kell, és nem is lehet 8000 -es fordulatszám közelében autózni, ez az autó nem erről szól, itt már 350 Nm áll a rendelkezésünkre 4000 -es fordulaton. A nyomatékleadás egyenletes, és már egészen alacsony fordulattól jól húz az autó, turbólyukat, torpanást nem érezni, álló helyzetből 8.5 másodperc alatt érhetjük el a 100 km/órás tempót. A motor az erejét egy 6 sebességes kézi váltón keresztül adja le, ami a Hondától már megszokott precíz, pontos, rövid úton járó finom szerkezet. A váltásesedékesség jelző már 2000 fordulat/perc alatt javasolja a feljebb kapcsolást, ha engedelmeskedünk, akár 5 liter környéki fogyasztással hálálja meg az autó. A fogyasztásra amúgy sem lehet panasz, tesztünkkor 6.1 litert jelzett a kijelző, ami dicséretes, mert a tulajdonos elmondása szerint ez nem éppen öreguras, hanem főleg taposós használatból jött össze.
Az autó futóműve jó partner a spórolós, és a sportos használatban egyaránt, a komfort feláldozása nélkül feszes hangolású, kanyarokban stabil, az úthibákat jól tűri, a fék erős, és jól adagolható. A zajszigetelés is az átlagosnál jobban sikerült, a motor- és futómű hangja nem zavaró, egyedül 100-110 km/h felett jelentkezik egy kis szélzaj, de nem zavaró mértékben. A karosszéria átláthatósága a vezetőülésből szemlélve jó, holttere egyedül a vastag „C” oszlopoknak van, ez egy kis megszokást igényel. A felszereltségre sem lehet panaszunk, többek között kétzónás digitális klíma, bőrkárpit, panorámatető, mélynyomóval is ellátott hifi rendszer szolgálja a sofőr, és utasai kényelmét.
Összegzésképpen ez a Civic azoknak való, akik nem szeretik a német kocsikat, és nem bíznak a francia, vagy a lassan már kihalóban levő olasz konkurenciában, de egy kívül kompakt, belül tágas, tisztességesen összerakott, sportos, de mégis családi használatra is alkalmas, egyedi külsejű autóra vágynak, amivel csak ritkán kell látogatni a benzinkutakat.
A tesztautókat Lotus Cleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!
Teszt/fotók: Bitó László
