Toyota Auris Touring Sports Hybrid teszt – hosszúlépés
Túl terjedelmes a tesztautó neve, hogy fog kiférni a cím? Ezen a kérdésen törtem a leginkább a fejem, aztán végül úgy döntöttem, hogy agyament kreativitásomat mindössze egy kifejezésbe zsúfolva a „hosszúlépés” lesz a megfelelő választás, mert hiszen az Auris Touring Sports Hybrid (Istenem, mire ezt leírom, lemegy a Nap) hosszú is, lép is, nem üt meg nagyon, de azért élvezed, és kérsz egy következő kört!
Tavaly szeptemberben már volt egy alaposabb randevúm a modell egyik variánsával, igaz akkor az 1.2-es, 116 lovas turbómotorral szerelt, Active Trend felszereltségű Auris kombit hoztam el, amiért 6.28 milliót kellett volna fizetnem. Éppen ezért kíváncsi voltam, hogy a 8.5 milliós hibrid, Executive (azaz a legmagasabb) szintű kivitel megéri-e a különbözetet. Fussunk neki, de mielőtt nagyon belemélyednénk, relaxáljatok egy kicsit a Mátra és az Auris párosán merengve!
Merthogy ez megint egy olyan Toyota, amit érdemes beállítani egy szép háttér elé! Jó, nem egy Levorg, viszont ettől még igazán eltaláltnak tartom a formát, és kifejezetten örülök, hogy nem a cégautó-fehérben, hanem metálkékben kaptam meg. A mindössze 1.46 méter magas kombi harmonikus megjelenésű, egyszerű, de mégsem elalibizett idomokkal variáltak a tervezésnél, ehhez az orrhoz pedig kell is a finom laposság. Egyvalamit sajnálok, hogy a fényezésnek ezúttal is van gyenge pontja, méghozzá – sajnos márkán belül már több alkalommal is belefutottam – a műanyag elemeknél. A leginkább igénybe vett első lökhárítóról már hiányzik néhány apróbb felületen a festés, óvatosan tehát a magasnyomású mosókkal!
A beltér esetében a már jól bevált Toyota-arculattal találkozhatunk, igaz egyből szembetűnik, hogy egy jobban eleresztett példánnyal van dolgunk, hiszen már az ajtóbehúzó is lakkozott, a mögötte lévő párnázott rész pedig fehér varrással van szegélyezve. A kormánytól balra az ütközésgátló és az időnként indokolatlanul jelző parkolóasszisztens kapcsolói láthatóak, fölötte pedig egy igen tetszetős műszerfallal barátkozhatunk össze. Nem olyan futurisztikus ugyan, mint a Prius középre helyezett digitális egysége, de legalább aki eddig nem jött rá, hogy hibrid autóban ül, az a balos körműszernél egyből megvilágosodik.
Nem csupán a CHG/ECO/POWER skálázás jelzi, hogy mennyire haladunk töltő, kímélő, vagy éppen sietős módon, de a mutató is piros színűre vált, amennyiben átlépjük az ECO legfelső vonalát, igen vagány megoldás! Alatta az automata váltó éppen aktuális fokozatának, valamint a módválasztónak a zöld piktogramjai köszönnek vissza. Középen a már szokásosnak mondható információs kijelző honol, mely többek között azt is elárulja nekünk (ha nem hallanánk a csendet), hogy elektromos üzemben haladunk.
A középkonzolnál már kevésbé örültem a lakkozásnak, való igaz, hogy összességében szinte tökéletes az összeszerelési és az anyagminőség, ám ezen a szinte üvegszerű felületen már most (13 ezer kilométer van a tesztautóban) látszódik pár hajszálkarc. A 7 colos kijelző tudásának csúcspontja a táblafelsimerős navigáció, de kapunk tolatókamerát is, no meg persze ott az első/hátsó radar is, amely egyébként a Toyota csipogáscunamiját is bővíti, ha épp arról lenne szó. Most elvicceljük, de amikor hátramenetben, résnyire nyitott ajtónál közeledik a kapu oldala, akkorra már olyan szinten kapjuk a pittyegést az arcunkba, hogy arra nehezen lehet szavakat találni.
A digitális, kétzónás légkondi billenőkapcsolója még mindig csodálatos, szinte lezongorázzuk a hőmérsékletet a gombokkal. A konzol alsó harmadának pedig már az előválasztó kar a főszereplője. Az apró joystickot használva simán egy árkádgép jutott az eszembe, ráadásképp remek helyre került, azonban sajnos a felette lévő gombsor (ülésfűtés, kipörgésgátló) elveszi a helyet a tárolótól, így az apróbb holmikat a könyöklő alatti tartóba kell száműznünk.
Nem beszéltem még a helykínálatról, mellyel kapcsolatosan kettős érzéseim vannak. Egyrészt a bőr-szövet ülések kényelmesek – igaz az vezetőoldalon már most viseletes kicsit – , és az első lábterekkel sincs gond, a második soron viszont már kevésbé vidám a helyzet, itt lehetne valamivel bőségesebb a helykínálat. Ennél a pontnál jön azonban a képbe, hogy elsősorban nem nagybetűs családi autóról, hanem leginkább egy kombiról beszélünk, így hát a legnagyobb erőssége a poggyásztérben keresendő, és láss csodát, ott meg is találjuk azt a bizonyos pozitívumot! Méghozzá egy alapból is 530 literes csomagtér személyében, mely több mint 1.6 köbméteresre növelhető. A mérete mellett kiemelendő a variálhatósága is, egyrészt duplapadlós/rekeszes, másrészt hasznos oldalsó fedeles-tárolókkal is számolhatunk, arról nem is szólva, hogy az ülések előredöntése közel síkpadlós rakodóteret eredményez.
A Toyotától nem meglepő, de az 1.8 literes Atkinson ciklusú, benzines erőforrás és a villanymotor szépen dolgoznak együtt, kettejük rendszerteljesítménye mintegy 136 lóerő, ez 11.2 másodperces százas sprintet és 175 km/órás végsebességet tesz lehetővé. Lehetőség van tisztán elektromos haladásra is, de a módválasztónál az ECO és a Power opció is adott, előbbi dicséretet érdemel, ugyanis egyáltalán nem változtatja vérszegénnyé a menetdinamikát. A fokozatmentes automata szokásához hűen ugyan bőgicsél kicsit, ám tűpontosan reagál, kellő lendületet biztosítva az Auris TS Hybridnek.
A gyári 3.5 literes fogyasztást viszont felejtsük el, a nagyjából 650 kilométeres tesztidőszak alatt 5 liter körüli átlagot produkáltam, bár tény, hogy a decik vadászatában a 17 colos papucsok sincsenek velünk. Persze azért legyünk megengedőek, biztos vagyok benne, hogy 4.5-4.6 környékére le tudtam volna tornászni az étvágyát, ha minden idegszálammal erre koncentrálok. De nem tettem, ugyanis kifejezetten élvezetes odalépni a hibrid kombinak, ami a minimálisan feszes, remek tartású és kitűnő egyensúlyt biztosító futóműnek is köszönhető. Eleve alacsonyan vagyunk, széles, lapos, jó útfekvésű autóról beszélünk, ami bizony kanyarokban is kezes bárányként viselkedik.
Amennyiben vásárlóként állnék a szalonban, és a már korábban tesztelt példány, valamint a jelenlegi között vacillálnék, két választásom lehetne: ha a pénztárcámra néznék, elbizonytalanodnék, de ha a felszereltségre, a teljesítményre és a fenntartási költségekre gondolnék, akkor belátnám, hogy a kettő közti árkülönbség nagyjából reális, majd feltörném a malacperselyt.
A tesztlehetőségért köszönet a Linartech Autó Kft.-nek!
Bense Róbert