Celicával az élet – ilyen volt 2015
Nem mondom, hogy egyszerű hónapok állnak mögöttünk, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy vettem egy Celicát, mert rengeteg élményt adott, és lassacskán minden problémára akad megoldás. Természetesen év végére is jutott még valami. A mostani bejegyzésben összefoglalom az évet, és a legjellemzőbb fotókkal búcsúzom, tavasszal találkozunk!
Soha nem fogom elfelejteni azt a havas februári napot, amikor nulla óra alvást követően Szombathely felé vettük az irányt és először megpillanthattam álmaim autóját, egy 1990-es Toyota Celicát, amely ugyan viharvertebb volt, mint ahogy azt elképzeltem, mégsem tudtam rá nemet mondani. Azóta eltelt 9 hónap, mialatt elég sokszor kellett a pénztárcámba nyúlnom, és bizony akadt néhány váratlan helyzet is. Leszögezném, hogy egyszer sem hagyott cserben a 25 éves vas, igaz nem is hajtottam túl sokat, nagyjából 6000 kilométer került bele, mióta megvettem.
Az elmúlt hónapokban volt egy idegtépő kerregés, amit a hajtókarcsapágy hibája okozott, a fékeket is rendbe kellett rakatnom, valamint a fényezéssel is voltak munkálatok, a műszakiról és az azzal járó bonyodalmakról már nem is beszélve. Az elején még számoltam a költségeket, ami az előző autómnál még működött is, ezúttal azonban egy idő után feladtam, mert egy ilyen járgánynál nem éri meg folyton azon mérgelődni, hogy mennyit kellett rááldozni. Közös útjainkat, akár 3 km, akár 300 volt, mindig nagyon élveztem, hamar a szívemhez nőtt a Celica és semmire el nem cserélném. Azért volt néhány komikus pillanat is, a kedvencem az volt, amikor egy bolt parkolójában várakoztam, és sikeresen lemerítettem az akksit, a rádió és a fűtés közreműködésével. Mint egy nyeretlen kétéves, úgy éreztem magam, nyilván benne van az is, hogy a jelenlegi akkumulátor már nincs a topon, de azért mégis nagyon vicces volt, ahogy az autószerelő köntösben, papucsban, a ködös, nyirkos novemberi időben egy Renault 5-ösről bebikázta a Celicát. Ilyen is volt, nem szégyellem.
Hogy az év vége se legyen túl nyugodt, pár napja ismét autószerelőnél dekkol Cecil, ugyanis valami igencsak kopog benne, vélhetően a kormányműnél akadt bibi, az pedig elég komoly bontási melóval jár. De erről már csak februárban fogok írni, hiszen most néhány hónapnyi szünetre megy a „Celicával az élet”, és hát hagyjunk izgalmakat a folytatásra is.
A célom viszont nagyjából sikerült, a bejegyzéseknek köszönhetően minden apró részlet le lett jegyezve, mióta nálam van az autó, olyanok is, amiket talán már elfelejtettem volna, ráadásul utolértem magam, immár jelen időben írhatok a járgányomról. Ezek a cikkek viszont álljanak itt figyelmeztetésül, azok számára, akik csak úgy „menőzési célból” vennének egy ilyen vasat. Ha nem életed autója a Celica, válassz másikat, ha olyan vagy, mint én, akkor viszont szeretni fogod, minden hasfájása ellenére. Köszönöm az egész éves figyelmet, örülök, hogy sokakat érdekelt az autó története, február vége felé találkozhattok újra a tesztelok.hu-n a fekete bukólámpással.
Kellemes ünnepeket, szerencsés új esztendőt, és sok problémamentes kilométert kívánok mindenkinek!
A korábbi Celicás bejegyzéseket ide kattintva olvashatjátok!
