fbpx

Volt egyszer egy Ford Sierra

A nyolcvanas és kilencvenes években szerte a világon közismert modellnek számított a Sierra, melyből 2.7 millió darab készült. A számos újdonságot felvonultató modell pedig még ma is vegyes érzelmeket ébreszt az egykori tulajdonosokban.

DLEDMV-Ford-Sierra-Sapphire-Cosworth-2RM-11

1980-ban megjelent Ford Probe III koncepcióautó ihlette a két évvel később már az országutakon is megjelenő Sierrát, amely mind a karosszériát, mind a felfüggesztést tekintve modernnek számított, és jelentős szerepet játszott az autógyártás jövőjének alakulásában. Az erőforrások ugyanakkor a Taunusoktól származtak, de már ebben az évben kiegészítették a motorpalettát, az 1.3/1.6/2/2.3 literesek mellé érkezett egy 2300 köbcentis OHV diesel is. A kisebb teljesítményűek sokszor kapták meg a „lomha” jelzőt, a drágább, erősebb változatok azonban amellett, hogy combosabbak voltak, rendkívül jó felszereltséggel is rendelkeztek. A GL és a Ghia már ködlámpával, elektromos ablakokkal, fűthető külső tükrökkel és fedélzeti számítógéppel is el volt látva. Persze azért nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy az erőnek ára volt, az ezerhatos motoroktól felfelé nem volt túl pénztárcabarát a fogyasztása.

fordsierra8_zps2641a55d_filtered

A Sierra két fő előnye a méretei és a kényelmi szintje volt. Sokan a mai napig kiváló igavonóként és komfortos hajóként gondolnak vissza a típusra, viszont érdemes megemlékezni a könnyen rohadó kaszniról és az alacsony hasmagasságról, ezek már a kevésbé jó tulajdonságok közé tartoztak. 1987-ben érkezett egy jelentős ráncfelvarrás, a négyajtós CL lett az alapváltozat, valamint új erőforrások (1.8 CVH, 2.0 DOHC) érkeztek, és jelentősen átalakított orrot is kapott a Sierra, bár utóbbi miatt sokat veszített az egyéniségéből. 1990-ben még megpróbálkoztak egy frissítéssel, amely leginkább a beltérben volt észrevehető, de ezzel már túl nagy népszerűséget nem sikerült elérni. 1993-ig maradt gyártásban a modell, ekkor mutatkozott be a kevésbé izgalmas, ám később sokkal sikeresebbé váló Mondeo.

A kilencvenes évek elején (hazánkban is) kedvelt Ford Sierrák felett pedig lassacskán eljárt az idő, a családi kombik előbb melósautókká váltak, majd kikoptak az utakról. Ettől függetlenül a Sierra maradandó nyomokat hagyott maga után, elég csak megemlíteni az RS Coshworth változatát, ami igazi legendának számít a mai napig.

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

Bense Róbert

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb