Suzuki Ignis teszt – fapad lett, maradhat?

Valahol ott hagytam abba az előző Suzuki Ignis tesztünket, hogy jól sikerült az első találkozás, és örömmel megismerkednék az alapkivitellel is. Azóta szinte napra pontosan 5 hónap telt el, szóval meglehetősen sokat várakoztam, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerült elhoznom a GL-szintű modellt, amely szögegyszerű, de legalább annyira mókás járgány, mint drágább típustársai.

Sokat gondolkodtam a Suzuki jelenlegi taktikáján, és egyvalamire nem sikerült rájönnöm. Miért éri meg ennyi slágermodellt egyszerre tűzben tartani? SUV-nek ott a Vitara, ami a saját árkategóriájában az egyik legkelendőbb modell manapság Magyarországon, ott az SX4 S-Cross, ami talán egy kicsit fiatalosabb, de szintén egy jól eltalált autó.

Városi szaladgálósnak idén jött az új Swift, vagy aki egy számmal nagyobbra vágyik, még mindig választhatja a Balenót, jók is mindkettőnek az eladási számai. És akkor beszambázik a sűrűjébe ez a furcsa kis földönkívüli, amit Ignisnek hívunk, pedig a Wagon R+ ugrik be róla, és ugyan még fogalmunk nincs róla, hogy sikerként, avagy bukásként fognak róla megemlékezni a Suzuki nagykönyvében, de az biztos, hogy a márka helyében vártam volna még vele egy kicsit.

Való igaz, hogy hiába a cirka 400 ezres árkülönbség, inkább az Ignis alapját venném, mint a vérszegény Celeriót, de ettől még tesztünk főhőse igen erős házon belüli közegbe érkezett. A végső döntést úgyis ti, azaz a vásárlóközönség fogja eldönteni, ettől függetlenül ezt a furcsa kis jövevényt mindenféle csicsás extra nélkül is lehet szeretni. Hogy miért?

Egyrészt az orrára rajzolt mérges panda imitációt igazán ügyesen összehozták a tervezők, másrészt a lökhárító részletei is jól mutatnak, így fekete-fehérben simán elmenne az Ignis egy birodalmi sisaknak, ezzel a Csillagok háborúja rajongókat már meg is célozták. Sajnos ennyi pénzért menő, fekete felni nem jár, és a hűtőrács krómozását is lebutították kicsit, de az elsőt lehet utólag pótolni, utóbbi meg ehhez a színkombinációhoz egyáltalán nem is hiányzik.

Elölről és oldalról annyira jó a dinamikája ennek a szokatlan dobozformának, hogy a hátsó kialakítást látván akaratlanul is kikerekedhet a szemünk. Nem vagyok dizájner, így nem is tudom, hogy mit lehetett volna tenni az ellen, hogy ne nézzen ki úgy, mint egy lábak nélküli kecskebéka. Vaktában lövöldözve talán a lámpatesteket kellett volna kevésbé Suzukisra venni, vagy legalább optikailag összhangba hozhatták volna a kidomborodó kerékjárati íveket a hátsó lökhárítóval, és a csomagtérajtóval. Ha csak egy picit csapják lejjebb a tetővonalat, és megpróbálnak egy Swiftes feneket varázsolni neki…na de ahogyan a fociban, itt sincs „ha”, azért a modellfrissítésig remélem kitalálnak valamit.

A beltérben már jóval több különbözőség van, már ami a felszereltséget illeti, hiszen megjelenésében, stílusában ugyanolyan bohókás az olcsóbb változat is. Ott vannak például a narancs behúzók, a karbon hatású műanyagok, illetve a fehér plasztikok, az egész annyira egyszerű, mégis képes feldobni még a szürke hétköznapokat is. Viszont a kormány ennél a kivitelnél nem varrott és bőrözött, és csak félig multifunkciós, a tempomat kapcsolóit kispórolták a jobb oldaláról.

A középkonzolon is más megoldásokkal találkozhatunk, az USB és a 12V közötti vakgombok elég hervasztóak, lévén itt nincs ütközésgátló, sem AllGrip rendszer, amivel funkciót kapnának ezek a kapcsolók. A mókás, hengeres digitális klímapanel helyett pedig manuális, tekerős légkondi jár. A legfeltűnőbb viszont mégis a központi érintőképernyő helyén terpeszkedő médiaegység, magát a hatalmas műanyag kávát meghagyták, ami elég furcsa hatást kelt.

A második soron be kell érnünk a kurblis ablakokkal, pozitívum azonban, hogy automata fényszórót az alap Ignis is kapott. Apróság, de lényeges dolog, hogy a hátsó ablaktörlőn külön lehetőség van a spriccelést aktiválni, majd a lapátot, így elkerülhetjük azt, hogy a folyadék késésének esetén összekarcoljuk a szélvédőt, ez egy magától értetődő tulajdonság kellene, hogy legyen, minden gyártónál.

Az utastér méreteiről a korábbi tesztünkben már beszéltünk, ám ezúttal is fontosnak tartom megemlíteni, hogy bármennyire is hihetetlen, de hátul is emberi körülmények között lehet utazni (a furcsa hátfalért cserébe ezt kapjuk), és ha minimálisan is, de az új Swiftnél nagyobb csomagtérrel rendelkezik az Ignis, előbbi 265, utóbbi 267 literes. Ami okozhat némi zavart, az a kilátás, mindkét szélvédő kicsi és magasan van, ezt bizony szokni kell, egy kisautónál pont ezzel nem szokott gond lenni.

Ám ami ezúttal is a legjobb részét képezte az Ignisnek, az az 1.2-es Dualjet. A Suzuki tudja, hogy hol szabad különbséget tenni a modellek között, és hol nem! Az erőforrásnál pedig egy határozott nem szerepel! Bárhonnan is nézzük, ez a 90 lóerős szívómotor nagyon karakteres, és a 870 kilogrammos kisautóhoz tökéletesen illik. Ezt az agilitást, pontosabban annak az érzetét a rövid úton járó pedáloknak, a jól eltalált gázreakciónak, az apróbb mozdulatokra is pontosan reagáló kormányműnek, valamint a harapós fékeknek is köszönhetjük.

Az ötfokozatú manuális váltót is csak dicsérni lehet, a kapcsolhatósága és a fokozatok hossza ideális, jó vele gangolgatni. A fogyasztás is örömteli pont, a 4.9 literes átlagból nem tudtam kizökkenteni az Ignist, pedig közel 700 kilométer ment bele a tesztidőszak alatt városban, országúton, pályán. A gyári átlag 4.6 liter, a három deci különbség bőven a hibahatáron belül van, főleg ha azt nézzük, hogy néhány modellnél akár 1.5-2 literes differenciával is számolhatunk a katalógusbeli, és az éles számokat nézve. A feszes futómű általánosságban nézve jól teljesített, egy-egy masszívabb széllökést azért észre lehetett venni, de a 18 centis hasmagasságot nézve ez nem túl meglepő.

Mint mindig, most is a végére maradt az ár kérdésköre, de míg legutóbb a 4.34 milliós (listaáron 5.09) Ignis miatt kicsit húztam a számat, ebben az esetben a 3.055.000 forintos (listaáron 3.75) árcédulában semmi kivetnivalót nem találok. Ennyiért ez egy korrekt kisautó, csak sajnos – ahogy ezt már a teszt elején boncolgattam – egy kicsit rosszkor került a piacra. 3.1-ért ugyanis ott a nagyobb Baleno, 3.3 millióért a jobban bejáratott nevű Swift, 3.9 környékén pedig az SX4 S-Cross, és a Vitara. Négy modell négymillió alatt, túl sok ez a jóból, de mint már írtam, a végső döntés úgyis a ti kezetekben van! A Suzuki mindenesetre nagyon odatette magát az elmúlt időszakban.

A tesztlehetőségért köszönet a Magyar Suzuki Zrt.-nek és a Suzuki Barta Kft.-nek!

Bense Róbert