Opel Vectra B Caravan teszt – családi mindenes

Emlékeztek még a tavalyi autóvásárlós kalandunkra? Az akkor „nyertes” Vectra immár lassan egy éve új gazdáinál teszi a dolgát, hol városi, hol családi, hol pedig munkaautóként. A tesztje már rég lógott a levegőben, ám egyáltalán nem baj, hogy vártunk vele, hiszen így valóban a hétköznapi használatból lett kiragadva, és ilyenkor lehet a leginkább megfigyelni egy autó minden rezdülését.

Nézegettem, méregettem, pont úgy, ahogy 12 hónappal ezelőtt is, csak most már ismerősként tekintettem rá. Két hunyorítás között megállapítottam, hogy azért jól áll neki a távolság, viszont még így, 18 évvel a gyártása után is tetszetős a forma, nem az a tipikus unalmas kombi, van benne egy csipetnyi vagányság, mint eleve a Vectrákban.

A kedvenc elemem egyébként a visszapillantó, nagyon kellemes az íve, szépen eltalálták anno a formatervezők. Azt persze nem lehet mondani az autóra, hogy úgy néz ki, mintha új lenne, hiszen apróbb nyomódások, karcolások vannak rajta, a nepperszlengben ezek mind beleférnek az „esztétikai hiba” kategóriába. Ám a vásárlásnál nem az volt a fő szempont, hogy csillogóra legyen polírozva, hanem hogy elvigyen bárhova, lehessen bele pakolni, és ne legyen rozsdaboglya. Az első kettő maximálisan teljesült, nagyjából az utolsó is, apró „csipák” azért akadnak az autón, de semmi komolyra nem kell gondolni.

A beltér meglehetősen egyben van, az ülések nem szakadtak, nem baldachinos a tetőkárpit, ami azért nagy szó a korabeli Opeleket nézve. Igaz a váltó/kézifékszoknya páros már levedlette műbőrének egy részét, de ennyi bőven belefér. A felszereltség alapvetően jó volna, ha mindene működne, az elektromos ablakemelő, illetve visszapillantók rendben vannak, de a légkondi javításra szorul, és a műszercsoport melletti fedélzeti számítógép kijelzője is elég sajátosan jeleníti meg az információkat. Cserébe viszont nagy a hely, kényelmesek a „fotelek”, és akkor a fő erényéről, a csomagtérről még nem is beszéltünk. Alapból 460 literes, ám közel másfél köbméterre bővíthető, ráadásul a második üléssort előredöntve síkpadlós rakteret kapunk, minden belefér, tökéletesen pakolható a B Caravan.

Menetteljesítménye tipikusan kombis, nem mondanám rá, hogy cammog, sőt, meglepően jól ugrik, ha kell, ám a 13 másodperces százas gyorsulás azért elárulja róla, hogy nem egy sprinter – ezt egy 1.3 tonnás autótól egyébként sem várná az ember. Hosszú távon viszont jól teljesít, az 1.6-os benzinmotor 100 lóereje elegendő, a 7 liter körüli átlagfogyasztás vállalható, városban azért csipeget rendesen. A féket nem mondanám az erősségének, nyúlós, kissé bizonytalanul harap, az ötgangos manuális váltó teljesen rendben van, még nincs „tejbegrízben fakanál” érzés, aki keresett már fokozatokat, az tudja, miről beszélek. A futómű és a kormánymű is egész jó állapotban van, előbbi bárdolatlan, de teszi a dolgát, utóbbi viszonylag pontos és nincs túlszervózva.

Valamivel több, mint 13.000 kilométer került bele a vásárlás óta, a kipufogót kellett javítani, illetve a központi zárat, a többi kisebb hibájával együtt lehet élni. Névre írva, friss műszakival volt 500.000 forint, ennyit bizony megért, az, hogy a kétszázezres futás mennyire volt igaz rá, nem lényeges, hiszen állapotát tekintve még van előtte jó néhány év, mielőtt nyugdíjazni kellene.

Bense Róbert