fbpx

Laller Racing: Horváth Lajos 13 év után először hagy ki versenyt

A Laller Racing Dakar Team és leginkább Horváth Lajos „Laller” neve egybe forrt a hazai terepralival és a terepmotorozással. Ez nem csoda, hiszen a váci sportember 2010 óta minden magyar bajnoki futamon részt vett, saját csapatával komoly sikereket ért el, kétszer állt rajthoz a Dakar Rallyn.

Ez a szép sorozat most megszakad, hiszen a hétvégén rendezendő Baja Satu Mare futamon egészen biztosan nem fogjuk látni Lallert. A miértekről ő maga számolt be:

„Való igaz, 2010 óta minden bajnoki futamon indultam, és mellette számos nemzetközi megmérettetést is bevállaltam. Azóta sokat változott a világ és az én életem is, saját vállalkozásom, saját csapatom lett, versenyzőt mentorálok, szövetségi pozíciót töltök be, és stb… Ezzel egyenes arányban lett egyre kevesebb a szabadidőm, és nagyon nehéz úgy lavírozni, hogy egyik se menjen a másik kárára. A sport nagyon fontos helyen áll az életemben, de vannak és lesznek is olyan napok, amikor halaszthatatlan civil elfoglaltságom miatt valahol nem tudok jelen lenni. Pontosan ilyen okból hagyom most ki a Baja Satu Mare-t. Természetesen nagyon sajnálom, hogy így alakult és ezzel megszakad ez a szép sorozat, de ennyi idő után talán belefér egy „nullázás”. A viccet félretéve, a lélekben ott leszek a srácokkal, valamint nagyon szurkolok a csapatomnak, hiszen attól, hogy én nem leszek, még jó pár Laller Racinges versenyző küzd majd az elemekkel és az ellenfelekkel!” – zárta sorait a remek sportember, akivel kapcsolatban nekünk is gyakorta merül fel egy kérdés. Vajon, hogy bírja szusszal azt az észvesztő tempót, amit diktál?

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb