Kia Niro Hybrid teszt – bordó báró

A Kia vadonatúj modellje betöltötte az utolsó tátongó lyukat a dél-koreaiak jelenlegi palettáján, már ami az SUV-választékot illeti. A márkán belüli kategóriaversenyben a Sorento áll legfelül, alá pozicionálták a Sportage-t, mellé gurult most be hibrid „kistestvérként” a Niro, melyből rövidesen a plug-in változat is piacra kerül.

A modell neve nem véletlenül ismerős, évekkel ezelőtt már hallhattunk felőle, igaz a 2013-ban, Frankfurtban leleplezett koncepcióautó még inkább hasonlított egy nagyra nőtt, futurisztikus matchboxra, mint egy szériaközeli járműre. A sirályszárnyas „holdjárónak” három évre volt szüksége ahhoz, hogy elnyerje végleges formáját, és kiforrva, ötajtós, hibrid szabadidő-autóként vigye tovább a Niro nevet.

A Kiánál érzik és értik is a sikert, nem ötlettelenségből fakadóan tartották meg a mostanra már megszokott, márkához köthető formanyelvet, hanem azért, mert az új modellekre átszabva egységesíteni tudják a bevált, elfogadott megjelenést. A Niro arca jellegzetes, magabiztos tekintetű városi katicabogárként lehetne aposztrofálni, nem mellesleg egész szépen eltalálták a 4,3 méter hosszú és 1,54 méter magas modell arányait. Talán a hátulja lehetett volna kicsit hangsúlyosabb, de egyébként egyáltalán nem baj, hogy nem lett túlbonyolítva. Az egyetlen érzékeny és némileg gyengén rögzített pontot a hátsó légterelő jelentette, a műanyag, lakkozott felület már 12 ezer kilométert követően tele volt karcokkal, ráadásul a csomagtartó ajtajának lecsukásakor változatos hangokat hallatott.

A tervezésnél az áramvonalas kialakítás volt a cél, érdekességként pedig megemlíthető a hűtőrács mögötti, úgynevezett aktív zsalu, mely nagyobb sebességnél bezárul, így a légellenállás csökkenésével mérsékelhető a fogyasztás és fokozható a teljesítmény. Utasvédelem szempontjából lényeges, hogy az 1420 kilogrammos Niro karosszériája 53%-ban ultra nagy szilárdságú acélból áll, azonban tudatosan figyeltek arra, hogy kordában tartsák a súlyát, a motorháztető és a csomagtérajtó ugyanis alumíniumból készült.

A belteret, azon belül is a kialakítást, és az anyaghasználatot tekintve ismét remek munkát végzett a Kia. Újra bizonyították azt a korábbi állításomat, miszerint a dél-koreai márka nem a nevéből, hanem az általuk kínált minőségből szeretne megélni, illetve vinni tovább a hírüket, ez pedig igen tisztességes taktika! A Niro pillanatok alatt otthonossá válik, ergonómia szempontjából szinte hibátlannak tekinthető, sallangmentes, már-már prémium hatást kelt az utastér egésze, csupán a sérülékeny zongoralakkból kellett volna kevesebb. A klasszikus, középen elnagyolt, ám kényelmes fogású multifunkciós kormánykerék mögött mutatós és érthető műszeregységen követhetjük nyomon a legfontosabb információkat. A balos, sávozott körműszer a hibrid autók sajátjainak tekinthető mutatóval jelzi az éppen jellemző vezetési módot, alatta a telep töltöttségi szintje látható. A szokásos járműadatokat közvetítő 4,2 colos információs panel legmeglepőbb menüpontjában a “stílusunkat” (normál/takarékos/agresszív) százalékpontok formájában olvashatjuk le.

A középkonzol meglehetősen egyszerű, a légkondicionáló és a média gombsora fölött 7 colos kijelző kapott helyet, alapáron jár a táblafelismerővel ellátott TomTom navigáció, továbbá a tolatókamera is, utóbbi képe éjszaka sajnos elég zajos. A rendszer „Hibrid” menüjét választva az energiahasználatot és a részletes fogyasztást lehet tanulmányozni, továbbá itt is kapunk visszajelzést arról, hogy mennyire sikerült gazdaságosan vezetni. A 7 légzsákot, sávtartó asszisztenst, automata szélvédő páramentesítőt, esőszenzort/szürkületérzékelőt magában foglaló EX felszereltség mellé a Komfort csomagot is megkapta a tesztautó, 150.000 forintos felár ellenében jár többek között a tolatóradar, valamint a fűthető kormány- és első ülések.

A kellemes megjelenés, és a korrekt felszereltség mellé felsorakozik a kényelem, továbbá a bőséges helykínálat is. Abban semmi meglepő nincs, hogy elöl szellős a lábtér, arra viszont már kevésbé számítottam, hogy a második soron is hasonlóan jó lesz a helykínálat. Rámcáfolt a Niro, ugyanis magam mögött is simán elfértem, a háttámla kialakítása miatt a térdnek is jut hely, a sötétített hátsó ablakok miatt legfeljebb optikailag érzékelhető szűkösebbnek a tér. A csomagtartóról pedig még nem is beszéltünk, alapból 427 literes, lehajtott ülésekkel viszont már 1,4 köbméteres. Vicces volt, hogy a katalógusban a 60:40 arányban dönthető támlákat illusztráló képre egy kisszék és egy hatalmas párna került, célozva arra, hogy akár aludni is lehet az autóban, de ennyi túlzás belefér, és ne legyenek kétségeink, a Niro tényleg praktikus autó!

De mégis mivel érdemelte ki a báró címet? Ezzel a képzeletben adományozott főnemesi ranggal szerettem volna kifejezni, hogy milyen magas szintre érkezett meg a középkategóriában a Kia a Niróval, mely a fentebb már említett pozitívumok mellett menettulajdonságait illetően is elismerést érdemel. Azon autók közé tartozik, mely minden helyzetben megtartja finomságát, a hangszigetelés hibátlan, a benzines erőforrás, és az állandó mágneses villanymotor kulturáltan, mégis elegendő lendületet biztosítva dolgoznak együtt, kombinált rendszerteljesítményük 141 lóerő, a százas tempót 9,9 másodperc alatt érhetjük el.

Az 1.6-os, 105 lovas, 147 Nm maximális forgatónyomatékú GDI blokk új fejlesztés, a 43,5 lóerős villanymotor a külön nem kapcsolható EV-mód ellenére is képes (indulásnál és finom gázadás esetén) tisztán elektromos üzemben hajtani a Kiát, intenzív gyorsításnál pedig a benzinmotorral kiegészülve, hibridként működik a Niro. A mindössze 33 kilogrammos, 1,56 kWh kapacitású litium-ion polimer akkumulátorcsomag ügyesen kihasználható, töltésébe a fékenergia-visszanyerő rendszer is besegít. Mindezek tudatában az 5,1-5,3 literes kombinált fogyasztás szép, ám elvárható adat.

A hatfokozatú, duplakuplungos DCT váltó gyors reakciójú, sport-módba is kapcsolható. A pedálos rögzítőfék láttán kissé elkerekedett ugyan a szemem, ám mivel nem is olyan régen két hétig barátkoztam a Priussal, ezért akkor már volt időm megszokni, ettől függetlenül nem ezt tartom a legszerencsésebb megoldásnak. A Niro kifejezetten kényelmes futóművel bír, a 18 colos kerekek ellenére sem érezni sokat az úthibákból, rázkódásnak/ütésnek nyoma sincs, a 16 cm hasmagasságú modell ráadásul kellően stabil, kanyarokban is magabiztosan viselkedik.

A Niro megerősítette azt az érzésemet, hogy a Kia saját mércéjét igyekszik időről-időre megugrani, utat mutatva ezzel számos gyártónak. A 7 év/150.000 km garanciával ellátott, LX-szintes kivitel bevezető ára 6.999.000 forint, az EX felszereltségű kereken 600 ezer forinttal kerül többe, ezért az összegért – a piac többi résztvevőjét nézve –  bőven hozza a kötelezőt a hibrid SUV, jövő ilyenkor pedig remélhetőleg már a plug-in változatról fogunk cikkezni.

A tesztlehetőségért köszönet a KIA Motors Magyarországnak!

Bense Róbert