Háború és béke – Punto I.

Azért választottam ezt a címet, mert egy nagyon hosszú történetből kellett összeszednem a legmeghatározóbb emlékeimet. A Fiat Puntoval töltött eddigi 11 évünk fontosabb momentumait gyűjtöttem össze mai tesztünkben, valamint azt, hogy mi várható még el egy lassan 18 éves olasz autótól.

Bár Tolsztoj monumentális regényéhez vajmi kevés köze van a Puntónknak, annyi összefüggést azért látok, hogy a kocsi életében voltak nyugodtabb és nehezebb időszakok, valamint az olasz népautóról is lehetne 1500 oldalt írni úgy, hogy hossza ellenére izgalmas olvasmány is legyen. Nos, ez most itt nem következik be, de hátha egyszer valaki megpróbálkozik vele.

A típusról érdemes tudni, hogy kis méretének és alacsony fogyasztásának köszönhetően hamar közkedveltté vált, és még manapság is rengeteg futkos belőlük az utakon. Igazából az olasz autókkal kapcsolatos sztereotípiákat rendesen megcáfolta, hiszen tartós és viszonylag megbízható modellről van szó. A 3,3 millió legyártott elsőgenerációs darabból pedig az egyik történetesen a mi tulajdonunkban van. Persze tisztában vagyunk vele, hogy a kisautó után nem fognak soha megfordulni, és ha megéri, veterán autósmagazinok címlapján sem fog peckesen pózolni. De nem is ez a lényeg!

Érdemes tudni a szóban forgó autóról, hogy 1,1-es motorral és 55 lóerővel rendelkezik, ami elégnek bizonyul a 875 kiló önsúlyt tekintve. Az ötajtós kivitel simán megbirkózik egy kisebb családdal, bár a 275 literes csomagtartó elég aprócskának hat, a hátsó ülések előrehajtásával ez a méret növelhető. Jól összerakott kocsi, formavilága még most is megállja a helyét. Olyanoknak tudom ajánlani, akik nem szeretnének hetente szerelőhöz járni, cserébe lenyelik, hogy nagyon ritkán lesz olyan pillanat, amikor minden tökéletesen működik majd.

A mi történetünk 2003-ban kezdődött, amikor egy ismerős házaspárnál eladóvá vált a 7 éves, még százezer kilométert sem futott, minden extra nélküli Punto. A családunk pedig szerencsére élt a lehetőséggel, egy hibátlan állapotú, megkímélt, vidéken futott autót sikerült kifogni. Az új családtag hiba nélkül falta a kilométereket, nagyon elégedettek voltunk vele. Sajnos alig egy évvel később egy szerencsétlen eset miatt a bal eleje elég csúnyán összetört, de 150.000 forintért cserébe szépen helyrepofozták, és néhány héttel később már 5 embert vitt Horvátországba. Ezután pesti autó lett belőle, ami számos sebhelyet eredményezett, ilyenek voltak a feltörési próbálkozások, parkolóban meghúzás, nem is ragoznám, tipikus nagyvárosi forgatókönyv. Egyszer pedig egy német autós húzta rá a kormányát, akkor is autószerelő lett a vége, konkrétan a jobb elejét/oldalát teljesen lezúzta, de a Punto ezt is átvészelte.

Nagyjából 5 éve használtuk, mikor az első komolyabb problémákkal találkoztunk, hozzáteszem 12 éves korában ez már egyáltalán nem volt meglepő. Elsőként a kipufogó adta meg magát (azóta már többször is), majd az alvázzal is törődni kellett, nehogy elegye az idő (a kaszni viszont szinte egyáltalán nem korrodálódik, köszönhető ez a galvanizálásnak is). És egy dolgot örökre megtanultunk: az autóba ne szereltessünk riasztót, ha nincs benne gyárilag. Szegény kis Punto teljesen bekattant tőle, ki is vágtuk aztán belőle, az esetből pedig okultunk.

Időközben hol kíméletesebben, hol mostohábban bántak vele, attól függően, hogy épp ki használta. Lengéscsillapító, futómű, önindító, egymás után adták be a derekukat, de hosszabb úton soha nem hagyott senkit cserben a kisautó. Aztán öregkorára újból visszakapta békés, vidéki életét, ugyan megtépázottan, horpadásokkal, karcolásokkal tarkítva, de még mindig harcra kész állapotban. (Persze itt sem volt mindig szerencséje, történt ugyanis, hogy egy zsákutcában parkoltunk le, egy srác pedig ezt ideális helyszínnek gondolta arra, hogy a jogsi nélküli barátnőjét vezetgetni tanítsa. Nem volt az.)

Idővel belül is kezdett viseletessé válni, a vezetőülés kiszakadt, a kormány „elporladt”, az ablaktörlő és a fűtés pedig már csak a legmagasabb fokozatokon működtek, utóbbi miatt vagy brutális volt pára, vagy nem hallottuk egymás szavát, lehetett választani. A hibák jöttek sorban, a jobb hátsó ajtó zárszerkezete bekrepált, a szélvédő megrepedt (ki is kellett cserélni), a hátsó ablak fűtése tönkrement, a csomagtartó gázteleszkópja megadta magát. Jelenleg 235 ezer kilométer van benne, júliusban esedékes a következő műszakiztatás, és bizony már most látszik, hogy kell költeni a Puntóra, talán nem is keveset. Viszont úgy látjuk, hogy még mindig megéri, hiszen az alkatrészek viszonylag jó áron beszerezhetőek, ráadásul az autó fogyasztása rendben van, a motor szépen muzsikál, és (városban) egészen fürge kis gép. A fékek, a futómű szintén tökéletesen működnek, a váltója precíz, ahhoz képest, hogy néha miként volt használva, azt lehet mondani, hogy jól bírja, szinte elpusztíthatatlan. Leginkább Schwarzihoz tudnám hasonlítani a Terminátor 2-ből. Eladni viszont már nem érdemes, hiszen hasonló állapotban lévő társai sem érnek többet 250 ezer forintnál. Bár időnként csörög, zörög, továbbra is egyben van, és néhány évig még bizonyosan jól szolgál majd. Kicsit azért sajnálom, hogy néha mostohán bántak vele a családon belül, de ezen változtatni már nem lehet. Mindenesetre az „egyes” Punto nagyon belevaló autóként égett az emlékezetembe!

Adatok:

Márka: Fiat
Típus: Punto S55
Gyártási év: 1996
Ajtók száma: 5
Szállítható személyek száma: 5 fő
Csomagtartó méret: 275 liter
Kivitel: limuzin
Sebességváltó típusa: manuális, 5 fokozatú
Hengerűrtartalom: 1108 cm3
Teljesítmény: 40 kW, 55 LE
Üzemanyag típus: benzin
Saját tömeg: 875 kg

Bense Róbert