Ezért ne vegyél olcsón csajozós verdát – karácsonyi jótanácsok

Este kopogtat a Jézuska, néhány esetben egy-két „Deák” is gazdát cserél a szeretet ünnepén, „Papa, Mama, Anyu, Apu most már ne legót vegyetek karácsonyra, hanem adjatok borítékot”. Bármennyire is illúzióromboló, sokszor ez a helyzet. Érdeklődési körtől függően egyesek mobilra gyűjtögetnek, mások laptopra, ám egyértelműen ők a szerencsésebbek. Mert akadnak olyanok is, akik kivénhedt csajmágnesre rakosgatják félre a forintjaikat, hogy aztán egy idős bombázót megvegyenek, majd rájöjjenek, hogy valójában egy pénznyelő boszorkával van dolguk.

Lágy domborulatok, sportülések, lóerők, bukólámpák. Mind-mind előidézhetik azt az igen súlyos kórt, amikor egy fiatal, autóvásárlás terén tapasztalatlan ember menthetetlenül belehabarodik egy típusba. És igen, naphosszat böngészi a használtautó-hirdetéseket, álmodozik, hogy egyszer csak felkerül az oldalra egy jó állapotú, két év műszakival, háromszázezerért. De nem fog soha, mert örökké megmarad a különbség a boyracer-tuning, kínai sárkányos, műszálas üléshuzatos, optikai kipufogós, szanaszét rohadt és a tökéletes állapotban lévő, eredeti felnis, pöccre induló gyűjtői változat között. És ez nem csupán minőségbeli különbség, árban – típustól függően – több millió forint is lehet a két autó közti szakadék. No de mit is tehet az álmai négykerekűjét kutató, vékonyka pénztárcával rendelkező egyén? Jobb esetben beletörődik az elfogadhatatlanba, és vesz egy olyan járművet, ami elviszi A-ból B-be, és nem lesz vele sok problémája, de különösebb örömet sem fog okozni. Rosszabb esetben talál egy számára tetsző, fotón mutatósnak látszó romhalmazt, amit egy fineszes kereskedő pillanatok alatt rátukmál az áldozatra.

Nézzük most az elég gyakori második verziót. Az esetek többségében az olcsón megvásárolt „vagányautó” gazdája a napot is átkozni fogja, amikor kiadta kezéből a forintokat. Álljon itt egy jó példa. A minap ötödik generációs Celicákat nézegettem, feltűnt, hogy egy kifejezetten szép darabot már hónapok óta árulnak, ám valószínűleg a magas ár elriasztja a leendő vásárlókat. Az alsóbb kategóriában viszont már szépen kicserélődtek a járművek, találkoztam is egy egész pofás(nak tűnő) példánnyal, amely azóta már el is kelt. Ugyan a hirdetésben szerepelt, hogy előszeretettel csipegeti az olajat, és a hátsó lengéscsillapítókat ki kell benne cserélni, de gondolkodjunk most azoknak a fejével, akiknél a rózsaszín köd már teljesen leszállt. Az autó olcsó volt, viszont a képeken jól nézett ki. Kíváncsi lettem és kértem még fotókat, mivel akkor sem derült ki sokkal több a Celicáról, hát fogtam magam és felhívtam a gazdit. A halál laza fickó elárulta, hogy néhány éve vette az autót, 150 gurigával többért, mint amennyiért most el akarja adni. Egy hirtelen rendőrkanyarral át is tértünk a jelenlegi tulaj által nem sokat nyúzott Celica hibáira. Kezdjük az elején. Hetedik (!) tulajdonos, új festés, amit egy sószóró már megtisztelt (az autó bal oldaláról valószínűleg ezért nem volt fotó), a vezetőoldali ajtó mókolva volt, nem is lehetett rendesen zárni, nyilván csúnyán odavágták valahová szegény gépet. Az autó hátulja lógott, és iszonyatosan imbolygott, nem igazán szerette bevenni a kettest, és ha elkapta egy nagyobb eső, egyszerűen behalt az egész masina. Ezt így egy szuszra. Megállapítottuk az amúgy korrekt figurával, hogy még legalább az ára dupláját rá lehetne költeni a szóban forgó Celicára, hogy feneketlen pénznyelőből egy sima pénznyelővé váljon, de a korábbi birtokosai által okozott hülyegyerektuningot már nem nagyon lehet helyrepofozni. Gondoljunk bele, ha valakinek komolyak a szándékai és egy kereskedőnél fut bele az alábbi autóba. „Szép” állapot, ki is fizeti egyből, a szolnoki körforgalomnál meg már intheti is le a román kamionosokat, hogy segítsenek neki betolni az öreglányt.

A telefont letéve egyből megsajnáltam a már említett drágább kategóriában található Celicát. Lerobbant társaikat elviszik az álmodozók, a méltóságteljes, „gyári” állapotban lévő, egymillió körüli szépséget meg a kutya sem veszi meg a huszadik árcsökkentés után sem. Persze a lelkünk mélyén jól tudjuk, hogy a hasonló kaliberű járgányoknak bizony ez a sorsa.

Hogy legyen egy kis szakmai része is a cikknek, Kajári Zoltán szakértői szemmel pár mondatban elmagyarázza, miért is öngól egy olcsó „menőautót” megvenni:  

Minden ember elfelejti a racionalitást, és a pénztárcát összehangolni, amikor autóvásárlásra kerül a sor. De talán ez így van rendjén, mert ha mindenki észérvek alapján választana autót, akkor mi mást is vehetne, mint Suzukit (vagy BKV-bérletet.) Természetesen mellé támasztanak egy elfogadhatónak tűnő ideológiát, amivel nyugtázzák a „jó” döntést.

De visszatérve az autóválasztásra, megálmodunk egy autót, és szinte mindig a legolcsóbbat nézzük a neten, mivel ennyiért is lehet kapni, de belül azért a legtöbben sejtik, hogy ez csak a kezdet, mert erre nagyon sokat rá lehet, és kell is költeni! Ha megnézzük a legjobb állapotú eladó autót, akkor érdemes ahhoz viszonyítani. Vajon azt miért adják annyiért?

Egyből érezhető, hogy amennyiben jó állapotút akarok venni, és még használni is szeretném, akkor érdemesebb a magasabb árfekvést választani, mint az olcsót megvenni, amivel csak a bosszúság, és a pénzkidobás párosul, valamint az egész álom szertefoszlik egy silány, széthullott darab miatt. Röviden, tömören: érdemes a jobb állapotúra lecsapni, még ha az összeg kissé fájdalmas is. Persze vélhetően még erre is költeni kell, mint minden használt autóra, de nem mindegy, hogy mennyit. Javaslatom az lenne, ha hasonló típusokban gondolkodunk, inkább gyűjtsünk még, legyen egy kis türelmünk, és ne a legolcsóbb darabot vegyük meg, mert az mindent fog okozni, csak örömöt nem.

Bense Róbert/Kajári Zoltán

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!