Dacia Duster teszt – egy szinttel feljebb

Eddig sem volt gondom a márka felhozatalával, mert bár egyszerű autókról beszélünk, az árukért cserébe bőven elfogadható szintet képviseltek, de most azért fel kell kötnie a gatyát a többieknek, mert a Dacia Duster egészen más dimenzióba helyezte a konkurens márkákkal futott versenyt, de még házon belül is irigykedhetnek Loganék.

Persze mondhatjuk, hogy ez a Dacia húzóneve (már jóval 1 millió fölött van az eladott darabok száma 2009 óta), meg egyébként is, ha mindent belepakolunk, már nem is olyan olcsó, de akkor is, 3 milliótól indul, és ez úgy is kedvező, hogy még rádiót sem kapunk bele – bár azért az alapáras modell sem csak az üres bódéból áll. Jelen tesztalanyunknak viszont köze nincs az Access-szint puritánságához, sőt, mi több, olyan extrákat kapott, melyekkel eddig Daciákban még nem nagyon találkozhattunk. De ne szaladjunk ennyire előre, sok mesélni valóm van, haladjunk az elejétől!

A Duster pont abban az időszakban robbant be, amikor a terepjárók és az SUV-k között még igyekeztek tartani a formai hasonlóságokat. Így aztán vérbeli hobbiterepesként nézett ki, és néz ki a mai napig, hiszen a kezdeti, fő iránycsapásokat még 2018-ra is megtartották, és bármilyen hihetetlen, a méreteken sem változtattak, maradt 4.34 méter hosszú és 1.8 méter széles. Sikerült viszont olyan módon modernizálni, aminek hála sokkal karakteresebb és vonzóbb ábrázatú lett – itt láthatjátok igazán a különbségeket.

Optikailag jóval összeszedettebb képet mutat, feljebb húzták a LED-menetfényes lámpatesteket, de a motoháztetőn is finomítottak, illetve az A-oszlop is nyúlánkabb lett. Az oldalt futó műanyag védőelemeket kibővítették, az összkerekes verziókon az első sárvédőkbe integrált betétek 4WD plaketteket is kaptak – ebből elég gyorsan kiderül, hogy jelen tesztautó nem ebbe a kategóriába tartozik.

A 17 colos abroncsok és a Maldive felnik is jól mutatnak a Dusteren, az viszont fájó pont, hogy normális kerékjárati burkolatokra nem futotta. A kilincseket is visszalépésnek érzem, kissé divatjamúltak, nagyobb gond azonban, hogy a gumikéderek is elég furán viselkednek, próbálnák csillapítani a csukódást, de ennek az a vége, hogy még jobban be kell csapni az ajtókat, mert egyszerűen nem záródnak, ha túl óvatosak vagyunk. Jóllehet ez csupán a tesztmodell sajátossága, a következő Dusternél majd kiderül, hogy igazunk volt-e. Hátul a csomagtérajtó és a lámpatest esett át nagyobb beavatkozásokon, mindkettőnek jót tett az újrarajzolás, ám utóbbiban azért van egy hangyányi Jeep-beütés. Bárhogy is csűrjük-csavarjuk, a Duster bizony jól néz ki, sokáig friss maradhat ez a dizájn, a Dacia esetében pedig különösen fontos, hogy a külső szavatossága minél tovább tartson.

Míg kívül még bőven megállta a helyét a régi Duster is, a beltere felett már erősebben eljárt az idő, és ez akkor látszik igazán, ha saját szemetekkel győződtök meg a különbségekről. Természetesen ezúttal is a plasztik uralja az utastér jelentős részét, ám sem a minőségében, sem a kialakításában nem lehet hibát találni, az ajtóbelsők dekorelemeket kaptak, illetve puha, varrott kartámaszt is.

A helykínálat elöl-hátul ideális, az ülőlapok viszont még mindig rövidek, bár némi vigaszt nyújt, hogy az anyós alá mindenféle értékes csomagocskát is bepakolhatunk a kihúzható kis fiókba. Amúgy is tele van jópofa tárolókkal a Duster, ilyen többek között az aprótartó az elektromos visszapillantó kapcsolója alatt. Ha már itt tartunk, a csomagtér is ilyen, csak oda azért már jóval több fér, mint néhány kétszázas. Egészen konkrétan 445 liter az alap, bővítve pedig majd’ 1.5 köbméteres rakodófelületet kapunk.

A passzív és aktív biztonsági arzenált a vezető- és utasoldali mellett a függöny/oldallégzsákok, a biztonsági első fejtámlák, a vészfékrásegítő, az ESC (menetstabilizáló), és a CSV (alulkormányzás ellenőrző) erősíti, ezek egyébként a legolcsóbb verzában is mind-mind helyet kaptak.

A háromból négyküllőssé vált multifunkciós kormány már ismerős lehet a tavalyi Dacia-faceliftekből, ám a váltógomb és a három digitális kijelzőből álló klímapanel a legkellemesebb megoldások, amiket eddig a márkánál láthattunk. A 7 colos, LG által szállított érintős egység is végre magasabbra került, sokkal használhatóbb így, a navigáció is tökéletesen teszi a dolgát, a tolatókamera pedig kifogástalan képet ad, ez az alábbi videóban is látszik.

A műszerfalat is dicséret illeti, a középen található monokróm információs kijelző nagyon szimpatikus, már csak azért is, mert illedelmesen „Jó utat!” kíván, ahogy a menüje végére érünk, de amúgy tényleg jó, hogy van, bár a hatótáv megtippelésében még van hová fejlődnie. A Prestige – azaz a legmagasabb – felszereltségi szint tartalmazza még az elektromos hátsó ablakokat, a tempomatot, és a hátsó parkolóradart, továbbá a holttérfigyelő-rendszert.

Az opciós lista is korrekt, ülésfűtést kapott a tesztmodell, ezt 50.000 forintért kérhetjük, a bőrülés már kicsit drágább lenne, 150.000-et kérnek el érte. A Renaulttól már megszokott, a Daciánál viszont első alkalommal elérhető indítókártyát 75.000 forintért válthatjuk meg. Hovatovább nem csak belülről pimpelgethetjük a Dustert, a vonóhorog 120 ezer pluszt jelent a végösszegnél, az oldalfellépő és a gallytörő párosa 199 ezer forintért cserébe teszi még terepkompatibilisebb látványúvá az SUV-t.

Mert a Duster továbbra is SUV, igaz abból a fajtából, amiből még az összkerék nélküli változat sem esik kétségbe, hogyha meg kell mászni egy emelkedőt, ami kicsit sárosabb a kelleténél. A videónkon ugyan látszik, hogy az elsőkerekessel tényleg csak enyhébb körülmények között érdemes dagonyázni, de a 4×4-es modell már más tészta, rövidesen azt is elhozzuk egy alapos tesztre.

Motorválaszték szempontjából minden maradt a megszokott, az 1.6-os, 114 lóerős benzines a belépő, fölötte az 1.2-es TCe már 125 lóerővel gazdálkodhat, a tesztautónkba is ez az erőforrás került. Dízelfronton ott a már jól ismert 1.5 dCi, 90 és 109 lóerős kivitelben, utóbbi duplakuplungos automatával is megvásárolható. A benzinesek és az erősebbik manuál váltós dízel 4×4-es kivitelben is elérhető. Visszakanyarodva az 1.2 TCe-hez, a Capturből már ismerős volt, a 205 Nm maximális nyomatékú, 177 km/órás végsebességet biztosító motor kulturált karakterisztikájú, a hatsebességes, pontosan kapcsolható manuális váltóval pedig dinamikus összhangban van.

A fogyasztás országúton a gyári 5.5 helyett 6.5 liter körül alakult, a kombinált adat pedig 6.2 helyett 7.6 környékén, nem vészes eltérések, és egyáltalán nincs baj ezzel az étvággyal. Ha mégis mérsékelni szeretnénk, akkor ott az ECO-mód, ami azonban nagyon visszafogja a Dustert, és túl sokat nem is nyerünk vele. A vezetési érzet is kellemes, a kormánymű pontos, bár a rásegítés még mindig egy kicsit sok, de jóval kevésbé érződik mesterségesnek.

A szigetelések is jól sikerültek, a motortérből szinte semmi nem hallatszik be, magasabb tempónál maximum a gördülési, valamint a szélzaj tűnhet fel, utóbbi kicsit zavaróbb, de nagy a bódé, nagyok az illesztések, nincs mit tenni. Viszont a klasszikus felállású, elől MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés úgy jó, ahogy van, kényelmes, mégsem billegős, remek a Duster stabilitása, legyen szó gyorsabb, kanyargósabb szakaszokról, vagy úttalan utakról, ráadásul még a visszagurulás-gátló is alapáron jár. A terepszögekkel értelemszerűen az összkerekes-tesztben fogunk foglalkozni, de aki kíváncsi, az ide kattintva csekkolhatja az adatokat.

Mindent egybevetve a Duster jókor és a legszükségesebb helyeken újult meg, az ára pedig még mindig kedvező, úgyhogy nem is kérdés, vinni fogják ezt is, mint a cukrot. Vélhetően nem a már említett alapmodell lesz a sláger, hanem az 1.5 dCi + Essential szint 3.8-ért, vagy éppen a tesztben szereplő Prestige 4.45 millióért, esetleg a gyengébb motorral szerelve 3.949.000-ért. Ugyanakkor bármelyikre is esik a választás, nem fog csalódást okozni.

A tesztlehetőségért köszönet az Autó Triplex Kft.-nek!

Teszt | fotók: Bense Róbert

Videó: Kathi Imre, Kocsis Gábor, Lajos Zsolt