Dacia 1310 – minek nevezzelek?

Alapvetően kétféle ember létezik: aki szerette a „dácsiáját”, és aki nem. Elég ritkán tapasztalni a kettő közötti állásfoglalást, mivel aki masszívan hajtotta az 1310-esét, az hamar találkozott a negatívumaival, viszont aki csak hétvégi autósként, fényesre polírozva használta, annak hosszú évekig nem volt vele gondja. Hiába erősen megosztó márkáról/típusról van szó, mi azért megpróbáltuk összeszedni a jó és a rossz tulajdonságait is.

A Daciánál 1979-ben gondolták úgy, hogy ideje felfrissíteni az 1300-as kissé megkopott fényét, és létrehozták az egyébként elődjére igencsak hajazó 1310-est, ami aztán elárasztotta a környező országokat, többek között hazánkat is. Annak ellenére is sokan előrendelték a modellt, hogy 1988-ban a KERMI nemes egyszerűséggel betiltotta a behozatalukat a ramaty minőségük miatt. Bár a probléma fél évre rá megoldódott, talán ez az egyik fő okozója annak, hogy a Daciákat még manapság is rossz összeszerelésű, megbízhatatlan autóknak tartják. Pedig a modern típusoknak már csak a márkanevük ugyanaz.

35 évvel ezelőtt a Bukaresti Autószalonon mutatták be az „új” Daciát, melyből az első évben még csak a szedán típus volt elérhető, ám hamarosan kombi és pick-up is készült belőle. 1.2-től 1.6 literesekig (46-72 lóerő) lehetett válogatni a motorok közül, a szedán mindössze 960 kilogrammot nyomott, ezért a dinamikája rendben volt. A kezdeti négysebességes váltót később még egy fokozattal bővítették, az 1983-as ráncfelvarrást követően pedig az 1.4-es Daciákat már 1410-nek, az 1.2-eseket 1210-nek hívták, a felszereltségi szintek pedig szinte a végtelenségig variálhatóak voltak. Az autó úttartása nem volt a legszerencsésebb, a kanyarstabilitása lehetett volna jobb is, ráadásképp nehéz volt egyenesben tartani, erre még rátett egy lapáttal a fékek gyengesége is. Mivel az 1310 viszonylag magasra sikerült, így a rosszabb útviszonyokkal könnyedén megbirkózott, ami lássuk be, Romániában egyáltalán nem volt hátrány. A kilencvenes években ismételten új arcot kapott az 1310, az utolsó generáció már katalizátorral is büszkélkedhetett, bár a környezetvédelmi besorolása még így sem volt túl rózsás.

A kereklámpás 1310-es még mindig a Renault 12-es főbb jegyeit viselte magán. Formája egyedi volt, talán még szépnek is mondható, az ikerlámpa jó húzásnak bizonyult, karakteressé tette a Dacia orrát. Érdekes megoldásnak számított még a hátul található üzemanyagtöltő-nyílás is. Első két ülését francia kényelem jellemezte, a hátsó sorra ez már nem volt elmondható. A pontatlan illesztéseknél, zörgő-csörgő belsőségeknél sokkal nagyobb problémákat okozott a kegyetlenül rozsdásodó karosszéria. A rozsda igazi ragadozó és egyik kedvenc prédája az 1310-es volt, sokuknak ez lett a valódi veszte.

Hogy minek volt köszönhető az 1310 viszonylagos sikere, és miért látunk még mindig rengeteget belőlük a határon túl? Egyrészt ha épp nem volt vele semmi baj, akkor egész jól össze lehetett barátkozni a kis csónakkal, másrészt – főképp Romániában – az alkatrészek, és maguk az 1310-esek is fillérekbe kerültek és minden faluban értett hozzájuk valaki. A maga idejében volt rá kereslet, ám 2004-ben, közel kétmillió legyártott 1310-es után rájöttek a Daciánál, hogy a 21. században már mások a játékszabályok, a Renault többségi tulajdonába került gyár egészen új irányt vett, és valljuk be, ez szükséges is volt a fennmaradáshoz.

Bense Róbert