fbpx

Berta Benjamin: Abszolút negyedik idő a mugellói qvalifikáción

A Solution Racing Team versenyzőjének elrajtolt első teljes szezonja a TopJet FX2000 szériában az F3-as volánja mögött. A szezonnyitó mugellói hétvégét egy abszolút negyedik köridővel kezdte…

Benjamin a március 18.-i hungaroringi tesztnapot leszámítva több mint négy hónapja nem ült versenyautóban, ezt viszont fizikális és mentális edzésekkel próbálta ellensúlyozni a téli időszakban… A vállai és az alkarjai azonban így is elfáradtak a délelőtti szabadedzéseken, ahol a nyomvonallal való ismerkedésen volt a fő hangsúly, mivel korábban csak a virtuális világban körözött Mugellóban. Ennek ellenére a reggeli, hűvösebb időben rendezett edzésen öt másodpercen hátránnyal nyitott az erősebb autók között, mindezt kopott abroncsokon. A második felmenetelre már egy új szettel ment be és sikerült is 2.4 másodpercre csökkentenie hátrányát, ráadásul ő tette meg a legtöbb kört (20)  az 50 perc alatt.

Délután az új, erősebb autók között a negyedik leggyorsabbnak bizonyult a sárga zászlós jelzésekkel tarkított időmérőn, tartva a két másodperc körüli hátrányát.

„Az első napot követően kicsit csalódott vagyok, hogy nem tudtam a szabadedzéseken olyan tempót menni, mint amilyet szerettem volna. Az időmérőn ugyan maradt a délelőtti hátrány, mégis sokkal stabilabbnak éreztem az autót. Sajnos a forgalom és a sárga zászló miatt nem tudtam egy tiszta kört összerakni, pedig úgy érzem még maradt benne bőven! Összességében nem vagyok elégedetlen a második soros rajthellyel, mivel egy jó rajttal és okosan beosztva az erőmet összejöhet a dobogó harmadik foka. A pontokat a versenyek után osztják, szóval motiváltan várom az első versenyt.” – nyilatkozta az időmérő után Berta Benjamin.

blank

A TopJet FX2000 mezőnye a Hankook 24H Series betétfutamaként szerepel a hétvégén, amelynek szombaton (9:40) és vasárnap (17:30) egy-egy versenyét láthatja a kilátogató nagyérdemű. Az időeredményeket élőben a linkre kattintva követheted.

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb