Mazda MX-5 RF G184 teszt – a huszadik századi autózás kvintesszenciája, nem csak kabriósoknak

Kis tömeg, megfelelő balansz, jó futómű – ezek a sport, illetve még inkább az ízes autózás alapjai. Nagyon jól tudták ezt a Mazdánál már a ’80-as években is, amikor megalkották az első generációs MX-5-öt. Nem találták fel a spanyolviaszt, csak követték helyesen a klasszikus iskolát, és lám, legendát teremtettek. Az első generáció bemutatása óta eltelt 32 év, a típus pedig köszöni, remekül van. Kisebb és erősebb, mint valaha – ez pedig sok jót sejtet, ráadásul a képen látható keménytetős targa, akarom mondani RF – azaz retractable fastback – kivitelben azoknak is elérhető árú élményautózást nyújt, akik nem feltétlenül a vászontetős kabriózás szerelmesei.

Az éjsötét színbe burkolózott, 12.5 millió forintba kerülő, minden elérhető extrával felszerelt tesztautó a nagyobbik, 2 literes motorral érkezett hozzánk, ami a 2019-es modellév óta már nem 160, hanem 184 lóerőt teljesít 7000-es fordulatnál (és 7500-nál tilt), emellett 205 Nm nyomatékot ad le 4000-től. Egy szóval: pörgős. Mindehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a Roadster kivitelt 50:50 arányú súlyeloszlással tervezték, ettől pedig gyanítom, hogy az RF sem tér el túlzottan. A hab a tortán, hogy ~1070 kiló környékén mozog a jármű üres tömege, ez pedig hangsúlyozom, a legnehezebb kivitel. Az 1.5-ös, 132 lóerős, vászonos belépő modell egy tonna alatt marad, a pehelysúlyban pedig kis motorral is lehet nagy cirkuszt csinálni – próbáltam néhány éve, imádtam annak is minden pillanatát. Be kell valljam, most is instant vigyorgással töltöttem a hétvégét. No, de a számmisztika nem minden, fejtsük ki kicsit, mindez hogy néz ki a gyakorlatban!

Aranyos, miközben dögös

Az előző generációk bamba és bájos mosolya után határozottan gonosz, kihívó és kaján az ND kódjelű generáció orra. A szúrós tekintetet kölcsönző, adaptív LED fényszórók mögött húzódó idomok élettel töltik meg az autó méreteihez képest kifejezetten nagy motorháztetőt. Belülről nézve is szívdöglesztőek ezek a kidomborodások, egyfajta őshüllő jelleget kölcsönöznek a frontnak.  Ha nem tudnám, hogy egy 3.9 méteres kis gyöszhöz tartozik a fenyegető arc, ijedten húzódnék előle le a pályán – ahogyan azt sokan meg is teszik egyébként. Pedig nincs mitől félni, mert ezektől függetlenül az MX-5 egy nagyon aranyos, szerethető jelenség.

Én jobban kedvelem, ha egy autó színes, de kétségtelenül ad egyfajta eleganciát és komolyságot a fekete szín a Mazdának, az árnyalatban passzoló BBS felnik pedig csak tetézik a komoly sportautó érzetet. Az RF egyértelműen oldalról a legszebb és a legizgalmasabb. Egyfelől érvényesül a kissé kólásüveg forma az övvonal alatt, másfelől innen jön ki igazán a targa kivitel különleges tetőíve. A trükk a keret nélküli ablakok látszólagos folytatásában van, ez azonban csak imitáció. Ennek hála a múlt század dicső japán sportkupéjai sejlenek fel az ember szemében a formák láttán.

A szintén izgalmas hátsó részt szexi domborulatok készítik elő a kerékjárati íveknél, végül pedig elérünk a gömbölyű popsihoz. Természetesen jár a dupla kipufogó vég is, de hogy ne vegyük túl komolyan magunkat, a kocsi jobb oldalán ott díszeleg egy aránytalanul méretes antenna, ami megint kicsit az analóg autózás fénykorát idézi, másrészről pedig távirányítós autó jelleget kölcsönöz az MX-5-nek.

Kisebb, mint egy Opel Corsa, a hosszú orrnak köszönhetően pedig nem is marad sok hely hátul, összesen 127 literrel gazdálkodhatnak az utazók. Sebaj, ezzel nem nyaralni, hanem autózni kell, amíg van rendes aszfalt és benzin, addig nincs helye a gumimatracnak és egyéb marhaságoknak, egyszerűen hiba kiszállni az autóból, mikor tudod, hogy minden sarkon egy újabb driftelhető kanyar vár. Bent sem sokkal jobb a helyzet egyébként, a szűkös utastér 190 centi fölött és termetes kiterjedés mellett nem ajánlható. Kis túlzással az MX-5 az átlag méretű emberek kiváltsága, kiváltképp azoké, akik nem cipelnek magukkal tengernyi cuccot az utazások során. A beltér egyetlen rakodópontja az ülések között található rekesz (ami helyettesíti többek között a kesztyűtartót), ez pedig a pénztárca és egy pár napszemüveg befogadásán kívül nem sok mindenre alkalmas.

Letisztult, mégsem túlzóan puritán

A belsőt nem taglalnám sokáig, mert nincs benne semmi kirívó, szimplán csak jó. Visszafogott, letisztult, ahogy egy céleszköztől elvárjuk, amit arra fejlesztettek, hogy jól szórakozzunk benne.  Csinos a karosszéria színére fényezett betét az ajtó felső részén, igényes a bőr, jól formázottak és nagyon kényelmesek a sportülések. A műszerfal klasszikus 3-as felosztású: a bal oldali körműszerben pedig egy kijelző foglal helyet, ami a jól fejlett trip computer szerepét tölti be, középen a fordulatszámmérő trónol, ahogy kell, jobb oldalt pedig a sebességmérő és ennyi. Nincs cicoma, konfigurálható mozivászon, csak a lényeg.

A központi kijelző is szinte jelentéktelen szerepet tölt be. 7”-os, ami ilyen pici helyen pont elég, de a legjobb akkor lenne, ha belesimulna a műszerfalba, mikor használaton kívül van. Tudását tekintve klasszikus Mazda rendszer, kicsit elavult, cserébe szögegyszerű és a lényeg: úgysem leszel rá kíváncsi, mert az alap kényelmi funkciókat tudja, aki pedig többet vár ebben az autóban az infotainmenttől, az rossz kávéházba ült be.

Természetesen a kötelezőket azért hozza az autó, a fullos felszereltségben már van holttérfigyelő, tolatóradar és kamera, fűthető ülések, 9 hangszórós, kellemes hangú Bose hifi, meg persze ez a fehér bőr sem jár az alap kivitelekhez. Gondolhatnánk, hogy egy MX5-ben már ezek is túlzásnak számítanak, de az RF egy teljes értékű, modern sportkocsi, amit minden időjárási körülmény között komfortosan használhatsz. 2 éve sajnos megtapasztaltam, milyen egy esős hétvégén száz kilométereket autózni egy ilyen autóban, és amikor 10 fokban szakad az eső, nem látod a baromi nagy holttértől és a vizes ablaktól a melletted jövőket, emellett pedig tudod, hogy még messze a cél, nagyon kellemes tud lenni némi segéd- és szórakoztató elektronika.

Nem kötelező mindig lenyitni a tetőt, sőt

A 2 literes RF lényegében egy kivehető tetejű, sportkupé, mintsem igazi kabrió. Ebben mintha még a fejtér is tágabb lenne, mint a roadsterben, emellett a mögötted lévő keret nem csak jól néz ki, de ad egy kis biztonságérzetet is. Nem vagy kitéve úgy a környezetnek, mint egy klasszikus kabrióban, aki pedig alkalomadtán élvezné csak a napsütést, és jobban vonzódik a kupé formához, annak ez kedvére fog válni. Mégsem tökéletes MX-5 az RF, a fentiek miatt ugyanis nem tudja felülírni az eredeti receptet, nem ad annyi szabadságérzetet, mikor lenyitod a tetőt. Nem utolsó sorban pedig borzasztó szélzajt generál 70 km/h fölött a keret két sarka, ami felhúzott tetőnél nem különösebben zavaró, de ledobva a sipkát már rettentő hangos. Országúti tempónál szinte élvezhetetlen így az utazás, csapatás közben pedig semmit nem hallani a mechanikus zajokból, csak süvít az a fránya szél. A lényeg tehát: szűk, kis tempójú erdei utakra és Balaton partra csak nyitottan a világ felé, csapatás és utazás közben azonban inkább zárt üzemmódban működik a dolog. Ez pedig részben minden kabrióra igaz, de az RF-nél nincs meg a finom, tolerálható átmenet az irdatlan szélzaj és a kellemes, kabriós krúzolgatás között.

A “live” videónkban a külső és belső részletek mellett megmutatjuk a tetőmozgató mechanika működését a gyakorlatban is:

Ahogy a csövön kifér…

Most pedig nincs más hátra, mint menni, megállás nélkül, mosolyra húzott szájjal, bele a nagy világba. Már az indítás pillanatában a két kipufogóvég felmorajlása egyértelművé teszi, hogy nem hétköznapi mutatvány készülődik. Nem indiszkrét, csak odakacsint, hogy „hé haver, ez jó lesz”. A váltót finoman megrázza a motor, majd beszúrod az egyest a jól megvezetett, mégis minimális erőfeszítést igénylő karral és tudod, hogy megérkeztél. Érzed, ahogy a fém rudazat dolgozik a kezed alatt, van valami férfias a 6-sebességes szerkezetben, amitől elhiszed, hogy itt tényleg gépészkedni kell. Csodálatos érzés, nem minden sarkon találni manapság ilyen őszinte autót…

Ha elindulsz, soha nem akarsz kiszállni. A 2 literes verzió pont annyi extra kraftot ad, hogy ne csak gyorsnak érezd (mert azt már az alap 1.5-ös is tudja), hanem hogy az is legyen. 7 másodperc alatt futja a 100-at, de egy ilyen bódéban, ahol karnyújtásnyira van az autó feneke tőled, már a 120 is tempósnak tűnik, amit pillanatok alatt elér. Nyomatékos a motor alul is, fent pedig nagyon szépen, egyenletesen húz, élmény leforgatni a számlálót tiltásig, de egyáltalán nem szükséges ahhoz, hogy dinamikusan haladjunk.

A remek motor, a pontos és kommunikatív kormány, valamint a finom váltó a megfelelő futóművel adja ki a közel tökéletes kombinációt – no meg a sperrdiffivel. Ha nem vagy szégyellős, szinte nincs olyan kanyar, amiben ne tudnád megúsztatni az MX-5 farát, ráadásul a bekapcsolt kipörgésgátló is úgy van programozva, hogy ne rontsa el a játékot. Olyan, mint egy laza, de azért felelősségteljes szülő, azaz sokat enged, de rajtad tartja a szemét és ha valami baromságot csinálnál, akkor beavatkozik. Kissé szinte ijesztő is, mit nem lehet művelni a kis zsebrakétával, a félelemérzet a kiváló irányíthatóság és a jó elektronikai hangolás miatt az első félóra után kiveszik az emberből. Mit ne mondjak, rá lehet függni.

Ha tolod neki, megy, ha kanyarodsz, befordul, ha rárúgsz a kanyar közepén, megúszik egy csöppet, majd magától értetődő módon húzza ki a farát, ha szépen tartod a gázon a lábad. Csak egy finom kis ellenmozdulat kell a kormányon, és azt hiszed, te vagy a helyi Ken Block, mert végigkörzőzöd a környék összes kanyarját. A 1.5 litereshez viszonyítva kevésbé éreztem dülöngélősnek a karosszériát, de így sem túl feszes a futómű, azaz teljesen élhető a hétköznapokban. Az enyhe dőlés nagyobb kanyarok közepette pedig csak fokozza az élményt, jól érezni, mi az a pont, amikor kezd sok lenni és megúszik a fara. Városban pedig egyáltalán nem túlzóan kemény, a klasszikus recsegés-ropogás, nyöszörgés pedig elmarad az úthibákon a jó összeszerelési minőségnek és a kellően merev karosszériának hála.

Végtelen mosoly / kilométer, ennyiért szinte ajándék

Ha nagyobb lenne, nem csak élhető lenne, hanem tökéletes a mindennapokra is, de úgy elveszne a varázsa. Az MX-5-nek az intimitás a lényege, az összhang az autó és a sofőr között. Lehet kifogásolni, hogy apró és emiatt kényelmetlen. Lehet fanyalogni is, hogy több lóerő kéne bele, de engedjük el ezeket a negatív visszhangokat. Tény, a kis Mazda nem mindenkinek való, de aki szeret vezetni és elfér benne, az kifogyhatatlan kelyhet kaphat a birtoklása által, melyben a nedű tartalmazza a 20. századi (élmény)autózás kvintesszenciáját. A receptje egyszerű: egy csipetnyi mindenből, amitől lehet szeretni a régimódi benzinfaló szörnyetegeket, miközben 7.5 liternél akkor sem fogyaszt többet, ha könyörögsz neki. Az árak láthatóan felszöktek ebben a szegmensben is, de 9-12.5 millió forint között felszereltségtől és kiviteltől függően az elektromos autózás hajnalán ez még mindig jó ár. Van gyorsabb, különlegesebb, egzotikusabb, de új autóként ár-érték arányban még mindig verhetetlen, miközben imádnivaló.

Teszt/fotók: Bacsa Zoltán

Az autóért köszönet a Mazda Motor Hungary Kft.-nek!

A tesztautókat Lotus Cleaning termékekkel takarítjuk és ápoljuk!

Kövess minket Te is!

YouTube:
tesztelok.hu csatorna

Facebook:
https://www.facebook.com/tesztelok.hu

Instagram:
https://www.instagram.com/tesztelok.hu/